Béla bácsi pálinkája - Olaszország autóval

Tavaly Olaszországban, egy Veneto tartománybeli, hazánk fiai által nem annyira felkapott tengerparti szakasz apartmanjaiban nyaraltunk. A fényképeket és az árakat látva az idei szezonra a baráti kört is sikerült beszervezni. Június végén indultunk Szegedről, hét család, kilenc gyerek, öt autó... 

És az olaszok nyerték a vb-t

Két héttel hamarabb a csapat összejött egy igazi szögedi halászlé mellett megbeszélni a részleteket, így az indulás napján a megbeszéltek szerint végig autópályán ( M5, M0, M1), Hegyeshalom felé vettük az irányt. Persze az első benzinkútnál rögtön pihenő, fényvisszaverő mellény vásárlás, tankolás és egyebek... Ezután szépen haladtunk 130-as tempóval, mi leghátul, vállalva, hogy egy-egy előzés után akár 150-160-as tempóval üldözzük a többieket. Hegyeshalomnál sor alig, irány Bécs, Graz. Ezen a szakaszon sok a javítás a pályán, volt egy 23 km-es szakasz, ahol betonelemekkel szűkítették le az utat, 60-as korlátozással. Klagenfurt után egy Wörthi-tó melletti kútnál a lassan apadó tankot mindenki csurig töltötte (Ausztriában valamivel olcsóbb volt az üzemanyag (dízel 1.05 euró), mint Olaszországban (1.17-1.35 euró). Rövid idő múlva már az olasz aszfaltot koptattuk az A4-es autópályán.

Amit a korai indulással el akartunk kerülni, immár valósággá vált, román, lengyel, cseh, magyar, német, osztrák, dán, norvég, svéd kocsikkal tele karavánokat értünk utol. Räikkönent és Alonsót meghazudtoló manőverekkel előztük a csoportokat, míg végül fölvehettük újra a nyugodt utazótempót. Jó volt az előttünk menő négy kocsit látni, ahogy velünk együtt ritmusban előzik a karavánokat. A pályáról letérve egy bevásárlóközpont parkolójában a hűtött kocsikból kiszállva egy pillanatra nem kaptunk levegőt, úgy mellbevágott a meleg (aszfalt fölött 43 fok, a levegő "csak" 32...).

Gyümölcsöket, sajtokat, tésztákat, ásványvizet nagy tételben vásárolva megtöltöttük a csomagtartók utolsó szabad zugait is, majd elindultunk a már csak harmincvalahány km-re lévő apartman (támaszpontunk) felé. Rövid sorbanállás után átvehettük a kulcsokat, és mindenki megismerkedett az új tereppel. Az apartmanházak között méretes medence csábított fürdésre, a gyerekek rögtön birtokba is vették.

A tengerpart

Másnap potom 38 euróért napernyőket béreltünk az apartmanhoz tartozó partszakaszon. Mennyivel másabb, mint Jesolo vagy Bibione! Egy kis halászfalutól (ami azóta átalakult turistafaluvá, bár a báját megtartotta) öt km-re lévő ötcsillagos apartmankomplexumok egymástól is elszeparáltak, kóddal nyíló kapun lehet bejutni kocsival is, gyalog is, a 10 perces sétával elérhető parton pedig külön rész van minden apartmannak. Szálloda a közelben sincs, tömegről (rajtunk kívül) már nem is beszélve. A víz hőmérséklete 23-25 fok körül volt, napozás közben beúszva sem volt hideg.

Forza Italia

A focivébé javában folyt, mikor megérkeztünk a tengerpartra. Észrevettük (illetve a csajoknak tűnt fel), hogy a meccsek alatt alig volt hímnemű lény akár a parton, akár a medencénél... Az olaszok győztes meccse után (Italia-Ausztrália 1:0) a kis halászfaluban motorosok, autósok olasz zászlóval, dudálva, üvöltözve ünnepelték csapatukat. Sógorommal még hülyéskedtünk is, hogy nem semmi lenne, ha a vb előtt kirobbant bundabotrány után az olaszok nyernék meg a világbajnokságot (utólag kiderült, hogy a poén bejött, az olaszok nyerték meg a vb-t, megérdemelten).

