Jubileumi különkiadás a Mercedes SLR-ből

Vágólapra másolva!
SLR 722 néven dobja piacra a Mercedes a szupersportautó különkiadását, a 150 darabos szériával az 1955-ös Mille Miglia-győzelem előtt tiszteleg a stuttgarti gyár.
Vágólapra másolva!

1955-ben a brit versenyző-legenda, Sir Stirling Moss nyerte a Mille Miglia országúti viadalt, 300 SLR versenyautóján a 722-es rajtszám díszelgett. Hogy miért pont ez, arra a válasz rendkívül egyszerű, startideje éppen reggel 7 óra 22 perc volt. A diadal emlékére érkezik most az SLR 722, amelynek 5,5 literes, V8-as kompresszoros erőforrásából a motorvezérlő-elektronika átprogramozásával és a töltőlevegő-hűtő módosításával 650 lóerőt préseltek ki a szabvány 626 helyett. A százas sprint 3,6 másodpercig tart, a különkiadás ezzel két tizedet ver széria társaira, a végsebesség 337 km/óra.

A nagyobb teljesítményhez illően a Mercedes nagyobb féktárcsákat pakolt a 19"-os, fekete felnik mögé, a futómű feszesebb hangolást, s tíz milliméteres ültetést kapott. Az SLR 722 külsőre az új első spoilerről, illetve a hátsó diffúzorról ismerhető fel, bent kagylóülések és versenykormány várják a boldog tulajdonosokat.

Az SLR 722-ből mindössze 150 darabot készít a Mercedes, a szériamodellhez képest a felár húszezer euró. A különkiadást a Le Castellet-i versenypályán mutatják be az SLR Club ünnepélyes megalapítása alkalmából, a társaságnak minden SLR-vásárló automatikusan tagjává válik. A klub a jövőben vezetéstechnikai tréningeket is szervez majd, ezeken többek között a Forma-1-es Red Bull-istállónál szorgoskodó David Coulthard is osztja majd az észt.