Betettek egy harmadik golyót az egyensúly végett - Jáksó László a Társalgóban

Vágólapra másolva!
December 11-én Jáksó László, a magyar média egyik legtöbb munkával elhalmozott szereplője volt az [origo] Társalójának vendége. Jáksó hű maradt önmagához, és gépelésben sem bizonyult sokkal lassabbnak, mint beszédben.
Vágólapra másolva!

[origo]: Hogy lehetsz ilyen szép? (csik)
Jáksó László: Szép? Én? Nekem különösebben nem fontos a dolog. Ha valaki ezt találja meg mint gumicsontot, amit lehet csócsálni, tőlem aztán lehet azon keseregni, hogy nézek ki. Hajrá.

[origo]: Tényleg imádnak a lányok? Már régen is imádtak? Vagy csak az ismertség teszi? (Guest44327)
Jáksó László: Lányok - inkább gyanakszanak. Ha az lett volna az alapötlet, hogy tegyem lehetetlenné a csajozást, arra kiváló lett volna, ha mondjuk elterjesztem, hogy én röptében a legyet - ki szeret légy lenni?

[origo]: Csalódás volt a könyved. Egyszerűen rossz. Nem éri meg az árát. (Guest90687)
Jáksó László: Sok helyen elmondtam már, nem most kezdem ezt hangoztatni: ez nem az én könyvem. Ha nem figyeltél (fel) arra, hogy ez csak egy nagyra nőtt bulvárcikk, minden irodalmi érték nélkül, s hogy nem én írtam, sajnálom. Lehet, hogy rossz.

[origo]: Laci, nem érzed, hogy mostanában már alig vagy elviselhető a közönségnek? Gondolok a Kész átverésre. (lovagsi)
Jáksó László: Az elmebaj egyik jele például az, ha az ember a saját maga és környezete véleményét összetéveszti az országéval. Ha Neked/Nektek nem vagyok elviselhető, azt sajnálom, minden kritikáért hálás vagyok, igyekszem figyelni a tendenciát. De ha azt állítod, hogy az egész ország ugyanígy érez, hülye vagy.

[origo]: Nem kapsz hülyét attól, hogy minden este ugyanazokat a számokat kell lejátszanod? (dávid)
Jáksó László: De.

[origo]: Szoktál még hazajárni Szegedre? (Lengyel)
Jáksó László: Igen.

[origo]: Szeretnék rádiózni. Van lehetőség a hot20-ban riporteri munkára? (Korczi)
Jáksó László: Lehetőség munkára - elméletileg van, ha kitalálod, mit szeretnél csinálni, és az ötleted nekem is tetszik. Ha megbocsátod: legyen ez a felvételi követelmény. Ha nekem kellene kitalálnom Téged, azt engedelmeddel nem vállalom.

[origo]: Nagyon jó a könyved, de eléggé drága!! Keveset tudtunk meg rólad!! Lehetett volna kicsit bővebb!! Folytatás? (csik)
Jáksó László: Nem jó a könyvem. Én nem tartom jónak legalábbis, ha Neked tetszett, megtisztelsz. Írtam fentebb: ez egy nagyra nőtt bulvárcikk, amelyet más írt rólam. Csak ennyi közöm van hozzá. Nem szeretnék folytatást.

[origo]: Hogy fogadtak a "nagy nevek", mikor először voltál a Heti Hetesben? (Guest73970)
Jáksó László: Aranyosak voltak. Vacsoráztunk előtte, csendben ültem, várták, hogy dumáljak, én nem, mert minek. Miért legyek agresszív hat olyan ember között, akit végtelenül tisztelek? Nagyjából ez van most is. Inkább vagyok közöttük beosztott, mint sok más ember között főnök.

[origo]: Ez a csetlő-botló, bakizó Jáksó - ez csak egy "imidzs", vagy tényleg ennyire béna vagy? (lx)
Jáksó László: Nem tudom, mi az "imidzs" és mi nem. Sohasem ültem le ezt kitalálni. Annyin mindenképpen el szoktam gondolkodni, hogy mit hogyan érdemes elmondani - ezt magánéletben is mindig figyeltem. Ha bakizom, magamtól teszem. Ha hülyének látszom, valószínűleg az is vagyok.

