Vágólapra másolva!
A McLaren versenyzője, Juan Pablo Montoya értetlenül áll a kicsúszása előtt, ugyanis egyelőre fogalma nincs arról, mi történhetett autójával, ami egyszerűen irányíthatatlanná vált, és nem engedelmeskedett neki.
Vágólapra másolva!

Montoya a 66 körös Spanyol Nagydíj 19. körében adta fel a küzdelmet, mikor versenygépe önhibáján kívül keresztbeállt a pályán, majd lefulladt.

"Nem tudom, mi történhetett. Már a rajtom sem volt jó, azonban kezdtem javulni, mikor hirtelen irányíthatatlanná vált az autóm, és keresztbeállt" - magyarázta Montoya a brit ITV-nek adott nyilatkozatában.

"Mindenki tudja, hogy keményen dolgozunk, és javítani szeretnénk teljesítményünkön, azonban valami nem stimmel. Megpróbáltuk annyi üzemanyaggal kezdeni a futamot, amennyivel még soha nem futottunk itt Barcelonában, így borzalmasan nehéz autóval indultam a versenyen."

Kimi Raikkönen sem szerepelt valami fényesen. A McLaren finn versenyzője a futam egyik szakaszában sem volt veszélyes az élen autózókra, és végül csak az ötödik helyen fejezte be a küzdelmet, így a wokingiak hátránya tovább nőtt a konstruktőrök versenyében a Renault-val és a Ferrarival szemben.