83. Hári András - Helsinki

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Rio de Janeirótól Tallinnig minden iWiW-felhasználónak ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, bízva abban, hogy válaszaik nyomán kiderül: hogyan változnak az életkörülmények városról városra. Ma Helsinkiből válaszol Hári András.
Vágólapra másolva!

Hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
Igazából már gyerekkoromban éreztem, hogy egyszer majd valami közöm lesz ehhez a helyhez. Végül Angliából kerültem ide, ahol kb. hat évig éltem. Először kb. négy évvel ezelőtt költöztem, akkor másfél évig maradtam, majd egy rövid szünetet követően két éve jöttem vissza. Az ex-barátnőm révén kötöttem ki itt, aki finn-angol volt. Ugyan egy ideje vele már csak baráti és munkakapcsolatban állunk, én mégis annyira megszerettem ezt a helyet, hogy úgy döntöttem, maradok. Egy ruhaüzletünk, valamint saját ruhamárkánk van, mindkettőn továbbra is közösen dolgozunk, valamint különböző design projektekben és kiállításokon is részt veszünk. Ezenkívül néhány magyar divattervező munkáit is próbáljuk itt promótálni.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz?
Finnország a közhiedelemmel ellentétben nem igazán skandináv ország, inkább a balti államok közé sorolható. Területét tekintve kb. három és félszer akkora, mint Magyarország, lakossága viszont csak öt és fél millió. Ennek megfelelően a főváros, Helsinki lélekszámát tekintve ''emberléptékű", mindössze félmillióan lakják. Finnországot gyakran szokás az "Ezer tó országának" nevezni, ez az elnevezés viszont nem igazán pontos, ugyanis több mint 180 ezer tó található itt. Az ország kb. 60 %-át erdő borítja, a vidék többnyire síkság dombokkal. A fentieknek megfelelően a természet rendkívüli módon meghatározza az itteni életstílust, a lakosság nagy része ma is szinte elvonulva az erdő közepén, vagy kis, néhány lelket számláló településeken él.

Miben jobb a hely, ahol most élsz, mint az, ahol Magyarországon laktál?
Budapesten laktam, mielőtt eljöttem Magyarországról, ahhoz viszonyítva Helsinki rendkívül élhető, nyugodt és tiszta. Viszonylag kis város, mégis minden megtalálható benne, ami egy nyugat-európai fővárostól "elvárható". Sokkal kozmopolitább, mint Budapest, sokféle nemzetiségű ember él itt. Természetesen a jó életkörülményekből adódóan az itt élők sokkal nyugodtabbak és kevésbé feszültek egymással. Általában véve életvidámabb a hangulat. Ennek ellenére inkább azt mondanám, hogy annyira más a hely, mint bármi, amit eddig láttam, hogy igazából nem is tudnám összehasonlítani az otthonnal.

Miben rosszabb?
Azt hiszem, a finneknek önbecsülés szintjén van még mit fejlődniük. Ennek hiánya sajnos gyakran rányomja bélyegét sok mindenre, leginkább az emberi kapcsolatokra. Ezenkívül az ún. "tavasz" - ami március és április és leginkább a tél meghosszabbításaként fogható fel- számomra nehezen viselhető. Ja, és persze azt sem bánnám, ha kicsit olcsóbb lenne - Helsinki a világ kb. tizedik legdrágább városa.

Mi hiányzik Magyarországról?
Mivel a munkámból adódóan gyakran (átlagban két-, háromhavonta) járok haza, családomon és barátaimon kívül semmi. Talán egy szép tavaszi nap néha, amikor itt még javában tombol a tél.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Szinte minden. A hely különlegessége, a munkám, a barátaim, nyáron fürdés a tengerben az utca végén, ahol lakom. A nyugalom, a természet, a - budapestihez képest szinte - autómentes város. A rendkívül kiterjedt bicikliút-hálózat. Az erdő mélyén eldugott nyaralók. A nyár, ami talán itt a leggyönyörűbb, ez persze részben köszönhető az éjszaka hiányának. És persze a tél is, a hatalmas, mindent beborító hóval. Séta a befagyott tengeren, utána pedig egy jó szauna! A hihetetlen fények, amelyekhez foghatót csak itt, északon lehet látni.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva?
Sokkal magasabb, ehhez persze megfelelő árak is társulnak. Igaz, magas adókat fizetünk, de ezért sokat is kapunk vissza. A szociális háló rendkívül erős, itt az egyáltalán nem fordulhat elő, hogy az ember teljesen magára marad. Hajléktalant egyáltalán nem látni, igaz, télen képtelenség is lenne életben maradni a szabad ég alatt. A közszolgáltatások - például könyvtárak - teljesen ingyenesek és magas színvonalúak.

Mennyibe kerül egy kávé?
Én ugyan nem kávézom, de megnéztem: átlagban 2-3 euró (500-750 forint). Állítólag a világon a legtöbb kávét a finnek fogyasztják.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás bérlete a belvárosban?
800 és 1300 euró között (200 000-325 000 forint), környéktől függően. A belváros maga nem nagy, mégis nagy különbségek mutatkoznak az árakban. Általában minél közelebb található az ingatlan a tengerparthoz, annál magasabb a bérleti díja.

Te jobb körülmények között élsz, mint itthon tudnál?
Erre nehéz válaszolni, ugyanis már közel nyolc éve eljöttem Magyarországról, tehát nem tudom, hogyan élnék ott. Talán annyit mondhatok, hogy - különösen a jelenlegi otthoni közéleti és politikai hangulatot figyelembe véve - a közérzetem sokkal jobb itt.

Amit ott csinálsz, azt csinálhatnád itthon is?
A munkám egy részét otthon végzem. De mindent, ugyanebben a formában biztosan nem, ugyanis szükségem van az itteni hatásokra és inspirációra. Sok kompromisszummal talán, de akkor az már egy másik történet lenne.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Sokkal nyugodtabb és stresszmentesebb. Igazából nincs rohanás, mindenre van idő, és persze hely is. Igazi csúcsforgalmat szinte csak elvétve látni. Ja, és sokkal kevesebb a "vizuális szemét", egyáltalán nincsenek óriásplakátok az utcán - ez az én hangulatomra például rendkívül jó hatással van.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Helsinki Design Week. Hamarosan itt a tél.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
A 2008. évi költségvetés vitája.

Finnország esetleges jövőbeni NATO csatlakozásának kérdése két részre osztja a kormánypártot.

A köztársasági elnök szerint Afganisztán sokkal veszélyesebb az ott teljesítő finn békefenntartó erők számára, mint ezelőtt.

Öt amerikai állampolgár menedékjogot kért Finnországban.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Nyáron szinte minden a szabadban történik, mivel nincs sötét éjszaka, az emberek sokáig piknikeznek a parkokban, miközben hatalmas mennyiségű alkoholt fogyasztanak el. Ami egyébként általánosságban is elmondható. Ezenkívül szinte mindenki sportol, úszik, kerékpározik. Van néhány igazán jó klub is, tehát ha táncolni támad kedvünk, az sem probléma. Szauna, bár az inkább a mindennapi élet része. Télen sífutás, esetleg megmártózás valamelyik jeges tó vagy a tenger vizében. És még több alkohol. Ja, és a karaoke itt nagyon népszerű.

Visszajössz?
Egyszer biztosan. De mivel gyakran járhatok haza, egyelőre nem gondolkodom ezen.

<