[origo]: A Titusz szombaton este miért kapott kevesebb műsoridőt? (lovagsi)
Jáksó László: Mert az előtte lévő kívánságműsort a Pannon, őt magát a Westel támogatta, és hörgés volt az összeérés miatt. Berakták közéjük két órára a Jáksó HOT20-at, nem azért mert olyan állat jó lenne, hanem hogy elválassza a kettőt.

[origo]: Van nőideálod? (Guest90687)
Jáksó László: Nincs. Nem tudom meghatározni, mi fog meg. Mikor mi.

[origo]: Valóban olyan nagy nőcsábász vagy, mint a rádióban, vagy kitalálták neked? (dist)
Jáksó László: Ha bárki kitalált valaha valamit a mutatott képemmel kapcsolatban, az csak én lehettem. Ha rossz valami, úgysem lesz, akire rákenhetem, vagy aki elvállalja. Fogalmazzunk úgy, hogy a "nőcsábász" dologban több a vágy, mint a jelenlegi realitás.

[origo]: Van olyan nő (nem a barátnődre gondolok), akit tisztelsz? Ki ő? (Guest90687)
Jáksó László: Sok. Tisztelem és szeretem valamennyi volt barátnőmet, s még sok nőt. Szeretem a nőket, szeretek velük lenni, AZÉRT s NEM AZÉRT egyaránt.

[origo]: Hogy fogadták a Heti Hetesben, amikor Csiszár Jenö távozott, és ön lett a Heti Hetes vezetője? (Axio)
Jáksó László: Kissé pánikoltak, nagyon kevés volt az idő. Egy hét, ha jól emlékszem. Azután megismerkedtünk, és megint megrémültek - nem azt a csendes fiút várták, aki azon a bizonyos vacsorán ott ült velük. Azután alakult, alakul.

[origo]: Hol tudom ez ügyben (mármint a riporteri munka) felvenni veled a kapcsolatot? (Korczi)
Jáksó László: Danubius, 452-61-05, általában délután négytől benn vagyok.

[origo]: Szia, Laci! Én annyira szeretlek, olyan cuki vagy! (Rebeka23)
Jáksó László: Én is Téged, édes.

[origo]: Nem volt benned félsz, hogy beválsz-e a Heti Hetesben? (Firga)
Jáksó László: De. Rendesen golyóztam egy hétig - annyi időm volt -, hogy mit csináljak. Zajos legyek-e, vagy sem, ilyesmi. Féltem, persze.

[origo]: Szereted Britney Spearst? Mert én utálom :) (lovagsi)
Jáksó László: Vitray Tamás mondta egyszer, hogy média miatt táblás tüntetés még sosem volt. Bármelyikünket lehet utálni, ha ráérsz, lehet letojni, aktívan szeretni, de vannak ennél - nálam - fontosabb dolgok is, nemde. Britneyvel is így van.

[origo]: Egy barátnőm szerint nagyon szeretetre méltó ember vagy. Mit szólsz? (Guest90687)
Jáksó László: Hogy köszönöm.

[origo]: Nem vetetted el a sulykot, amikor ráfeküdtél egy kiskorúra a Kész Átverésben? (Boghi)
Jáksó László: 21 éves volt. Megbolondulok a torzítástól. Megvan a neve, az aláírása, az életkora. Annyira szeretnék egyszer ott lenni, amikor valami hülye eldönti otthon, hogy az márpedig kiskorú volt, és ezt később már tényként hangoztatja.

[origo]: Azóta hogy viszonyulnak hozzád a Heti Hetesben? Úgy, ahogy ez átjön a képernyőn, vagy a színfalak mögött mások a megjegyzések? (Guest73970)
Jáksó László: Senki semmit nem játszik a Heti Hetesben, maximum a közreműködők tudják, hogy ez műsor, tehát ellentétben egy asztaltársasággal, itt nem lehet csend, és nem beszélhetnek egyszerre. Minden másban a valós véleményt látod.

