Heidfeld az egy ponttal is elégedett

Vágólapra másolva!
Nick Heidfeld boldog volt azt követően, hogy a Spanyol Nagydíjon megszerezte az egy pontot érő nyolcadik helyet. A BMW Sauber német versenyzője elmondta, a futam eleji előzéseinek köszönheti remek helyezését.
Vágólapra másolva!

Heidfeld a tizedik helyről várhatta a barcelonai futam rajtját, ám már a verseny elején sikerült megelőznie Rubens Barrichellot, így teljes mértékben ki tudta aknázni a versenystratégiája nyújtotta lehetőségeket.

"Nagyon boldog vagyok" - vallotta be Heidfeld. "Úgy érkeztünk Barcelonába, hogy az időmérő edzésen az első tízbe, míg a versenyen az első nyolcba szeretnénk kerülni, amit sikerült is elérnünk. Roppant fontos volt számomra, hogy az elmúlt versenyeken elszenvedett kudarcok után ismét visszatérjek a régi kerékvágásba."

"Sikerült fejlődést elérnünk, és úgy tűnik megtaláltuk a megoldást azokra a problémákra, melyek Imolában és a Nürburgringen sújtottak minket" - folytatta. "Nem kaptam el valami jól a rajtot, de sikerült megtartanom a tizedik helyem. Fontos volt, hogy megelőzzem Barrichellot, hiszen az ő autója nehéz, míg az enyém könnyű volt."

"Ha nem sikerült volna megelőznöm, és feltartott volna, akkor biztosan nem jutottam volna a pontszerzők közé. Azonban a célegyenes utáni visszafordítóban sikerült kifékeznem, így minden a legnagyobb rendben alakult számomra."

Ezzel ellentétben Jacques Villeneuve életét az előtte vánszorgó versenyzők nehezítették meg, így a kanadai pilóta csak a tizenkettedik helyig jutott.

"Jól kaptam el a rajtot, de a két Super Aguri is kilőtt, így nem tudtam őket megelőzni. Folyamatosan volt előttem valaki, így nem tudtam a saját tempómat autózni" - magyarázta az egykori világbajnok. "Kemény csatákat vívtam, különösen Coultharddal, de sajnos nem tudtam előrébb kerülni."

"Már az első körökben rengeteg időt vesztettem, így tudtam, semmi esélyem nincs a felzárkózásra. Ennél többre nem voltunk képesek a mai nap, és talán a kezdeti nehézségek nélkül is csak a tizedik helyre jöhettünk volna fel."

"Az viszont megnyugtató, hogy a versenyen jó volt az autó teljesítménye. Megkímélt motorral kezdhetem majd meg a Monte-Carloi Nagydíjat, így nem aggódom a monacói verseny miatt."