Molnár Lajos: "A tűzoltó is hálapénz nélkül vonul ki"

Vágólapra másolva!
Nem szeretném, ha az unokáim úgy lennének európaiak, hogy euróval bélelt borítékot dugnak a fehérköpenyek zsebébe - mondta az [origo] Vendégszobájában Molnár Lajos egészségügyi miniszter, aki a hálapénz eltűnésének időpontját tekintve optimistább főnökénél, Gyurcsány Ferencnél. Kiderült róla az is, hogy nem a magyar egészségügyben, hanem Afrikában és Bécsben sikerült gyarapítania vagyonát.
Vágólapra másolva!

A chatelők demokráciája szerint tegeződhetünk. Olyan témában próbálok válaszolni, ami mindnyájunkat érint, beszélgessünk úgy az egészségügyről, hogy ne csak kérdezzetek, javasoljatok is!

Tisztelt Miniszter Úr! Európa 90 százalékában nem lehet választást nyerni az emberek becsapásával! Önök azt is ígérték, hogy nem lesz térítéses a kórházi ápolás. [@nostredamus@]

-És az lett? Már írtam, megmondtam, sok szakértői vizsgálat, tanulmány készült, de döntés nincs. Csak megjegyzem, hogy az európai országok között Magyarországon kiemelkedően magas a kórházban fekvők aránya. Vajon miért? Miért kényszerül a beteg a kórházba fekvés "extra terhét" is elszenvedni a betegsége mellett, holott ma már számos betegség Európa valamennyi országában meggyógyítható kórházba fekvés nélkül. Ha az ígéreteket kéri számon: mi lett az orvosok 400 százalékos béremeléséből 1998-ban? Mi lett az akkor ígért - a mai változásokhoz hasonlóra tervezett - biztosítói változtatással? Hozzá mertek nyúlni az egészségügyhöz? Jobb lett négy év alatt? Meg az előző, meg az azt megelőző négy évek alatt? Nyugodtabban megy ma a beteg a kórházba? Köszönnek neki és ehetőbb az étel, tisztább a kórterem? Jobbak a halálozási statisztikák?

Az igaz, hogy bevezetik az ágydíjat és a vizitdíjat? [Zadree]

-Az európai országok több mint kétharmadában, a 25 országból 19-ben működnek ilyen rendszerek. A bevezetéséről nincs döntés, de szakértői vizsgálatok szerint a jól megalkotott ilyen típusú rendszer hatékonyan szűri ki az indokolatlan igénybevételt (ezáltal több marad a valóban szükséges ellátásokra), ugyanakkor nem korlátozhatja (csekély volta miatt) a szükséges ellátásokhoz való hozzáférést. Természetesen ezek a rendszerek akkor működnek jól, ha a szociálisan rászorulókat vagy mentesítjük, vagy kompenzáljuk. Ezek köréről is társadalmi vitának kell lezajlani. De hadd kérdezzek vissza. Vajon, a ma általánosan elterjedt hálapénz nem igazságtalan vizitdíj? Ráadásul óriási hátránya, hogy a hálapénz szociálisan érzéketlen, rejtett természeténél fogva a rászorulók is fizetik, fizetni kényszerülnek, de nem kompenzálható szociális alapon, és igazságtalan az orvosokkal szemben is, mert tudjuk, hogy a hálapénz 80 százalékát az orvosok 10-15 százaléka élvezi csak, tehát szociálisan az egészségügyieknek is igazságtalan és nem "kompenzálható".

Őn szeint megszűnik a hálapénz a bevezetni kívánt ágypénz, étel-hozzájárulás és receptdíj hatására? [sopronipasi25]

-Nem, de jelentős lépés lehet abba az irányba. A patika is része az egészségügynek, ott miért nem fizetünk hálapénzt? Azért, mert a kassza mutatja az árat (persze nem keveset, de ez egy külön kérdés), amit kifizetünk, és számlát kapunk róla. Ezután kinek jut eszébe még hálapénzt adni a fehérköpenyes patikus zsebébe? És nem csak a köztünk lévő pult az akadály.

Ön nem fizetne hálapénzt, ha egy doki megmentené az életét, vagy hozzátartózója életét? [Zsoltay]

-Németországban vagy Ausztriában is mentenek meg életeket orvosok, a tűzoltó is hálapénz nélkül vonul ki és oltja a tüzet. A német orvosok pár hónapja tüntettek, mert az ottani jövedelmi viszonyok között alacsonynak tartják a fizetésüket, de nem jut eszükbe borravalót elfogadni.

Maga Gyurcsány mondta az [origo]-nak, hogy a hálapénz hosszú évtizedek alatt fog eltűnni. Ezek szerint ostobaságot mondott? [sumeg]

-Lehet, hogy ő realistább, és én optimistább vagyok. Már 20 éve is azt mondtuk, hogy évtizedek kellenek. Hány évtizedet lehet még várni? Nem szeretném, ha az unokáim úgy lennének európaiak, hogy euróval bélelt borítékot dugnak fehérköpenyek zsebébe.

Fotó: Fábián Évi
Optimistább Gyurcsánynál

No igen, egy olyan egészségügyben, ahol csak akkor kapunk rendes ellátást, ha protekciónk van, ott igen csak nincs rendben valami. [Babybubu6723]

-Erre nehéz mit válaszolni, mert ez a rendszer egyik nagy hibája. De a baj nagyobb: számos vizsgálat de személyes tapasztalat is bizonyítja, hogy még a protekció vagy a hálapénz sem elég. Gyógyulásunk sokkal inkább függ a szerencsénktől, mint az orvostudomány és a gazdaság lehetőségeitől, a rendszerből a biztonság, megbízhatóság és a hatékonyság hiányzik. Még egyszer: nem az egyes orvosból vagy nővérből hiányzik, hanem a rendszerből, ezért a rendszert kell megváltoztatni.

Mennyire ítélhető meg egy ország gazdasági helyzete, társadalma, annak egészségügyéről? [játékordas]

-Bármilyen furcsa, Anglia egészségügyi mutatóiban a legnagyobb javulás a háború alatt következett be (természetesen nem számítva a háborús veszteségeket), Magyarországon hasonlóan kiugró eredményt a két világháború között értünk el. Mindkét esetben a javulás oka a kényszer szülte jobb szervezettség, és a körülmények által kikényszerített gazdasági és szervezési hatékonyság volt. Magyarországon minden eszköz rendelkezésre áll, ami például az emlőrák gyógyításához szükséges: orvos, gyógyszer, műtő, kórház, ennek ellenére, az emlőrákban megbetegedettek halálozásában csak Litvániát, Ukrajnát és Oroszországot előzzük meg. Mindez azt bizonyítja, hogy a rendszer nem jól működik, hiszen senki sem hiheti, hogy a jobb gyógyulási eredményeket felmutató Albánia vagy Macedónia jobb gazdasági helyzetben lenne mint Magyarország.