[origo]: Mi tetszett meg a Mónikában? (Bon-Bon)
Jáksó László: Az, amekkorát ugrott az első ébresztésre. Nem ismered az érzést, amikor csiklandozol valakit, s ahogy sikoltozik az illető, úgy vadulsz be?

[origo]: Lesz valami meglepetés a szilveszterre a Heti Hetesben? (Csik)
Jáksó László: Igen.

[origo]: Van nagyon jó barátod/barátnőd? (Guest90687)
Jáksó László: Ha nem a kedvesemre gondolsz, akkor is van. Sok. Lány is, fiú is.

[origo]: Hogy van a kisfiad, Bence Dagobert? (lovagsi)
Jáksó László: Jól.

[origo]: Hogy lehet ma Magyarországon valaki olyan "sztár", mint te? És te mennyire tartod magad sztárnak? Mit gondolsz arról, hogy ha elvennének tőled egy-két műsort, kb. oda jutnál, ahová a Csiszár? (Lord_Korell)
Jáksó László: Nem akarok sztár lenni, sosem akartam, semmi közöm a dolognak ahhoz a részéhez, amelyről azt tételezik fel, hogy engem éltet: az utcai megismerés és más efféle. Nekem ez a munkám, ezt tanultam, ezt csinálom. Ami pedig azt illeti, mi történne, ha elvennének tőlem műsorokat: nem tudom, aranyos. Lehet azon gúnyolódni, mi lenne velem, s közben lehet elfelejteni, hogy ha bárkit kirúgnak az összes munkahelyéről, ugyanaz lesz vele: megy állást keresni. Te is, ha az utcára kerülsz. Csak rajtam jobban esik röhögni.

[origo]: Mi a végzettséged? (Firga)
Jáksó László: Színház- és Filmművészeti Egyetem, tv-rendező, -szerkesztő és -műsorvezető, vagy ha így értetted, egyetemi végzettség.

[origo]: Mi a kedvenc könyved és filmed? (Rebeka23)
Jáksó László: Nem nagyon tudok mit kezdeni az "űrlaptöltögetős" kérdésekkel. Nem hiszem, hogy bárkit jellemez az aktuális kedvenc film és miegyéb, legalábbis ha nem egész életében ugyanazért rajong. Az vicces lehet. A válasz: mikor mi.

[origo]: A viccek csak úgy jönnek, vagy előre megtervezetten készülsz rájuk? (Guest21665)
Jáksó László: Mint minden más reakció a Heti Hetesben: előző délután megkapjuk a híreket, és odaírogatunk dolgokat, én pl. vicceket, ha az jut eszembe. Egymással nem egyeztetünk, tehát amit a résztvevők egymásra reagálva mondanak, az mindig spontán. A vicc is - ebben az esetben. Ha azt kérdezted, hogy én találom-e ki a vicceket, vagy internetről szedem: internet vagy hallomás. Mint mindenki más.

[origo]: A rádióban mennyire szaladsz előre? (Gondolom, a telefonok már felvételről mennek.) (Lovagsi)
Jáksó László: Mikor mennyire, általában kb. 5-10 perc.

[origo]: Igaz, Hogy a Prognózisban voltál billentyűs? (Lovasz)
Jáksó László: Nem. De jó pletyka ez is. Pornófilmes múltat is akarok, valaki találja már ki.

[origo]: Te degenerált vagy? (Guest76449)
Jáksó László: Nem egy nagy ötlet műsorvezetőt sértegetni akarni. Nem azért, mert nehéz lenne - épp azért, mert megteszi mindenki más. Ha azt hiszed, benne tudsz lenni az első ötezerben a baromságoddal, akkor Te vagy degenerált.

[origo]: Miért volt szavazás, hogy ki legyen a műsorvezető a Heti Hetesben, azután hogy a Jenő "visszavonult"? (r3z)
Jáksó László: Fizetős telefonszámra (06-90 vagy valami ilyesmi) kellett olyan játék, amire szavaznak is. Nem én találtam ki.