Garda-tó és a GPS

Két nap fürdés, napozás és pihenés után a Lago di Garda volt a cél. A tavalyi, majd egy órás várakozás emlékével a mestrei autópálya fizetőkapunál úgy döntöttünk, hogy csak Velence (Mestre) után megyünk föl az A4-es pályára. Valamennyit nyertünk vele, mert a 14-es úton, amin mentünk, majdnem akkora dugó volt, mint a pályán... Fölérve a pályára már tavaly is feltűnt, hogy a magyar kamionosok, buszsofőrök mikor meglátták, hogy magyarok előzik őket, dudáltak. Más nációk, mikor meglátták a kocsiból egymást, dudáltak, integettek. A magyarok régebben, mikor még kevesebben tehették meg, hogy külföldre menjenek, szintén üdvözölték egymást. Ma meg? Csőlátással, előreszegett fejjel utazunk. "Nehogy má' üdvözöljem, me' magyar..." Változik a világ...

Két kocsiban is volt GPS, minden nap indulás előtt belőttük a paramétereket, új világ, nem csak térkép, mint régen Kolumbusznak is (se:-)) Szlalomozva a kamionok között (az A4-es a kelet-nyugati fő összekötő pálya) a két-három sávos pályán jól haladtunk, élmény volt nézni, ahogy a csapat a sok kocsival, ritmusban, szépen előzött. Mikor az elöl menő Merci Vito jobbra indexelt, a kommunikációval megbízott fiam a magunkkal vitt walkie-talkie-val megkérdezte, hogy hova mennek, kiderült, hogy a Garda-tóhoz vezető kijárat előtt 30 km-rel jelezte a GPS, hogy letérés jobbra. Előre állva, vidáman autóztunk tovább a pályán, és megállapítottuk, hogy szuper a GPS, de az se baj, ha a térkép is kéznél van. Aki járt már a Garda-tónál, ahol a nyugati oldalt hatalmas hegyek övezik, tudja, hogy gyönyörű.

Hazafelé a tengerpartra a csapat egyik fele Veronába ment megnézni a műemlékeket, az Arénát, a Piazza Erbét, a régi piacteret, a XII. századi román kori kis templomot, aminek minden tornyocskája, síremléke a Scaligerik emlékét idézi, az Adigét a sok híddal, és természetesen a Capuletek és a Montague-k, Júlia és Rómeó szülőházait és nyughelyét.

A városnézés után a szállás felé tartva az A4-es pályán közepes volt a forgalom, de a szembe sávokban az ominózus mestrei kapu előtt kilométeres sorok voltak. Mindez hétköznap késő délután. Este a kiépített grillezőhelyen jót sütöttünk, bár e sorok (az utazás során jócskán kitikkadt) írója Béla bácsi jófajta pálinkája, majd pár sör után nem sokra emlékszik. :-)))

Velence

Szerdán kipihentük az előző napi fáradalmakat, regenerálódtunk, fürödtünk, csónakáztunk, majd a következő napra Velence meghódítását tűztük ki. A tavalyi busz-hajó kombináció helyett, ahol kötött időpontok voltak, kocsikkal mentünk Punta Sabbioniba, az 5 euró/kocsi parkolótól 100-150 méterre, a körforgalomból jobbra ingyenes parkolók voltak - egy földút mellett.

Mivel németek, svédek is itt parkoltak, mi is letámasztottuk a kocsikat, majd hajóra szállva irány Velence. 12 eurós hajójegyeket vettünk (per fő), ezek ugyanis az összes velencei, ACTV által üzemeltetett vaporettóra is érvényesek voltak. Röviden annyit, hogy a gyönyörű időben megcsodáltuk a Dózse palotát, a Szent-Márk Székesegyházat, a Campanilét, a tavaly felújított Óratornyot, amelynek tetején a mórok ütik a rohanó időt. A Mercerián lévő Ferrari-boltban sok ferraris kütyüt lehet kapni, Schumacher pár évvel ezelőtti kocsija is ki volt állítva.

Megnéztük a Rialtót, a halpiacot, a Ca'Dorót, a Frarit (Tiziano majd 500 éve festett " Mária mennybemenetele" festménye gyönyörű), közben 9 euróért olyan családi pizzát vettünk, hogy a mellettünk elhaladó helybeliek és a turisták is nagyokat nyeltek. Ezután vaporettón bejártuk a Canal Grandét oda-vissza, elsétáltunk megnézni Colleoni monumentális lovasszobrát, majd miután mindenkinek elkopott kb. 20 cm a lábából, jobbnak láttuk, ha a szárazföld felé vesszük az irányt. A kocsikhoz érve a csapat egyik hölgytagja majdnem elájult, ugyanis a kocsikat szürke, lepelszerű por fedte, hiába, földút mellett parkoltunk.

