Zöld jelzés a győri Audinak, indulhat a megaberuházás

Audi gyár Győr
Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság döntése nyomán elhárult az akadály az Audi 930 millió eurós győri gyárbővítése elől. A beruházás környezetvédelmi engedélye iránti kérelemből kiderül, hogy az Audi a 2013-ban befejeződő első ütem után 2017-ben újabb beruházásba fog, amelynek köszönhetően naponta ezer jármű gurulhat le a gyártószalagokról.
Vágólapra másolva!

"Zöld jelzést kapott az Audi győri beruházása, miután Brüsszel döntött a cég gyárbővítésének helyet adó természetvédelmi terület átminősítéséről" - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszer a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón. A nemzetgazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón közölte: Brüsszel kiemelt közérdekre hivatkozva jóváhagyta a Natura 2000 program keretében az Audi győri beruházáshoz szükséges terület átminősítését, amely így szabaddá vált.

A tárcavezető elmondta, hogy az Audi 930 millió eurós beruházással bővíti a gyáregységét, ennek keretében a cég közvetlenül 1800 új munkahelyet teremt, közvetve pedig 15 ezer családnak biztosít megélhetést.

Matolcsy emlékeztetett, hogy ősszel az Opel jelentette be, hogy bővíti a szentgotthárdi gyárát, amely ennek eredményeként a cég legnagyobb motorgyára lesz, és a kecskeméti Mercedes-gyár előkészletei is jól haladnak. "Jelenleg 900 magyar alkalmazott kiképzése folyik a Mercedes stuttgarti központjában" - mondta Matolcsy, aki azt is hozzátette: a következő években beérő beruházásoknak köszönhetően 2013-ban 6-700 ezer autó készülhet Magyarországon, az autóipar pedig a teljes GDP-ből 6 százalékkal fog részesedni, szemben a mostani 3,1 százalékkal.

Első körben félezer, később ezer Audi készülhet Győrben

Az Audi gyárbővítése 2013-ban fejeződik be, ezt követően félezer autót gyárt majd naponta a társaság, de az Audi által az illetékes zöldhatósághoz benyújtott környezethazsnálati engedélyezési eljárás iránti kérelméből kiderül, hogy a cég 2017-ben vagy 2018-ban nekilátna a második ütemnek, amelynek eredményeként naponta ezer autó gyártása válik majd lehetővé az üzemben. A dokementum szerint az Audi hosszú távra tervez, "a létesítmény felszámolását az elkövetkező harminc évben a beruházó nem tervezi".

Az Audi beruházását Orbán Viktor miniszterelnök és Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke tavaly szeptemberben a parlamentben jelentette be. A magyar kormányfő nemzetgazdasági jelentőségűnek minősítette a beruházást, mondván a beruházás eredményeként az Audi-gyár csúcskapacitáson 2 százalékpontos növekedési potenciált jelent majd a magyar gazdaságnak. A beruházás lehetővé teszi majd, hogy a teljes gyártási folyamat Győrben legyen, jelenleg ugyanis a Győrben összeszerelt modellek karosszériája Ingolstadtban készül, és vasúton érkezik Magyarországra. "A teljes spektrumú autógyárat célzó bővítés a győri gyár egyértelmű elismerése" - jelentette ki Frank Dreves, az Audi AG termelésért felelős igazgatótanácsi tagja, az Audi Hungária Motor Kft. felügyelőbizottságának elnöke.

Opel, Mercedes, Audi együtt ad lökést

Tavaly ősszel az Audi mellett az Opel is közölte, hogy jelentős - 500 millió eurós - fejlesztést tervez szentgotthárdi üzemében. Az Opel beruházását Orbán Viktor és Reinald Hoben, a német cég alelnöke jelentette be. Az új gyáregység 2015-re készül el teljesen, de 2012-től már termelni fog, az Euro 6-os károsanyag-kibocsátási normákat teljesítő dízel- és benzinmotorokat készítenek majd itt, évente legalább 500 ezer darabot. A gyár ezzel közvetlenül 800, a beszállítóknál 200 új munkahelyet teremt Nyugat-Magyarországon.

A két autóipari óriásberuházás a kecskeméti Mercedes-gyárral együtt jelentős hatással lesz a magyar gazdaság teljesítményére. A bejelentések után az [origo]-nak nyilatkozó közgazdászok közölték: komoly egyszeri löketet kaphat a beruházásoknak köszönhetően a magyar gazdaság, az elkövetkező években beérő autóipari beruházások akár több százalékkal is feljebb tolhatják a magyar gazdasági teljesítményt, sőt a fejlesztések már a termelés beindulásáig is javítják majd a statisztikát a gyárépítések miatt.