[origo]: Jajj, Laci, én meg a managered szeretnék lenni. :))))) (Lovagsi)
Jáksó László: Én meg a húgod szomszédja.

[origo]: Soha nem őrjít meg, hogy ismeretlenül sokan az ismerősüknek gondolnak? (Firga)
Jáksó László: Nem ez zavar, inkább az, ha óriásplakátnak néznek. Mint írtam, lehet engem gyűlölni, éppúgy, mint bárki mást. Ha viszont az utcán egy lépésre tőlem azt mondod a barátodnak, hogy "itt az a ****", az nem véleménynyilvánítás, hanem sértegetés.

[origo]: Hogy van lelkierőd ahhoz, hogy hajnalban felverd az embereket a legszebb álmukból? (Firga)
Jáksó László: Most hogy így mondod, nekem is gyanús, hogy a holokauszt után ez jön az emberiség elleni bűntettek listáján. Jaj, ember, felnőttet felkölteni, de akár gyereket is - nem is tudom, mit mondjak Neked, ha ezt borzalomnak tartod.

[origo]: A tücsök vagy hangya életmódot választanád? (Boghi)
Jáksó László: A baknyúl életmódot.

[origo]: Kedves Jáksó László! Azt szeretném kérdezni tőled, hogy honnan lehet olyan marha nagy parókát szerezni, amilyenben a Kész átverésben szerepeltél? Az egyik haverom nagyon örülne neki, ezért szeretném meglepni. (NT)
Jáksó László: Nem tudom, igazán. A rendező (Szász Péter) lőtte valahol, a kezembe adták. Szerintem jelmezkölcsönző.

[origo]: Szereted még a rádiózást? Meddig fogsz még rádiózni? (r3z)
Jáksó László: A rádiózást szeretem, a Jáksó HOT20-at szívem szerint hagynám. Nem jó ugyanazt hosszú ideig csinálni. Előbb én unom, aztán a közönség. Nem tudom, ebben hol tartunk, de én már nagyon unom.

[origo]: Egy introvertált, magának való ember miért teszi ki magát annak, hogy több ezer hülye vele foglalkozzék? (Guest90867)
Jáksó László: Mert szereti a szakmáját, és mert egész életében arról álmodott, hogy műsorokat készítsen. Műsort vezetni meg azért kezdtem, mert nem találtam olyan műsorvezetőt, aki elhitte volna nekem, hogy nem csillogó, érintetlen, tökéletes kép a hatásos, hanem az érdekes. Én magammal megtehetem.

[origo]: Liptai Claudiával milyen a viszonyod? (Gues21665)
Jáksó László: Liptai jó. Mostanában már nem is ver. A múltkor találkoztunk Pokrivtsák Móni születésnapi buliján, benyomott a két melle közé.

[origo]: Laci, te édes vagy, de a Kész átverés nem tesz jót, mert alatta van a te szintednek. Szerintem meg fog bukni, hagyd abba. (anyu)
Jáksó László: Köszönöm, hogy szóltál. Ma már írtam egyszer: a kritikát örömmel veszem, ha sokan mondják, egyre jobban el is gondolkodom rajta. De azzal, hogy Te így gondolod, mástól pedig mást hallok, nem tudok hirtelen mit kezdeni. Köszönöm, hogy leírtad.

[origo]: Hűséges vagy? Ha igen, akkor miért nem? :) Nem lehetetlen hűségesnek maradni olyan ajánlatok mellett, amiket kapsz? (lx)
Jáksó László: Egy ideje már hűséges vagyok. Nem mulattat a hazugság, a csalás, a megcsalás. Inkább megmondom a társamnak, mit akarok, mint hogy átverjem.

[origo]: Milyen típusú emberekkel jössz ki jól? (Guest90867)
Jáksó László: Szinte bárkivel, talán az erőszakos típusú elmebetegekkel kevésbé. A "gyengém" a saját véleményét közakaratnak képzelő típus.

[origo]: Laci segíts! Szeretnék egy heti heteses bögrét! (Guest73970)
Jáksó László: Én is. Momentán elfogyott.

