A Toyota felfrissítette az Avensist

Vágólapra másolva!
Piaci bevezetése után négy évvel a Toyota csinosított kicsit középkategóriás modelljén, az Avensisen, a premier május végén, a Madridi Autószalonon lesz.
Vágólapra másolva!

Az Avensisnek főleg az elejét rajzolták át a Toyota dizájnerei, a változások aprók, de azért észrevehetőek. Alulról felfelé haladva, kerek ködlámpák váltották az eddigi szögleteseket, a légbeömlő egyrészes lett az eddigi kettő helyett, az újragondolt hűtőrácsot pedig két krómcsík díszíti három helyett, alján kis bemélyedés próbálja ellensúlyozni az embléma keltette fenti kidudorodást.
A fényszórók formájukat tekintve hasonlók, mint a korábbiak, méretük azonban nagyobb, s ettől kicsit komolyabb az autó megjelenése. A külső visszapillantókat a kor szellemének megfelelően integrált indexesekre cserélték, hátul szintén a lámpákkal variáltak keveset.
Belül a jobb minőségű anyagok felhasználása jelent újdonságot, no meg az, hogy a gyári audiórendszer immár MP3-lejátszásra is képes. Az új Avensis várhatóan ősszel kerül a szalonokba.