59. Bodnár Péter - Macclesfield, Anglia

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Rio de Janeirótól Tallinnig minden iWiW-felhasználónak ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, bízva abban, hogy válaszaik nyomán kiderül: hogyan változnak az életkörülmények városról városra.  Ma az angliai Macclesfieldről mesél Bodnár Péter.
Vágólapra másolva!

Hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
Gyerekkori barátaim laktak itt, az ő bíztatásuk, illetve a viszonylagos kilátástalanság vezetett arra, hogy kipróbáljam magam Angliában. Békés megyéből - bár talán az egész ország területére igaz ez - nehéz megváltani a világot. Jelenleg informatikusként dolgozom itt, Macclesfieldben.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz?
Ez a Manchester melletti kisváros a jobb módú városok közé tartozik a környéken. Olykor - olykor ismert focistákat is látsz, például a Manchester United játékosait . Bár Király Gabi is jön most ide. A helyi emberek főként fiatalok, nehezen fogadják be az idegeneket, nemcsak a külföldieket. Elég, ha más városból jöttél. Nagyon nehéz beilleszkedni.

Miben jobb a hely, ahol most élsz, mint az, ahol Magyarországon laktál?
Magasabb az életszínvonal. Úgy szoktam fogalmazni, hogy ha élelmiszert vásárolok, akkor azt veszem meg, amit a szemem kíván, nem azt, amit a pénztárcám megenged.

A szórakozás itt valóban szórakozás. Ha elmész egy klubba, teljesen önfeledt - és részeg - arcokat látsz, mindenki mosolyog, mindenki vidám. Bárkivel leállhatsz beszélgetni, és bárkivel táncolhatsz. Otthon bűvészmutatvány kell ahhoz is, hogy leszólíts valakit.

Miben rosszabb?
Idén nyáron átlagosan 15 fok van. A kultúra, a tudás, a szakképzettség sokkal alacsonyabb szinten van, mint Magyarországon. Ez már zavaró. És a szobák is akkorák, mint otthon egy méretesebb kamra; továbbá százat kell lépj ahhoz, hogy egy angol egyet lépjen a barátságotok kialakulása érdekében. Ha nem igyekszel, azon kapod magad, hogy egyedül vagy.

Mi hiányzik Magyarországról?
A napsütés, a barátok, a család, az amikor körbeülitek az asztalt a konyhában és 6-7 órán át beszélgettek. Lángos, házi lekvár, normális szabályok a fociban.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Az egyszerű életmód; az itt eltöltött két évem alatt összesen háromszor voltam bankban, a postát nem is tudom hol van, ha vásárolni akarok, nem kérdezik meg hol dolgozom, mennyit keresek; és ha esetleg nem tetszik valami, amit vettem a boltban, visszavihetem és a pénzt is visszaadják, akkor is, ha például három hétig minden nap rajtam volt az a cipő. Adóbevallásról még csak nem is hallottak, ha nincs kedved dolgozni elég betelefonálnod, hogy fáj a fejed és nem mész be. Egyszerűen egyszerű. Minden.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva?
Magasabb, itt is vannak szegények, és persze gazdagok is, de itt van középosztály. Otthon szerintem már a középső réteg eltűnt, ha nem gazdagodsz meg, elszegényedsz. Mivel itt ez kiegyensúlyozottabb, az emberek nem keresik a kiskapukat, nem másolnak CD-t, nem tekerik vissza a kilométerórát. Ezen a környéken, ha lehúzva felejted éjszakára a kocsid ablakát, reggelre ugyanúgy minden meglesz.

Mennyibe kerül egy kávé?
Valamivel kevesebb, mint 2 font (760 forint).

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás bérlete a belvárosban?
Maga az albérleti díj átlagosan 550 font (209 000 forint), ehhez jönnek az egyéb költségek - helyi adók, számlák, összesen körülbelül 700 font (266 000 forint) havonta.

Te jobb körülmények között élsz, mint itthon tudnál?
Jó kérdés. Az elején nagyon azt hittem sokkal jobban, azóta sokat változott ez, de összességében azért igen: jobban élek, mint otthon, nem viselnek meg olyan extrém kiadások, mint amikor elromlik a mosógép vagy kell egy új TV.

Amit ott csinálsz, azt csinálhatnád itthon is?
Igen, ráadásul nagyon sokat tanultam szakmailag. Kiváló ajánlólevél az itteni tapasztalat. Mind emberileg, mind szakmailag.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Az emberek nem pesszimisták, ritkán panaszkodnak. Sokkal több a mosolygó ember. Bár felelőtlenebbek és felületesebbek is az élet minden területén: gyereknevelés, pénz, jövőkép. Megkérdezik hogy vagy, ha szembejönnek veled az utcán, de a választ már nem várják meg.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Itt mindig a foci.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
A helyi újságban egy halálos gázolással kapcsolatos cikk van a címlapon. A Timesban az van, hogy emberi mérget találtak egy Kínából érkezett import nyakláncon.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Itt minden nap pubokba járnak az idősek és a fiatalok is. A foci nagyon népszerű mindkét nem körében. A meccseken a nézők aránya 60 - 40% a férfiak javára, ez szerintem jóval kiegyensúlyozottabb, mint más országokban. Ráadásul nagyon sok lány jól is játszik. A bajnokok ligája itt fontosabb a nőknek, mint a szappanoperák.

Visszajössz?
Számolom vissza a napokat.

<