Versenyautót fejlesztett Colin McRae

Vágólapra másolva!
A legendás ralivilágbajnok egy kisszériás versenyautó kifejlesztésén fáradozott az elmúlt hónapokban. Az első példányt a goodwoodi Sebességfesztiválon mutatták be.
Vágólapra másolva!

Colin McRae ezúttal egy versenyautóhoz adta a nevét, de a pöttöm kis méregzsákok kifejlesztésében is szerepet vállalt DJM Race Preparation nevű céggel karöltve. Az acélcsövekből összehegesztett térhálós vázba a Millington Diamond Engine nevű cég 2,5 literes, négyhengeres erőforrását építették 340 lóerő körüli teljesítménnyel. A kész műszaki szerkezetet pillekönnyű műanyag, illetve szénszálas elemekkel burkolták be, így nem is csoda, hogy a McRae R4 nevű modell 5 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre az egyedülálló súly/lóerő arányának köszönhetően.

Az autó tetszés szerint rendelhető front-, hátsó-, vagy éppen összekerékhajtással a leendő vevő versenyzői ambícióitól függően. A McRae R4-et elsősorban pálya és raliversenyekre fejlesztették, de aki szeretné, az a közúton is közlekedhet vele teljesen legálisan. Az év végéig tartó tesztidőszak után a gyártás és az értékesítés a következő év elején indul.