Szerintem ne menj sehova

Az amerikaiak fele azt állítja: a gyerekük vagy a partnerük miatt nem mennek le az edzőterembe, mert szerintük a családtagok nem vennék jó néven, ha kétszer egy héten 30 percet ott töltenének. Nyomasztó társadalmi elvárások, vagy csak kifogások?

"Este 6-kor végzek, utána gyakran én vásárolok be, így fél 8 lesz, mire hazaérek - a feleségem így is sokszor szóvá teszi, hogy alig töltünk együtt időt. De egyébként, addigra annyira fáradt vagyok már, hogy semmi se tudna rávenni a súlyemelgetésre" - mondja a 33 éves Péter, aki egy budapesti multicégnél dolgozik ügyintézőként. Hogy miért nem megy reggel az edzőterembe? "Mert reggel minden perc számít, amivel tovább tudok aludni" - mondja.

Egy nagyon tipikus hozzáállással van dolgunk: többről szól ez a mondat, mint gondolnánk. Az amerikai International Health, Racquet & Sportsclub Association (IHRSA) egy friss kutatása szerint a barátaink és a családunk - sokszor tudattalan - lebeszélő képessége is az oka annak, ha nem megyünk le egy órát sportolni kétszer egy héten.

"Kis családunk sokkal jobban hozzájárul korunk "coach-potato" kultúrájához, mint ahogy azt gondolnánk" - írta Jacqueline Stenson, az MSN egy cikkében. Az amerikai megkérdezettek 48 százaléka ugyanis nemmel válaszolt arra, hogy a partnerük szeretné-e, ha lemennének a fitneszterembe; 51 százalékuk pedig szintén a nemet ikszelte be arra a kérdésre, hogy vajon a gyerekük szeretné-e, ha rendszeresen mozogni járnának.

A gyerek, a főzés, a család...

Bár az amerikai válaszadók 91 százaléka egyetértett azzal, hogy a testmozgás egy fitneszteremben alapvetően egészséges, mégis csak 18 százalékuk iratkozott be valahová. Hiába tudja tehát mindenki - és nincs ez másként Magyarországon sem -, hogy a sport jó a szervezetnek, mégis csak nagyon kevesen járnak el edzeni. De vajon, miért nem tudjuk rávenni magunkat a mozgásra? "Mi az, ami megállít bennünket? Milyen körülménynek kellene megváltoznia ahhoz, hogy az emberek napi rutinjának természetes része legyen a testmozgás?" - kérdezi John McCarthy, az IHRSA igazgatója.

Látni, hogy az emberek miért nem veszik rá magukat a sportolásra, az első lépése annak, hogy változzon a kultúra. "Muszáj megértenünk azokat a gátakat, amelyek eltántorítják az embereket a sportolástól azért, hogy kezelni tudjuk azt az egészségügyi krízist, amely felé az országunk halad, és hogy elmozduljunk az "üldögélő" életmód felől egy aktívabb életmód felé" - véli McCarthy, Amerikára célozva.

Nem meglepő módon, az "akadályozó tényezők" között első helyen az időhiány áll. Az amerikai válaszadók 42 százaléka úgy látja, hogy heti kétszeri, az edzőteremben való félórás mozgás "bezavarna" az egyéb programjaiba (a válaszadóknak csak 34 százaléka állította, hogy nem).

Meglepő viszont, hogy a megkérdezettek fele azt állította: a feleségük, férjük (vagy partnerük) nem szeretné, ha lejárnának a fitneszklubba kétszer egy héten, 30 percre, és csak 34 százalékuk állította, hogy a partnerük örömmel venné ezt. Még rosszabb az arány azok között, akiknek már van gyerekük: a válaszadóknak szintén a fele, kifejezetten a gyerekre fogta a dolgot, és azt mondta, a kicsik nem szeretnék, ha az anyjuk kétszer egy héten, fél órát az edzőteremben töltene, és csak 19 százalék állította, hogy nem lenne ezzel semmi gond.

