A Toyota bemutatta az új Corollát

Vágólapra másolva!
A várakozásoknak megfelelően a Párizsi Autószalonon lehullt a lepel a Toyota Aurisról, amely ugyanezen a néven a Corollát váltja majd 2007 elején.
Vágólapra másolva!

A francia fővárosban egyelőre csak tanulmányként debütált az Auris, amelynek neve az aranyat jelentő latin "aurum" szóból ered. Ennek megfelelően természetesen a kül- és beltér is aranyszínben pompázik az egyébként nem túl forradalmi kompakton.

Pedig a Toyota arra készült, hogy a Honda Civichez hasonló megdöbbentő formatervvel áll elő, hát ehhez képest az Auris a jelenlegi Corolla és az új Yaris keverékének tűnik. Az egyetlen szokatlan dolog a középen hajladozó középkonzol, amelyen a váltó fent kapott helyet.

A Toyota műszaki adatokat nem közölt az Aurisról, azt viszont elárulta, hogy három- és ötajtós változatban már októbertől elérhető Japánban. Európába 2007 elején érkezik, a továbbra is Corolla névre hallgató négyajtós kiadás forgalmazása csak néhány piacon folytatódik. Oroszországban, Görögországban és Írországban biztosan, egyéb helyszínekről egyelőre nem született döntés.