161. Lelik Krisztina - Thesszaloniki

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Thesszalonikiről mesél Lelik Krisztina.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
15 éve, két barátnőm a budapesti bölcsészkarról, ahová én is jártam, ösztöndíjjal volt a thesszaloniki egyetemen, rajtuk keresztül ismertem meg a későbbi férjemet, aki itteni görög. Addig nem különösebben érdekelt ez az ország, otthon olasztolmács voltam, sőt a férjemmel is eleinte olaszul beszéltük, mert ő Rómában járt egyetemre. A szerelem miatt gőzerővel elkezdtem Pesten magántanárnál görögül tanulni, nyelvvizsgáztam, később tolmácsvizsgát is tettem. Tíz éve házasodtunk össze, azóta folyamatosan itt élek. Fordítok angolból, olaszból, görögből, nyáron pedig leköltözöm hónapokra valamelyik szigetre (ez mostanában Kefalónia), és ott vagyok magyar turisták idegenvezetője.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Thesszaloniki az elővárosaival egy több mint egymillió lakosú város, gyönyörű a fekvése, kikötő, öböl, hegyek, csakhogy talpalatnyi zöld terület sincs, a várfalakon, a belváros pár épületén és templomán kívül pedig szinte minden más az 1960-as évek után épült, ráadásul minden fantáziát nélkülöző stílusban. A belvárosban rengeteg elegáns üzlet van, a tengerparton számtalan kávézó - ezek folyamatosan tele is vannak, köszönhetően részben annak, hogy kb. 10 000 egyetemista tanul a városban. Maga a tenger persze itt koszos, ahogy ez egy ekkora kikötővárosban normális is, viszont autóval egy óra alatt már a Khalkidiki-félsziget legszebb tengerpartjain van az ember, elég erős idegek kellenek a forgalmi dugóhoz persze, mert olyankor a fél város arra tart kocsival. A közlekedés egyébként is kaotikus, bár jóval udvariasabban vezetnek, mint otthon.

Mi hiányzik Magyarországról?
Az ízek, a Duna, hogy előreengedjenek a férfiak az ajtóban, hogy a közhivatalokban és orvosi rendelőkben számítógépek legyenek és ne kézzel írjanak mindent, mint itt, hiányoznak a kocsmák elé kötött kövér tacskók, a lombos fák, a szórakozóhelyeken az ismerős arcok. Könyvesboltok magyar nyelvű könyvekkel. De persze legjobban a családom és a baráti köröm.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
A tenger! Meg persze a piacon a hangosan ordibáló árusok, az olajbogyó, a többórás ücsörgés egy kávé mellett, a vasárnap zárva tartó üzletek, a közös tányérokból való eszegetés ouzo mellett, a délutáni szieszta. Az a biztonság, hogy ha itt elesel az utcán, akkor tízen odarohannak, vizet hoznak, székért szaladnak.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Magasabb az életszínvonal, mint otthon, bár átlagnyugdíjból nem igazán lehet itt sem kijönni. Az emberek itt meglehetősen kifelé élnek, az otthoni tendenciával szemben, nem szeretnek panaszkodni az anyagi helyzetükre, sőt inkább többet próbálnak mutatni, mint amennyijük van. Megveszik részletre a márkás ruhákat, kölcsönből a nagy autót. A közbiztonság összehasonlíthatatlanul jobb, mint otthon, nem kell rettegni az autólopástól és betörésektől.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
Utcai parkolásért nem kell fizetni, őrzött parkolóban az első óra 4-5 euró (1000-1250 forint), minden további 2 euró (500 forint). Buszjegy (nincs is más tömegközlekedési eszköz a buszon kívül) 50 cent (125 forint), mozijegy hétfőn 5 euró (1250 forint), a többi napon 7 euró (1750 forint), a sör 3-5 euró (750-1250 forint), a kávé 3-4 euró (750-1000 forint).

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
Kb. 400 euró (100 000 forint).

A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Mivel szabadfoglalkozású vagyok, teljesen változó, hogy mennyit keresek egy hónapban. Próbálok azért félretenni, Mexikóba akarok utazni, és jó lenne egy motorcsónakot is venni.

Azzal foglakozol, amivel mindig is szerettél volna?
Abból a szempontból igen, hogy nincs főnököm, és nincs fix munkaidőm.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Jobb. Annak ellenére, hogy a kilátásaik nem túl jók, munkahely alig van, a diplomások nagy részének még csak reménye sincs, hogy képzettségének megfelelően helyezkedjen el, az ügyintézés gyakran teljesen reménytelen személyes kapcsolatok vagy kenőpénz nélkül, mégsem vesz rajtuk erőt a csüggedés. A nagy közös ellenség az állam és az állami intézmények, azokat jól lehet együtt szidni, politikai hovatartozástól függetlenül.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Sajnos a legtöbb görög nem éppen állatbarát, ezért folyton rettegek, nehogy bántódása essen a kutyámnak. Abban reménykedem, hogy idővel végleg elköltözünk ebből a városból Görögország valamelyik szebb és kellemesebb helyére.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
A korrupció, az alulfizetett kezdő munkavállalók (őket hívják mostanában a 700 eurós (175 000 forint) nemzedéknek), a szomszédos Macedónia ne használhassa a Macedónia nevet, a metróépítés és a miatta kialakult közlekedési káosz.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Korrupcióhoz és titkárnőjével való titkos szerelmi viszonyához köthető zsarolás miatt öngyilkosságot kísérelt meg a kultuszminisztérium államtitkára.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Az úgynevezett volta, ami szó szerint annyit tesz: séta. Ebbe belefér társasággal való kávézás, étkezés, kirándulás, rokonlátogatás. Amikor jó az idő, akkor persze valamelyik közeli tengerparton mindez strandolással egybekötve. Hétvégén a foci- vagy kosármeccsek nézése itt komoly program.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Rengeteg. Éttermek, koncertek, klubok, bárok, mozi, színház. Van egy tipikusan görög szórakozóhely, amit én nem látogatok, ez a buzukia, ahol éjféltől reggelig hallgatják kiöltözve valamelyik helyi énekes műsorát, fejenként elköltve minimum 60 eurót (15 000 forint). Egyébként itt minden korosztály jár szórakozni, amúgy is mindig mindenki későn fekszik le.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Thesszalonikiben semmiképpen nem, az ország valamelyik szép helyén talán.

<