És még lehet fokozni: a megkérdezetteknek csak 40 százaléka gondolja úgy, hogy az orvosuk kifejezetten tanácsolna egy heti kétszeri, 30 perces mozgást. "Rettenetesen meglepő, hogy miközben a fizikai aktivitás alapvetően fontos a jó egészséghez, az emberek nagy része még csak nem is gondolja, hogy az orvosuk szerint el kellene menniük sportolni, és mindössze az amerikaiaknak csak egy kis része érzi úgy: a családjuk támogatja őket az edzőterembe járásban" - kommentálta az eredményeket McCarthy.

És velem mi lesz?

"Megvan a közös oka annak, hogy a családtagok vagy a barátok miért tartanak bennünket vissza attól, hogy sportolással töltsünk egy-két órát a hetünkből" - mondja Justin Price, egy san diegói fitneszterem személyi edzője. -, "Ez nem igazán rólunk, hanem éppenséggel róluk szól: aggódnak amiatt, hogy a barátjuk, családtagjuk "fitnesz rezsimje" miatt a saját életük ritmusa törik meg. Ez különösen igaz a házasságban, gyerekekkel élő nőkre: amíg ugyanis ők a klubban izzadnak, addig valaki másnak kell reggelit vagy vacsorát készítenie, bevásárolnia vagy elmennie a gyerekekért az iskolába."

Egy amerikai háziasszony, Melissa bevallotta: amikor munka után a férje azzal hívja fel, hogy nagy a dugó, ezért bemegy az edzőterembe, amíg eloszlik, nincs éppen feldobva a boldogságtól. "Ez ugyanis azt jelenti, hogy egyedül kell megetetnem, fürdetnem és lefektetnem az egyéves kisfiunkat. Az egészben az az idegesítő, hogy a pincében ott áll a kondigép, amit évek óta senki nem használ" - panaszolja. Melissa azt mondja, nem az zavarja, hogy a férje edzeni szeretne, csak az időzítés nem tetszik neki: "Már előfordult, hogy javasoltam neki, jöjjön haza, és este később majd sportol, de addigra már annyira elfárad, hogy nem lesz az egészből semmi."

Egy másik oka annak, hogy a családtagok, barátok nem veszik jó néven a sportolást, az a félelem attól, hogy "lemaradnak a versenyben": ha a családban akár egy ember is fitt és formában van, attól az összes többi már vesztesnek érezheti magát.

Ugyanez a "kisebbrendűségi érzés" munkálhat valakiben akkor is, amikor a fitneszteremben hasonlítgatja össze magát másokkal. Nóra például épp emiatt hagyta abba az aerobikot. "Amikor mindenkinek tökéletes az alakja, én meg odaállítok az edzőterembe a narancsbőrömmel, meg az úszógumival a hasamon, már az öltözőben rosszul érzem magam. Megpróbálom persze leküzdeni magamban ezt a rossz érzést, de végül mindig azt gondolom, hogy mindenki engem bámul és feladom" - panaszolja. Mivel sokat dolgozik, a sikertelen próbálkozások után elhatározta, hogy majd otthon, videokazetták segítségével fog edzeni, de egyelőre mindez terv maradt.

Kifogás kifogás hátán

Bár azzal Rubint Réka is egyetért, hogy nagyon fontos megtalálni a lelki okait, miért nem mennek el az emberek sportolni, a fitneszedző szerint azért alapvetően a másikra kenni a felelősséget, csak kifogás. Ő úgy véli: az inaktív életmód igazi okait a nevelésben kell keresni. "Szoktam tornaórákat tartani különféle iskolákban, és elképesztő, amit tapasztalok. A gyerekek nagy részével nem tudok mit kezdeni, 10-ből talán egy van, aki bírja az edzést. Nekem az a véleményem, hogy aki ebben a korban nem kezd el rendszeresen sportolni, az már később sem fog" - mondja.