[origo]: Miért nem eredeti ötletekkel csináljátok a Kész átverést? Pl. éjszakai fölkeltés, mellesleg a BB is ugyanonnan lesi az ötleteket + ők még az egész koncepciót is, mit szólsz ehhez? (r3z)
Jáksó László: Szóval ki másol kitől? Egyébként mindenki mindenhonnan, életem. Írtam már sokszor: tessék nézni vagy nem nézni, eldönteni, hogy jó-e vagy sem. Monomániásan a gyártás folyamatába általában azok akarnak belelátni, akik nem szívesen foglalkoznak a saját életükkel. Ne szerkeszteni tessék - nézni vagy nem nézni.

[origo]: A rádión át egy kellemes hangú "viccmester"-nek tűntél, egy talány, egy titok, akit soha nem fogunk látni, de szeretünk a poénjai és az egyedi nevetése miatt. Most a tv-ben lerántották rólad a leplet, és már mindenki ismeri az arcodat. Nem volt jobb misztikus rádiósnak lenni, mint ultramodern, "-én szeretem!, -én utálom!" médiasztárnak? (Micky)
Jáksó László: A modoros fogalmazástól alig értem, mit kérdezel. Ha azt, hogy jobb volt-e úgy, hogy nem ismertek meg az utcán, akkor a válaszom: igen. Már írtam.

[origo]: Mondd: Antal Imréhez hogyan viszonyulsz? (Ego_sum)
Jáksó László: Tisztelem, szeretem.

[origo]: Emlékszel még a szombat esti rádiós ismerkedő estekre? Anno. (szunyi)
Jáksó László: Igen.

[origo]: Miért csak a fiatal nőket szereted? (Guest90867)
Jáksó László: Csak.

[origo]: Téged rúgtak már ki? (Guest76449)
Jáksó László: Nem, hivatalosan nem. Kigyűlöltek a Kossuthról, az majdnem ugyanaz.

[origo]: Előfordult-e veled, hogy élő adásban leblokkoltál, zavarba jöttél? (Guest21665)
Jáksó László: Zavar nem, blokk sokszor. Alacsony a vérnyomásom, könnyen elalszom. Zavarba meg nem jövök, minden helyzetet meg kell tudni oldani.

[origo]: Őszintén! Te kedveled Havas Henriket? (Firga)
Jáksó László: Igen, de speciális módon. Sok rossz és sok jó élményem fűződik hozzá, összességében látom egy rakás hibáját, de ezekkel együtt tisztelem. Fel tud húzni, olybá tűnik, én is őt.

[origo]: A magánéletben is ilyen vicces kedvű vagy? (hangaszal)
Jáksó László: A diliházak tele vannak egész nap jókedvű emberekkel. Nem.

[origo]: Miért nem házasodsz össze fiad anyukájával? Elveted a házasságot, vagy nem ő az igazi?
(Ildi)

Jáksó László: Mert konkrétan nem vele élek. Négy éve szakítottunk.

[origo]: Milyen zenei stílust hallgatsz a legszívesebben? (Piri2)
Jáksó László: Mikor mit. Soft jazz.

[origo]: Mennyire kell cenzúráznod magad, és mennyire cenzúráznak mások téged? (lx)
Jáksó László: A JH20-ban senki semennyire, a Heti Hetest a szerkesztő vágja, annak tudatában, hogy az egy szélesebb rétegnek szóló, decens, esti műsor. Ha sok káromkodásom lenne benne, kivágnák. Egyébként nincs is, ugyanezért.

[origo]: Finom volt a marcipán, amit reggel ettél? És a mézeskalács milyen volt? (vikicica)
Jáksó László: Igen. Jó.

[origo]: A gyermekeddel sűrűn találkozol? Nem gondolkodsz újabb utód összehozásán jelenlegi pároddal? (hangaszal)
Jáksó László: Körülbelül hetente, ez inkább ritkának mondható, legalábbis én keveslem. Most nem szeretnénk gyermeket.

