Kínai csilivili

A "Made in China" felirat a leginkább a franciákat, a görögöket és az olaszokat ijeszti el, ha ruhavásárlásról van szó, de a helyzet - legalábbis a kínaiak számára - korántsem ily tragikus: az európai vásárlók többségét nem érdekli, hol gyártottak egy darabot.

"A Kanadában nevelkedett Naomi Klein hatéves korától a márkák és a vásárlás rabja volt. Megigézték a családi autó hátsó üléséről látott fényes cégtáblák: a McDonald's, a Texaco, a Burger King és különösképpen a Shell fluoreszkáló sárga ragyogása. "Olyan csillogó és képregénybe-illő volt, meg voltam győződve arról, hogy ha felmászhatnék és megérinthetném, az olyan volna, mintha egy másik világ - a TV világának - dimenzióját érinteném." Kis hamisított krokodilokat varrt pólóira, hogy úgy nézzen ki, mintha Lacoste-ot hordana, szombatonként egy Esprit boltban dolgozott (nekik volt a legjobb logójuk), és szüleivel legtöbbet a Barbie és a márkás farmerek árai miatt veszekedtek" - írta Katherine Viner a Guardian című brit napilapban, 2000-ben, miután megjelent Naomi Klein No Logo című könyve (magyarul: AMF, Budapest, 2004).

"[Klein] a középiskolai évkönyvében - ahol néhányan a "legesélyesebb a sikerre" feliratot kapták - ő lett a "legesélyesebb arra, hogy peroxid-lopásért becsukják". Identitását a haja színezésére használt termékektől kölcsönözte" - folytatta Viner, hogy aztán rátérjen arra, miért is írta meg Klein 30 évesen a könyvét, amelyet "az egyre növekvő vállalatkritikus mozgalom Das Kapital-jának" is szoktak nevezni.

"A márkanevektől megbűvölt tinédzser a túlmárkázott világ ellen küzdő aktivistává vált, és azokat a vállalatkritikus eszméket népszerűsíti, amelyek például 2000-es, prágai IMF/Világbank találkozó ellen tiltakozókat is tüzelték. A Radiohead nevű zenekarra olyan hatással volt a No Logo, hogy a csapat kitiltotta a vállalati hirdetéseket angliai turnéjáról, és a bulikat "logó-mentesnek" nyilvánították - írta Viner.

Bár a zenekar gitárosa, szerint Klein könyve "felemelő" volt, Ed O'Brian nyilván nem azt értette ez alatt, amit - a No Logo által is kiváltott - az anti-márka mozgalom egy másik vonalon magával hozott: az olcsó, brand nélküli vagy hamisított ruhák dömpingszerű és tömeges elterjedését. Annak, hogy ez az utóbbi tíz évben bekövetkezett, sok oka van - mindenesetre a folyamatok Kína és egyéb harmadik világbeli országok számára valóban "felemelőek".

Kínai, taiwani - na és?

Az európai vásárlók több mint fele (56 százaléka) egyáltalán nem szentel figyelmet annak, hogy az általuk megvásárolt ruhadarabok honnan, milyen országból származnak - hozta nyilvánosságra egy, 20 ország ruházkodási szokásait vizsgáló kutatásának eredményeit a GfK-csoport kutatóintézet (a felmérés a Wall Street Journal amerikai gazdasági napilap európai kiadásának megbízásából készült, tavasszal).

A lekérdezésben több mint 20 ezer embert faggattak ki. Kiderült: a termékbe varrt címkén olvasható információk a nyugat- és közép-európaiak számára körülbelül egyformán (55 és 56 százalék) érdektelenek. A magyarok e tekintetben átlagosnak tekinthetők: 45 százalékunkra jellemző, hogy belekukkantanánk a ruha belsejébe a származási infók után kutakodva.

Az amerikaiak és az oroszok - legalábbis az adatok szerint -, ha kis mértékben is, de ennél valamivel tudatosabbak. A leginkább a görögök, az olaszok és a finnek "vannak résen": körülbelül 70 százalékuk igenis megnézi a címke feliratait.

Ha vásárlásról van szó, ebben a tekintetben is a nők a bogarasabbak: az eredmények azt mondják, általában a nők azok, akik utánakeresnek a címkén a származási információknak. De míg Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a vásárlók életkorának növekedésével nő a címkét ellenőrzők aránya, addig Közép-Európában és Oroszországban ez csökken.

A nagy, lelombozó faktor

A legkevésbé a briteknek számít, hogy hol is gyártottak egy-egy ruhadarabot: 55 százalékuk egyetlen ország termékeit sem utasítja el (a nemzetközi átlag e tekintetben mindössze 34 százalék).

A "Made in China" felirat, 20 ország vásárlóinak, a 36 százaléka számára jelent egy "nagy, lelombozó faktort". A leginkább az oroszok "vannak kihegyezve" erre a feliratra: náluk tíz emberből hat hagy az üzletek polcain valamit, ha annak a címkéjéből kiderül, Kínában gyártották.

