A Bridgestone jól felkészült a Brit Nagydíjra

Vágólapra másolva!
A Bridgestone magabiztosan várja a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Brit Nagydíjat, miután Michael Schumacher a gumik tesztelése közben új pályacsúcsot futott csütörtökön a spanyolországi Barcelonában.
Vágólapra másolva!

Schumacher 1:13.471-es idejével új pályacsúcsot futott tegnap Barcelonában. A korábbi körrekord a Honda Racing brit versenyzője, Jenson Button nevéhez fűződik, aki még tavaly áprilisban 1:13.552-es időt ért el a katalán ringen. A Bridgestone roppant boldog volt az eredmény láttán, hiszen ez is bizonyítja, hogy sikerült további fejlődést elérniük, pedig az elmúlt hónapban megrendezett Spanyol Nagydíjon alulmaradtak a Michelinnel szemben.

Mivel Schumacher az elmúlt két versenyen majdnem tíz pontot vesztett az éllovas Fernando Alonsóval szemben, a Ferrarinak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy minél előbb felzárkózzon a Renault-hoz. Ebben viszont komoly segítségükre van gumiszállítójuk, a Bridgestone, akik gőzerővel készülnek a visszavágásra a Brit Nagydíjon.

A japán cégóriás technikai igazgatója, Hisao Suganuma elmondta, az áprilisban megrendezett legutóbbi tesztprogram óta, komoly fejlődést sikerült elérniük az abroncsok terén, így optimistán várják a soron következő Brit Nagydíjat.

"Rengeteget dolgoztunk az abroncsokon, és úgy tűnik sikerült komoly fejlődést elérnünk, így a gumik nagyon jók" - mondta Suganuma. "A Ferrari, a Toyota, és a Williams hosszú etapokat fog futni a mai nap Barcelonában, hogy kiválaszthassuk a Brit Nagydíjra az abroncsokat. Eddig mindennel meg vagyunk elégedve, így bizakodva várjuk a folytatást."

"Ugyan nincsenek forradalmi újításaink az elmúlt tesztekhez képest, változtattunk néhány dolgon, és úgy tűnik jobbak lettek termékeink. Tudom, hogy a legutóbbi silverstone-i teszteken nem vett részt a Ferrari és a Toyota, azonban a barcelonai ring sok tekintetben hasonlít a silverstone-i pályához, így a héten megrendezett tesztprogramon megfelelően fel tudunk készülni a jövő hétvégi futamra."