Új Renault Twingo Párizsban

Vágólapra másolva!
A Párizsi Autószalonon a Renault bemutatja az új Twingót, igaz, egyelőre csak tanulmány formájában. A kisautóba 99 lóerős turbómotor került.
Vágólapra másolva!

A Renault még a Párizsi Autószalon csütörtöki rajtja előtt nyilvánosságra hozott minden lényeges információt az új Twingóról, amely sportos tanulmányként debütál a francia fővárosban. A kisautó 3,6 méter hosszú, 1,7 méter széles, magassága pedig 1,4 méter, azaz az új modell nagyobb elődjénél.

A háromajtós koncepció kupészerű, keret nélküli ablakokat kapott, a szélvédő messze hátra nyúlik. A sportos megjelenésről gondoskodnak még a vaskos kerékjárati ívek, a 17"-os felnik, valamint a mélyre húzott első kötény, amelynek közepét hatalmas légbeömlő uralja. A fényszórók LED-esek.

A hátsó kötényen két, trapéz alakú kipufogót helyeztek el, fent akad egy kis tetőspoiler is. A hátsó lámpák egészen különlegesre, konkrétan csíkosra sikerültek, a technológia természetesen itt is LED-es. A motorháztető alá egy 1,2 literes, négyhengeres turbómotort pakolt a Renault, amely egy híján száz lóerős, csúcsnyomatéka pedig 145 Nm. A hajtómű ereje hatsebességes kézi váltón keresztül jut az aszfaltra.

Az új Twingo a tervek szerint 2007 első felében kerül a piacra, a koncepciónál nyilván visszafogottabb külsővel. A beltérből is kimarad a négy kagylóülés, s nem jósolunk nagy jövőt a multimédiás középkonzolnak se.