[origo]: Csak pénzért vagy hülye, vagy egyébként is hülye vagy? (És ez most nem szemétkedés!) (bogi)
Jáksó László: Oké, nem szemétkedés. A gimnáziumban szerepelgettem, mint írtam már, műsorokat szenvedélyesen szeretek tervezni, és vidám műsorban inkább van helye hülyének mint komoly embernek. Mondjuk úgy, hogy a műsor kedvéért oda szoktam csoportosítani a napi jókedvemet, de amit látsz, az az enyém.

[origo]: Egy kérdés a rádiózással kapcsolatban, szerinted a szexuális töltés néha ízléstelen beadagolása nélkülözhetetlen a mai átlagember ingerküszöbének átugrásához? (Guest22924)
Jáksó László: Szerintem nem. Az viszont egyre inkább fontossá válik - átlagembernek és nem átlagembernek egyaránt -, hogy az, akit hallgat, legyen valamilyen, s ne a szokásos "úgy örülök, hogy nyertél" jellegű mézesmázat erőltesse. S ha kell valamilyennek lenni, leginkább praktikus a saját személyiségedet választani, már csak a kényelemszeretet okán is. Mondtam, írtam: nekem ez a bajom, nem biztos, hogy ez általános, sőt. A hallgató/néző az állomáskeresővel szavaz.

[origo]: Nem gondolod, hogy a műsoraid hangvétele eleve csak egy bizonyos (elég primitív) közönséget vonzanak? (Guest90867)
Jáksó László: Nem gondolod, hogy saját véleményedet interpolálod az országra? Számszerűen most a Cappuccinónak kb. 500 000, a délutáni sávnak kb. 500 000, a JH20-nak kb. 800 000 hallgatója van. Persze lehet, hogy mind primitív, ki tudja. Tényleg lehet. Csak nem veheted magadnak a bátorságot, hogy ennyi embert lehülyézz, nemde.

[origo]: Nem gondolod, hogy valami újabb műsorral jelentkezz a HOT20 helyett? (Lovagsi)
Jáksó László: De. Marketinghülyeségek kapcsolódnak hozzá, egy kereskedelmi rádióban nem egyszerű egy hallgatott műsort megszüntetni. Pont olyan nehéz, mint egy nem hallgatottat életben tartani.

[origo]: Volt valami protekciód a bekerülésre? (akár a szakmába, akár a Heti Hetesbe?) (boghi)
Jáksó László: Miért kérdezel olyat, amire nem fogod elhinni a választ? Nem volt.

[origo]: Bevallom, nekem a Kész átverés régen jobban tetszett, de ezt tényleg nem negatívból mondom. Neked tetszik, meg vagy elégedve, ha visszanézed? (Rebeka23)
Jáksó László: Összességében én ezt a tempót, valamint az utcai, a briteknél "ust kidding"-nek hívott céltalan hülyéskedést jobban szeretem, mint az NDK-revüműsorba oltott mókázást. Kinek hogy. De gustibus non est disputandum.

[origo]: Otthon ki viseli a nadrágot? Irina a domina? (boghi)
Jáksó László: A kutya. Ráadtuk.

[origo]: Engednéd, hogy a barátnőd a Playboynak fotóztassa magát? (Guest90867)
Jáksó László: Igen.

[origo]: Hány emberrel levelezel? A nők bombáznak a leveleikkel? És válaszolsz? (adsl)
Jáksó László: Nyolc-tíz emberrel levelezem aktívan, olyanokkal, akiknek érdekel a véleménye, akik valamiért megfogtak a felbukkanó levélírók közül. Egyszer mindenkinek visszaírok, vagy majdnem mindenkinek - ha kérdez valamit, arra tudok válaszolni, ha nem, nem. A nők nem bombáznak, vannak beetetésnek tűnő jópofi kefélős ajánlatok, mostanában már nem válaszolok rájuk.

[origo]: Miért vagy néha agresszívabb a kelleténél? A rádióban csak úgy egy szó után leteszed a telefont, pedig ez nem mindig indokolt. (Firga)
Jáksó László: Agresszív gyerek vagyok, szóban legalábbis. Nem indokolt a szemforgatásnak az a mértéke, amely főleg a tinédzserek körében hódít manapság: egy műsorvezetőnek ilyennek kell lennie, gyerekekkel csak gügyögni szabad, stb. Van ilyen műsorvezetés, van olyan. Válassz.