A hazai ruházati iparukra büszke franciák és olaszok, illetve a bolgárok és görögök is kritikusabbak a nemzetközi átlagnál a kínai árukkal szemben. A német vásárlóknak ugyanakkor csupán 14 százaléka mond le valaminek a megvételéről, a "Made in China" láttán: nemzetközi átlagban tehát a németek a legengedékenyebbek, ha a származási helyről van szó.

A hátsó liga

A vásárlók Kínán kívül még Thaiföldet, Vietnamot, Indonéziát, valamint Taiwant és Koreát említették meg, amikor a kutatók arról kérdezték őket, mely országok számítanak nekik "negatív" gyártási helyként, ha ruhavásárlásról van szó - ezeknek az országoknak az elutasítottsága azonban összességében sem érte el a 10 százalékot.

A "vásárlói feketelistán" rajta van még Törökország és India is: az innen származó ruhákat a vásárlók hat, illetve öt százaléka hagyja inkább az üzletek polcain Európa-, Amerika-, és Oroszországszerte.
A saját hazájuk termékeiben a legkevésbé a törökök bíznak - 11 százalékuk egyenesen nem is venne török eredetű terméket. Nemzetközi átlagban a fogyasztók két százaléka utasítja el saját hazája ruházati cikkeit.

Kereskedelmi blokád

A kínai kormányzat adatai szerint 2005-ben 57 százalékkal, 8,65 milliárd dollárra növekedett az Európai Unióba irányuló textilexport. Az unió válaszul a kínai textildömpingre, tavaly, júniusban kvótarendszert vezetett be. Az EU kereskedői egy hónapon belül végére jártak a kvóták által engedélyezett mennyiségnek, és további kvótabővítést sürgetnek. A piacát féltő európai textilipar ezzel szemben szigorúbb fellépést sürget az olcsó kínai áru ellen - írta a BBC News.

Az Egyesült Államok 2005 ősszén egyszer már sikertelenül próbált megegyezni Kínával, szintén textilügyben. Az USA szintén kvótarendszert vezetett be. A sikertelen tárgyalások után újabb tételeket vettek fel az amerikai tilalmi listára.

Textilipari szakemberek tavaly azt nyilatkozták, hogy "Magyarország áldozatául esett a kínai textildömpingnek", mert "a magyar ruhakereskedők szinte csak kínai árut forgalmaznak, vagy a versenyben kénytelenek bezárni boltjukat". "Ha az Európai Bizottság védő intézkedéseket foganatosítana az olcsó kínai textíliák bevitele ellen, akkor az a magyar textilipar számára már késő lenne" - állították magyar szakemberek. "Az elmúlt öt évben a textilipari üzemek fele, illetve 60 ezer munkahely szűnt meg - mondta Pintér András, a Munkáltatók és Vállalkozók Országos Szövetsége(VOSZ) textilruházati tagozatának elnöke, Kelet-Magyarországon pedig gyakorlatilag megszűnt a textilipar" - jelent meg az [origo]-n.

Tudatosan nem

A kínai, taiwani és egyéb országokból eredő ruhadömping is hozzájárulhatott ahhoz - a nyugati világban egyre inkább teret hódító, tudatos vásárlói mozgalmak mellett -, hogy a ruházati brandek értéke összességében csökkent - legalábbis az Interbrand (IB) marketing-kommunikációs tanácsadó cég legfrissebb listája szerint, amely minden évben megmutatja a legértékesebb száz márka rangsorát.

A Gap ruházati brand például a 2006-os év nagy vesztese: a tavalyi eredményekhez képest, 22 százalékos csökkenést könyvelhetett el. A listának van ugyan egy új, ruházati márka szereplője, a 98-dik helyen megjelent brit brand, a Burberry, a Levi's viszont a századik helyre csúszott vissza. (A világ legértékesebb márkája az IB-lista szerint a Coca-Cola, amely - az üzleti szempontok alapján kiszámolt mutatók szerint - jelenleg 67 milliárd dollárt ér; a második a Microsoft, a harmadik pedig az IBM.)

"A reklámozás nem csak termékek eladásáról szól; egyre inkább egy márka, egy álom, egy üzenet eladása a cél. Eszerint a Nike célja nem sportcipők eladása, hanem "az emberek életének jobbá tétele a sport és a fitnesz által"" - írta Viner, így folytatva: "Míg a vállalatok szorgosan teszik, ami szerintük fontos - az életmód márkázását, a független bolttulajdonosok szorongatását, és hasonlókat - addig valakiknek, valahol le kell gyártani a cuccokat. Úgy tűnik, e termékeket nagyon gyakran szörnyű körülmények között gyártják, többek között Indonézia, Kína, Mexikó, Vietnám, a Fülöp-szigetek szabadkereskedelmi zónáiban."

Akárhogy is: a fogyasztói társadalom mechanizmusai gerjesztik a vásárlási vágyakat, ez pedig piacot teremt, nem csak a nagy márkatulajdonosok, de a harmadik világ országai és Kína számára is. A kérdés etikai oldala egy másik cikk témája.