500 lóerő és 1000 newtonméter az Auditól

Vágólapra másolva!
Nem mindennapi attrakcióra készül a Párizsi Autószalonon az Audi: a négykarikás gyár minden idők legerősebb, szériaautóba épített dízelmotorját mutatja be.
Vágólapra másolva!

A szeptember végén kezdődő párizsi autós seregszemlén fog bemutatkozni a világ első 12 hengeres - személyautóba épített - dízelmotorja, amely egyszersmind a világ legerősebb dízelének járó címet is elviszi. Az 500 lóerővel és 1000 newtonméteres nyomatékkal büszkélkedhető motort a Q7-es luxusterepjáróba építik először, ám a későbbiekben valószínűleg az A8-as limuzinhoz is rendelhető lesz.

A Párizsban debütáló, 12 hengeres Q7-es a gyár közleménye szerint mindössze 5,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás tempóra, míg végsebességét 250 km/órában korlátozza elektronika. Az elképesztő menetteljesítmény ellenére kifejezetten takarékosnak ígérik az új motort, amely állítólag mindössze 11,9 liter gázolajat igényel 100 kilométerenként átlagosan, ráadásul már most teljesíti a 2010-től érvénybe lépő Euro 5-ös emissziós előírásokat.