[origo]: Nézni vagy nem nézni. Na de nem mi vagyunk azok, mármint a köz, akinek csináljátok a műsorokat? Mert ha igen, akkor talán kicsit szerkeszthetjük is, neeeeem? (Nilli)
Jáksó László: Nem. Nézni vagy nem nézni. Ellenkező esetben próbálj meg bankban, biztosítónál, boltban, bárhol beleszólni a munkaszervezésbe. Mondd el a kifogásodat, kritika is jöhet, de a részletek kidolgozása az én szakmám. Tudom, hogy jó érzés azt hinni, hogy mint mindenhez, ehhez is értesz.

[origo]: Mondd, bántott már meg valaki? A bántások kereszttüzében elég sziklaszilárdnak tűnsz. (Lovagsi)
Jáksó László: Szokott, de nem akkor és nem úgy, ahogy a legjobban látszik. Egy műsorvezető nem lehet sértődős, nem is vagyok az. Ha ismeretlenek lehülyéznek, az maximum idegesít, de nem bánt. Ha azok rúgnak belém, akiket szeretek, tisztelek, az bánt.

[origo]: Miért ér téged mindig baleset? (Defti)
Jáksó László: Nem tudom. Így jött ki. Vagy mozgáskoordinációs zavar, ki tudja. A második kartörés mindenesetre az első miatt volt - egyszerűen megtámaszkodtam a gyenge karommal, és reccs.

[origo]: Felmerül a kérdés, hogy milyen kapcsolatod van akkor a Prognózissal? Te írtad a szövegeket? (Lovasz)
Jáksó László: Szeretem őket, soha semmilyen munkakapcsolatom nem volt velük.

[origo]: Laci: Milyen nyelven programozol? (Krokodil_Dundee)
Jáksó László: Assembly, mostanában a kényelemszeretet okán néha Visual Basic, ha kisebbet kell írni, nincs energiám mindig teljes felületet fejleszteni.

[origo]: A mostani életstílusod változott az előzőekhez képest? (Bab)
Jáksó László: Nemigen. Albérletben lakom, lízingelek egy normális kocsit. Sokan élnek ennél rosszabbul, de jobban is. Nehéz belőni, mi átlagos és mi sok Magyarországon. Mindenesetre a tévé miatt nem változtattam.

[origo]: Milyen kocsival jársz? (Guest21665)
Jáksó László: Az enyém Alfa 147-es, néha kipróbálgatok ezt-azt, a Wallistól kaptam egy hétvégére egy Defendert, meg néha kölcsönadja egy barátom a dzsipjét. Szeretem kipróbálni az autókat.

[origo]: Süllyed a szennyklub a színvonal alá. Mikor lesz megállás? A kereskedelmi tv-k munkatársai tényleg ennyire "direkt-megjátszott" hülyék, vagy a követelmény ez? (Guest19447)
Jáksó László: Ha így érzed, biztosan van okod rá. Érdemben, ha meg nem bántalak ezzel, sértegetésbe hajló hozzászólásokra nem válaszolnék. Minek. Azt azért jó tudnod, hogy általában azok képesek vadul gyűlölni egy televíziót, akiknek a magánélete zűrös, és terelik el a figyelmüket. Ki nem tojja le a tévét, ha vannak könyvek is? Hm?

[origo]: Te lenni vörös róka? (Loyal_Girl)
Jáksó László: Nem. De rámászni szívesen vörös nőstényre.

[origo]: Az a csatornafedős, tök- és kéztörős történet igaz? Ha igen, ne haragudj, de nem semmi ügyefogyottsággal áldott meg az Isten. (Lord_Korell)
Jáksó László: Téged pedig hajlammal a torzításra. Tessék bemenni a baleseti sebészetre, és beszélgetni az ott várakozókkal. Minden baleset hülye, míg nem veled történik. Kinek nincs olyan ismerőse, aki esett egyet az utcán, és meghalt?

