Porsche Cayenne Turbo S: 66 liter százon

Vágólapra másolva!
Az Auto Bild munkatársai merész tesztre vállalkoztak: összesen 16-féle autóval letáboroztak a papenburgi tesztpályán, s megnézték, melyik mennyit fogyaszt végsebességnél.
Vágólapra másolva!

Az Auto Bild munkatársai a "végsebességes" fogyasztás mellett vizsgálták a 80-as, 100-as, 130-as, 150-es, 180-as, 200-as, 220-as és 250-es adatokat is, s bizony akadtak fura eredmények. Ezek közül mindjárt a legelső, hogy az egymás ellen versenyző legerősebb Cayenne, az 512 lóerős Turbo S 180-as tempónál kilenc tized literrel kevesebbet fogyasztott, mint a V10-es dízellel szerelt Volkswagen Touareg, s 150-nél is csak hét tizeddel volt előrébb a boxer.

Hanem ezután jött a feketeleves, teljesen lepadlózva, a 270-es végsebességet elérve az egekbe ugrott a Cayenne fogyasztása, a fedélzeti számítógép 29,9 liternél kiakadt, a pálya közeli benzinkútnál történt rátankolás után azonban kiderült, hogy a száguldás alatt 66,7 liter üzemanyag fogyott száz kilométerre számolva.

A Cayenne ezzel az eredménnyel természetesen a teszt abszolút győztese lett, viszonyításul annyit, hogy a Touareg a maga 225 km/h-s plafonjánál 31,2 litert evett. A teszten részt vett két Volkswagen Golf GT is, a turbós-kompresszoros 1,4-es minden "ellenőrzési ponton" verte a kétliteres dízelt, 220-nál 20,5-16,4 volt a TSI "javára". 130-nál két liter a különbség (8,7-6,7), 80-nál viszont mindössze hét tized (5,3-4,6). Kiderült viszont, hogy a Golfok sebességmérője csal egy kicsit, a pályán radaros "traffipax" működik, amely kihozta, hogy 130-nál egységesen 137-et, 200-nál 210-et mutatnak az órák. Szinte hihetetlen módon az összes többi résztvevő órája pontosnak bizonyult.

A teszt legtakarékosabb szereplője a Toyota Prius lett, a hibrid a 170-nes csúcsnál 11,5 litert fogyasztott, a teljes igazság kedvéért azonban nem árt megjegyezni, hogy ez másfél literrel több, mint a Mercedes C 180 K 180-as fogyasztása (vége 223-nál és 18,1 liternél). 80-nál sem a 4,9 litert produkáló Prius, hanem a 4,3 liter gázolajjal elzötyögő, 1,9-es Zafira volt a nyerő.

Az Auto Bild stábja vitt magával sportautót is Papenburgba, mégpedig egy 911 Carrera S-t, amely jóval takarékosabbnak bizonyult a Cayenne-nél: a 66,7 literrel szemben a Carrera beérte 37-tel 293-nál. "Ellenfele", a Mercedes SLK 200 K 22 literrel zárt 226 km/h-nál. Versenyzett a BMW 530i és 535d Touring is, a leszabályzott 250-nél a dízel 20,3, míg a benzines 33,7 litert fogyasztott.