Szerinte nagyon nehéz dolguk van azoknak, akik tömegeket szeretnének az egészséges életmódra nevelni. "Azt, aki kisgyerek kora óta rendszeresen sportol, nem kell rávenni a mozgásra, mert magától is megy. Újabb rétegeket bevonni viszont a sportba, rendkívül nehéz."

De vajon, hogyan lehet egy gyereket rávenni arra, hogy elkezdjen sportolni? Gyakorló anyukák szerint, ha a gyereknek nincs kedve a mozgáshoz, akkor találni kell egy olyan motivációt, ami miatt szívesen ráveszi magát.

Eszter, akinek a fia szeptemberben lesz 12 éves, azt mondja: képtelenség úgy elküldeni egy gyereket edzésre, ha nincsenek vele a barátai, akikkel szívesen van együtt. "Dani először karatézni kezdett, és hiába tetszett neki nagyon maga a sport, az edzésen nem alakult ki egy olyan társaság, akikkel jól érezte magát. Aztán beiratkozott kosárlabda-edzésre, ahol hamar összehaverkodott a többiekkel. Idén nyáron már szinte alig látom, mert folyton edzőtáborban vannak."

Anna szerint teljesen mindegy, hogy milyen sportot választ a gyerek, a legfontosabb, hogy olyan edzője legyen, aki tud vele bánni. "A fiam azért jár úszni, mert az edzőjével nagyon jóban lett. Az ő fia az enyémmel egyidős, így gyakran még akkor is összejárnak, ha nincs edzés. Tudom, ha ő nem lenne, a fiamat semmivel sem lehetne rávenni a sportolásra."

Rubint Réka szerint az általános szabály, hogy ha valakin egy olyan 15-20 kg súlyfelesleg van, az első dolog, hogy tudatos táplálkozással le kell fogynia, és csak utána van értelme elkezdenie a megterhelő edzéseket. "Ha valaki túlsúlyos, annak a mindennapi élet is sokkal nehézkesebb, nemhogy az edzés. Ezért nekik először a táplálkozási szokásaikon kell változtatni, és utána elkezdeni a sportot."

Ha pedig valaki úgy érzi, a családja vagy a barátai visszatartják attól, hogy lemenjen edzeni egy kicsit, akkor magyarázza meg nekik: a tőlük távol töltött idő nem azt jelenti, hogy kerülné őket vagy a házimunkát, hanem rendkívül fontos a fizikai és mentális egészsége szempontjából.

Ha el akarod kerülni a vitát

- tervezd meg előre, mikor akarsz lemenni edzeni, és ezt jó előre tudasd a családoddal és a barátokkal is (sokkal inkább, minthogy az utolsó percben közöld velük);
- legyél rugalmas és figyelj oda a környezetedre: ha valami igazán fontos tennivaló van, akkor az legyen a prioritási listán - néha kell kompromisszumokat kötni;
- háromszor egy óra egy héten megfelelő mennyiség: nem kell túlzásba vinni;
- ne szekáld a családodat vagy a barátaidat azzal, hogy miért nem járnak ők is mozogni egy kicsit, szervezz inkább aktív programokat nekik (például vasárnap nagy ebéd helyett, piknik a szabadban).

A sport nem drága!

Ahhoz, hogy valaki megmozgassa az izmait, nem kell drága edzőcipő vagy tornaruha, elég, ha kimegy a Margitszigetre vagy a Városligetbe, és fut egy kört. Az úszás sem a legdrágább sportok közé tartozik, bár erre már kell egy kicsit áldozni: egy uszodabelépő 800-1200 forint körül mozog.
A fitneszklubokban teljesen változó, hogy mennyit kell fizetni, de egy átlagos helyen meg lehet úszni 1000 forint körül alkalmanként.
A gyerekek edzése általában kevesebbe kerül, mint a felnőtteké, és a legtöbb helyen havidíjat kell fizetni, ami nem több néhány ezer forintnál.

Jancsik Juli