358. Kajtár Gergely - Barcelona

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Kajtár Gergely mesél Barcelonáról.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
2007. augusztus 29-én (ezt sosem fogom elfelejteni) érkeztem meg Barcelonába Magyarországról, Tevelről. A hogyan, az már kicsit komplikáltabb. Az egyik barátom talált itt Spanyolországban munkát, majd szólt, hogy van még hely, nem akarom-e megpróbálni. Megpróbáltam, bejött. Programozó vagyok egy - többek között - call centerekkel is foglalkozó cégnél.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Kezdjük a tényekkel: Barcelona Katalónia megyeszékhelye, Spanyolország egyik legnagyobb városa, a spanyol gazdaság mozgatórugója. A Földközi-tenger partján fekszik, ez a tény turisztikailag nem elhanyagolható, egész ügyesen ki is használják. Rengeteg múzeum, látnivaló található a városban, nagyon kedvelt turistacélpont.

A szubjektív oldal: Barcelona jó hely. A sok jó tulajdonsága (sok látnivaló, kedves emberek, jó tömegközlekedés, FC Barcelona stb.) közül kiemelném, hogy élhető város. Igaz, az ingatlanárak az egekben vannak - így a lakásbérlés sem olcsó, viszont minden más egyéb egész korrekt áron beszerezhető. Továbbá nem hagyhatom ki a pálmafákat, ami olyan, mint otthon az akác. Rengeteg van belőle, nekem még mindig nem sikerült megszokni őket. Rengetegféle ember, kultúra adja a város sokszínűségét, meglehet, a világ összes országából van itt legalább egy ember.

Mi hiányzik Magyarországról?
Apu, anyu, tesók (családostul), barátok, Szegedről minden, anyu bablevese, halászlé, kollégiumi kirándulások, a disznóvágások.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Pálmafák, tengerpart, tapasok (spanyol sörkorcsolya lényegében), bicikliút-hálózat, a korlátlan lehetőségek a sportolásra, a Camp Nouban megtekinthető focimeccsek, a vívóklub.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Jobb, magasabb az életszínvonal, mint otthon szerintem. Az emberek kiegyensúlyozottabbak, a napi gondok annyira nem terhelik meg őket. Biztos itt is megvan mindenkinek a maga baja, csak itt talán kevesebbet sírnak. Itt a nyugdíjas bácsi délben kézen fogva lemegy a nyugdíjas nénivel sétálni, majd megebédelnek a kedvenc helyükön, délután egy kis pétanque a parkban a cimborákkal, majd este hazamennek és játszanak az unokákkal. Azt hiszem, ez egész jól lefesti az itteni kiegyensúlyozottságot.

Mennyibe kerül egy buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
A buszjegy 1,2 euró (336 forint) körül van, mozijegy 8 euró (2240 forint), IMAX-ban 12 euró (3360 forint), a sör általában 1,5 euró (420 forint, 0,33 l), de lehet 5 euróért (1400 forint) is kapni (0,5 l). A kávé 1-2 euró (280-260 forint), de természetesen helye válogatja, lehet drágább is. A sör a boltban olcsóbb.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
800-1000 euró (224 000-280 000 forint) körül van a lakás bérlése. Ez nem olcsó, de nagyobb probléma a kaució kifizetése, több hónapot is elkérnek előre, továbbá ha ingatlanügynökségen keresztül veszel ki lakást, akkor nekik fizetni díjat, stb.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
A jövedelmemből mostanában elég sokat költöttem magamra, de úgy vagyok vele, hogy ki tudja, meddig lehetek itt, nem megsavanyodva szeretnék hazamenni. Szóval jelen pillanatban az élmények gyűjtése előrébb van a sorban, mint a spórolás. A legfurább, hogy így is marad még a hónap végén pénzem. Most olyan 70-30 százalékra nyer a magamra költök oldal. Spórolni tudatosan nem spórolok, persze jó lenne kifizetni a diákhitelt, jó lenne egy íróasztal, székkel, egy versenybicikli, egy vívóruha, egy nagyobb szoba. Idővel meglesznek ezek is az élmények mellett.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?
Sosem tudtam pontosan, hogy mivel is szeretnék foglalkozni. Gimnáziumban közgazdász akartam lenni, de a történelem sok volt nekem (ennyi évszám meg név meg csata meg béke meg). A matekhoz volt érzékem, számítógép előtt ülni ugyancsak szerettem, így programozó lett belőlem. Végül is nem bánom. Talán testnevelő tanár lettem volna még szívesen.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
A dolgos hétköznap itt is dolgos hétköznap, de az embereknek jobb a hangulata. Ebben sok minden közrejátszik (jó tömegközlekedés, emberbarát adórendszer stb.) így a napok is jobban telnek. A napsütéses órák száma is elég magas, ami ugyancsak pozitívan hat a mindennapok hangulatára.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Nem tartok semmitől, nem szeretek tartani semmitől. Ha esetleg valami rossz történik, ráérek foglalkozni vele azután, hogy megtörtént. Hogy miben reménykedek? Ebből több van: remélem, hogy az életem nyugodt és nagyobb problémáktól mentes lesz. Remélem, hogy sikerül az általam kitűzött célokat elérnem. Remélem, hogy a szüleim, családom, barátaim büszkék rám, hogy idáig sikerült eljutnom. Remélem, jó ember vált belőlem!

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
A munkahelyen nagy változások mennek végbe, arról ott elég sokat beszélgetünk. Itthon nincs meleg víz, továbbá gyenge az áramellátása a lakásnak, ez visszatérő téma itthon.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Az FC Barcelona rekordot jelentő 50 ponttal zárta a spanyol bajnokság őszi szezonját.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Nyáron sokan választják a tengerpartot, érthető okokból. Emellett említeném még a futballt, rengetegen kerékpároznak, futnak. Rengeteg bár van, ott is találni elég sok embert, a parkokban az idősebbek pétanque-oznak.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Elég sokfajta programból lehet választani. Jó időben barátokkal lemenni a partra sörözni, lehet diszkóba, sporteseményre (futball, kosárlabda, kézilabda, görhoki stb.), moziba, színházba menni, sőt van opera is.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Azt jobban szeretném, hogy a gyerekeim falun nevelkedjenek, majd ahogyan nőnek, úgy táruljon ki előttük a világ.

<