Alonso: Soha nem felejtem el ezt napot

Vágólapra másolva!
A Renault világbajnoka, Fernando Alonso elmondta, 66 kör sem volt elég számára ahhoz, hogy kiélvezze a hazai közönség rajongását, noha boldog volt azt követően, hogy elsőként állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára hazai pilótaként Spanyolországban.
Vágólapra másolva!

A Spanyol Nagydíjra már hónapokkal ezelőtt elkelt minden jegy, így 130.000-es tömeg előtt vette kezdetét a mai verseny a katalán ringen. A kék-sárgába öltözött rajongók azonban nem hiába látogattak ki a pályára, hiszen hazai kedvencük, Fernando Alonso főlényesen nyert Barcelonában.

A mögötte befutó hétszeres világbajnok, Michael Schumacher - aki pályafutása során összesen hat alkalommal állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára a Spanyol Nagydíjon - majd 20 másodperces hátránnyal végzett a második helyen a mai megmérettetésen.

"Fantasztikus" - kezdte Alonso. "Az utolsó öt-hat körben már láttam, hogy Michael nem nyomja olyan keményen, és visszavett, így nekem sem kellett olyan keményen hajtanom, amit nagyon élveztem."

"Hazai közönségem, hazai rajongóim előtt győzni hihetetlen érzés. A tavalyi Brazil Nagydíjhoz tudnám hasonlítani, mikor megszereztem életem első bajnoki címét, de talán még annál is jobb volt, hiszen akkor csak a harmadik helyen futottam be és elég sok problémával küszködtem."

"Hihetetlen érzés volt a kék-sárga színekben pompázó lelátók előtt versenyezni, semmi máshoz nem hasonlítható. Ugyan 66 körös volt a verseny, de ez vajmi kevés volt arra, hogy kiélvezzem a rajongók támogatását és szeretetét. Nehéz lesz elfelejtenem ezt a napot."

Alonso az idei évben harmadik, pályafutása során pedig a tizenegyedik győzelmét aratta a Spanyol Nagydíjon, így újabb két ponttal növelte előnyét a pilóták versenyében a második helyen álló Michael Schumacherrel szemben. Érdekes még megjegyezni, hogy a Renault versenyzője immáron zsinórban tizenkettedik futamán végzett az első három között.

"Úgy gondolom, hogy mindent kihoztunk magunkból a mai nap" - folytatta Alonso. "Az abroncsok már a verseny előtt is jól teljesítettek, így nem aggódtunk a rajtot megelőzően. Minden a tervek szerint ment. Az első etapot nagyon megnyomtuk, mivel könnyebb volt az autónk. Nem okozott gondot, hogy előnyt szerezzünk, és mivel a Ferrarik ma nem voltak olyan erősek, a futam végén már a motorra is vigyázhattam."

Az olasz Giancarlo Fisichella szintén jól teljesített a mai nap Spanyolországban, hiszen a harmadik helyre hozta be Renault-ját.