Mégiscsak jó a GPS

Egy napunk maradt, hogy a kitűnő időben élvezzük a tengert és a medencét, majd szombaton reggel becsomagolva, kocsikba bepakolva, apartmanokat átadva búcsút vettünk az egyik családtól, akik Brüsszelbe indultak tovább és a többiektől, akik hazafelé vették az irányt, kerülendő a Dolomitok szépségét és szerpentinjeit.

Hátunk mögött az apartmanokkal és a tengerrel az A28 és A27-es pályán gyönyörű tájon, Belluno felé indult két kocsira fogyatkozott karavánunk, majd az agordói völgyben a 203-as úton autózva 60-70-es tempóval és tátott szájjal néztük a csodálatos tájat. Köveket gyűjtöttünk az Agordo patak medrében, majd az Alleghe-tónál pihentünk. Ezután nekiveselkedtünk, hogy rövid időn belül három hágót is megmásszunk.

A Fedaia-hágó (2056 m) előtt nem sokkal csodálatos látványban volt részünk: a Marmolada (a Dolomitok legmagasabb csúcsa, 3342 m) észak-keleti oldalán a gleccserben gyönyörködhedtünk. Csodálatos látvány volt. A nap égette a karunkat, arcunkat, de a gleccser felöl fújó hűvös szél kellemesen enyhítette a hőséget. A hágót magunk mögött hagyva leértünk a völgybe, Canazeibe, ahonnan a Pordoi-hágót (2239 m) támadtuk meg. Pechünkre pont egy busz mögött vánszorogtunk a szerpentinen fölfelé, a busz minden hajtűkanyar előtt dudált, a szembejövők néha visszatolatva félreálltak, hogy be tudja venni a kanyarokat. Nagy sokára a busz félreállt, most már saját tempónkban haladhattunk. Rengeteg motoros volt, akik őrült tempóban előztek, a szemben jövők meg a terelővonalon haladva, jól bedőlve húzták a gázt. Néha tényleg csak centiméterek választottak el tőlük.

Második hágónkat is abszolválva, rövid pihenő, és egy "No drogs" kampányív aláírása után utolsó hágónkat, a Falzaregót (2105 m) vettük célba. Le a völgybe, majd a hágóra felkaptatva csodás látvány fogadja a turistát. Visszanézve a távolba a Marmolada havas-jeges csúcsára, ahol nem egészen két órája voltunk, felnézve a hágó fölött magasodó hegy csúcsára, ahová felvonó jár, vagy Cortina d'Ampezzo felé elnézve a lenyűgöző csúcsokat megállapítottuk, hogy akik kihagyták ezt a részt, sajnálhatják. Gyönyörű a Dolomitok!

Este 6 óra előtt hagytuk el Cortinát, átléptünk Ausztriába, Kelet-Tirolba, és a 100-as úton, itt is gyönyörű környezetben hajtottuk a technikát Villach, Klagenfurt felé. A grazi szakaszt elérve beesteledett, az eső esett, úgyhogy a betonelemekkel szűkített 23 km-t a pályán megtenni nem volt nagy élmény.

Hazaindulás előtt megbeszéltük, hogy Rábafüzesnél lépjük át a határt, 10 óra után ott is voltunk, a magyar határőrt megkérdezve kiderült, hogy a franciák vezetnek a vébén a brazilok ellen (tovább is jutottak, a Németország-Portugália meccs ismétlését csak másnap, félig kómásan láttuk). És hogy pozitív dolgot is írjak a GPS-ről; az M7 felé vettük az irányt, az Őrségben olyan pici falvak között vezetett a legrövidebb úton Zalaegerszeg, Keszthely, majd az M7 felé, hogy le a kalappal. Az M7, M0, M5 pályákon 120-130-as tempóval hajtva, a fáradságtól jojózó szemekkel, hajnali negyed ötre értünk haza, Szegedre.

Az autókról

Végül, de nem utolsósorban a kocsikról, amik hiba nélkül kiszolgáltak bennünket, sorrendben: Citroen Xantia 2.0 HDi Break, Opel Meriva 1.4 16v, Citroen Xsara 1.4, Mercedes-Benz Vito automata váltóval.

Mi egy 4 éves, 1.9 dCi Renault Laguna Grandtourral utaztunk, odafelé a pályán, 6. sebességben haladva a computer 5.5-es átlagfogyasztást mutatott. Azt hittem, bekrepált a melegben. Az utolsó napon a hágókat megmászva már többet mutatott, a végeredmény 5,67 literes átlagfogyasztás lett. Megtettünk 2779 km-t és elpufogtattunk 157,5 l gázolajat.

Örülök, hogy beszámolhattam nyaralásunkról, üdvözölve az [origo] olvasóit, maradok tisztelettel: