Vágólapra másolva!
A Super Aguri vezetősége bízik benne, hogy a szezon második felében tesztlehetőséget biztosíthatnak Yuji Idének, bár a japán versenyző szuperlicenszét a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Spanyol Nagydíj előtt bevonta.
Vágólapra másolva!

Ide már az elmúlt hétvégén megrendezett Európa Nagydíjon sem állhatott rajthoz, miután a FIA hatására a csapat a leváltása mellett döntött. Az újonc versenyző szinte nulla tapasztalattal érkezett a Forma-1-be az idei évben, mely meg is látszott teljesítményén, hiszen szinte minden egyes versenyen gondot okozott.

A FIA számára a San Marinoi Nagydíjon telt be a pohár, mikor Ide már az első körben kilökte a pályáról Christian Alberst, akinek Midland típusú versenyautója többszöri szaltót követően, fejjel lefelé a kavicságyban landolt. Ide figyelmeztetésben részesült, ám nem úszta meg ennyivel, a FIA végül bevonta az idei évre a szuperlicenszét.

Annak ellenére, hogy idén vélhetően már nem fog versenyezni, Aguri Suzuki bízik benne, hogy ha elkészül harmadik autójuk, akkor a japán versenyző elkezdhet tesztelni a csapat színeiben.

"Megpróbálunk tesztlehetőséget biztosítani Yuji Ide számára, azonban nem tudom pontosan, hogy hány alkalommal sikerül tesztelnünk az idei évben" - mondta a csapattulajdonos. "A Super Aguri F1 istálló teljes mértékben Yuji Ide mellett áll, azonban az idei évben nehéz lesz tesztlehetőséget biztosítani számára."

Suzuki csalódott volt a FIA döntése miatt, ugyanis véleménye szerint veszélybe került Ide jó hírneve Japánban. A szakvezető azonban védelmébe vette újonc versenyzőjét, és elmondta, nem is lehetett csodákat várni Idétől, aki szinte alig ült F1-es autóban bemutatkozó versenye előtt.

"Tudom, hogy tehetséges versenyző, azonban sajnos Bahrein előtt nem tudott tesztelni, és az autója sem volt valami jó" - magyarázta Suzuki. "Nem ismerte a pályákat, és angolul sem beszélt, így nem volt egyszerű számára az élet a Forma-1-ben."