44. Stiefel János - Szuhumi, Grúzia

Vágólapra másolva!
Új, iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Rio de Janeirótól Tallinnig minden iWiW-felhasználónak ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, bízva abban, hogy válaszaik nyomán kiderül: hogyan változnak az életkörülmények városról városra.  Ma Grúziából, Szuhumiból válaszol Stiefel János. 
Vágólapra másolva!

Hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
2006. január 20-tól elfogadtam egy megfigyelői beosztást az ENSZ Grúziai Megfigyelő Missziójánál. Feladatunk a Grúz-Abház tűzszüneti egyezmény betartásának ellenőrzése. Mindkét oldalon van egy-egy szektorparancsnokság, melyek tagjai járőröznek a tűzszüneti vonal két oldalán 40-40 kilométer mélységben, illetve közvetlenül a határvonal közelében levő előretolt bázisokon látnak el szolgálatot. Ez főként katonai jellegű tevékenység, de sokszor kell segíteni a különböző bűncselekmények (pl. rablás, emberrablás) áldozatainak, illetve családtagjaiknak is. Én tizenegy hónapot járőröztem a két oldalon, jelenleg a misszió főparancsnokságán, Szuhumiban dolgozom.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz?
Az ország ugyan hivatalosan Grúzia, de valójában de facto Abháziában élek, aminek szinte semmi kapcsolata Grúziával. A szovjet időben Grúzia az egyik leggazdagabb köztársaság volt, azonban a háború során az abház oldalon hatalmas volt a pusztítás, és jelenleg Grúzia is szenvedi még a háború gazdasági következményeit. Szuhumitól nyugatra, ahol nem voltak harcok, jelenleg is a fő megélhetés a turizmus. Szuhumi, az abház főváros a Fekete-tenger partján fekszik.

Mediterrán éghajlatáért egyre népszerűbb a turisták körében, viszont a politikai helyzet miatt elsősorban csak a szovjet utódállamok állampolgárai jöhetnek be az országba.

Miben jobb a hely, ahol most élsz, mint az, ahol Magyarországon laktál?
Semmiben.

Miben rosszabb?
Az éghajlaton kívül mindenben.

Mi hiányzik Magyarországról?
A család, a barátok.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
A magyartól teljesen eltérő munkastílus. Annak ellenére, hogy több mint 30 nemzet tagjai vesznek részt a misszióban, és szinte mindenkinek a sajátjától idegen nyelven kell kommunikálni, mégis minden jobban működik, mint otthon.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva?
Nagyságrendekkel rosszabb. Nagyon sok a szegény ember, hatalmas a munkanélküliség.

Mennyibe kerül egy kávé?
Egy átlagos helyen az itteni török kávé 10-25 orosz rubel (75-170 forint).

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás bérlete a belvárosban?
75-100 000 forint.

Te jobb körülmények között élsz, mint itthon tudnál?
Nem. Sokkal rosszabbul.

Amit ott csinálsz, azt csinálhatnád itthon is?
Szerencsére nem.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Az itteni emberek életstílusa hozzánk képest lassú. Ráérnek, nem kapkodnak el semmit. Ez eleinte az éttermekben, boltokban elég idegesítő.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
A legutóbbi helikopteres rakétatámadás az egyik falu ellen.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
A Szocsiban megrendezendő téli olimpia az orosz újságban.A grúz, illetve abház betűket nem ismerem.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
A tengerparti strandolás.

Visszajössz?
Ebben a hónapban, augusztusban fejeződik be a szolgálatom, valamivel több, mint másfél év után.

<

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!