Újabb Porsche-átirat a Rinspeedtől

Vágólapra másolva!
A svájci Rinspeed tuningcég ezúttal a Porsche Caymant vette kezelésbe. A kissé tarkára sikeredett Imola erősebb ugyan nem lett, ám ezt leszámítva szinte minden paraméterében javult.
Vágólapra másolva!

Az Imola látványos, narancssárga színét a német Lesonal festékeket gyártó manufaktúra keverte ki a Rinspeed megrendelésére, így biztosítva az állandó feltűnést. Bár a kockás orr-rész, tető és motorházfedél elképesztő teljesítményt sejtet, a svájci tuningcég ezúttal nem nyúlt a motorhoz, helyette inkább az autó kezelhetőségén és aerodinamikáján javított.

Első körben új lökhárítókat kapott a Cayman, amely stílusát tekintve a 997-es modellt idézi. Látványos megoldás még a hátsó lökhárító alján kialakított diffúzor, amely karbonból készült. Szintén szép megoldás a 20 colos felnigarnitúra, amely egy állítható versenyfutómű alatt fityeg. A beltér stílusát igyekeztek a külsőhöz igazítani, Forma-1 stílusú kormány, alumínium pedálok és váltógomb, valamint velúr kárpit fogadja a beülőket.