[origo]: Miért ne tehetné meg valaki, hogy az ország nevében nyilatkozzon? A Heti Hetesben mi a frászt csináltok? (Ráadásul nem is értetek hozzá!) A miniszterelnök az egyetlen, aki nyilatkozhat az ország nevében. (Ha nem tudnád!) (boghi)
Jáksó László: Nem. Senki sem nyilatkozhat az ország nevében. Mi sem tesszük. Ha megtehetnénk, akkor az országra lennél dühös, így viszont precízen tudod, hogy Verebest, Farkasházyt és a többieket gyűlölöd, inkluzíve engem. Te magad vagy annak bizonyítéka, hogy saját magunk nevében és számlájára beszélünk. A miniszterelnök tekintélyét pedig az őt tisztelők teremtik meg, s nem ő maga.

[origo]: Jáksó, te miért hülyézel le mindenkit a rádióban? (Loyal_Girl)
Jáksó László: Mindenkit? A kérdés konkrétan arra irányul, hogy miért van az, hogy bárki bármikor felhív, én azt mondom rá, hogy "te hülye vagy"? Így hallottad?

[origo]: Csak a nézettség számít? A színvonal hol maradt? (boghi)
Jáksó László: A színvonalnál megfoghatatlanabb dolog kevés van. Hatvanadszor is leírom: ha úgy érzed, saját értékrendedet jogod van Magyarország lakosságára rákényszeríteni, vagy csak úgy eldönteni, mi mennyire értékes, kezeltesd magad, lesz helyed a sok Napóleon között. Ha saját véleményedet közölted, azzal nincs mit vitatkoznom. Köszönöm, hogy leírtad.

[origo]: Van rád bárminemű hatással Fiala János stílusa? Csak mert néha hasonlítotok egymásra (lásd pl. telefonlerakogatások). (Canarino)
Jáksó László: Jánossal sok mindenben hasonlítunk, a természetünkben is és abban is, hogy saját hibáinkat beleszőjük a műsorainkba, mondván, senki sem köteles azt elfogadni, hallgatni, nézni. Ettől lehetnek hasonló pontok. Nem hiszem, hogy akár ő másolna engem, akár én őt, mellesleg ő jóval hamarabb kezdett, emlékeim szerint már akkor ilyen stílusban.

[origo]: A zacskód helyrejött már, vagy végleg meghalt? (Lovagsi)
Jáksó László: Sőt. Betettek egy harmadik golyót is az egyensúly végett.

[origo]: Szia, Laci! Azt szeretném kérdezni tőled, hogy neked vannak-e gátlásaid, félelmeid a műsorok közben? (Guest33565)
Jáksó László: Gátlás van, de tapasztalatom szerint nálam a határ nem ott van, ahol sokan szeretnék meghatározni számomra, hanem ott, ahol mindenki másnál is. Te is lehülyézed azt, akit hülyének tartasz, csak nekem nem szívesen engeded meg ugyanezt.

[origo]: Kedves Jáksó Úr! Ki gépeli ezeket a gyors és hosszú válaszokat? (voyagezs)
Jáksó László: Én.

[origo]: Ha Csiszárral kellene összehasonlítanod a pozíciódat a műsorban, akkor hozzá képest mennyire stabil? (zsig)
Jáksó László: Nem akarom magunkat összehasonlítani. Nem elegáns pályatársakkal sorrendet felállítani. Döntse el más, lesz jelentkező bőven, nemdebár.

[origo]: Miért mindig a szexualitás körül forog az agyad? (Guest33565)
Jáksó László: Komplexusok

[origo]: Milyen távlati terveid vannak az újságírás területén? (zsig)
Jáksó László: Műsorokat készíteni, mindegyikben úgy részt venni, hogy azzal az adott műsort a lehető legjobbá tegyem. Ez a terv, majd kiderül, mi sikerül. Műfajilag nem korlátoznám, vannak bizonyos realitások: egyszerre komoly és marháskodós műsorban nem praktikus szerepelni.

[origo]: Több helyen elmondtad, milyen későn veszítetted el a szüzességed (azt hiszem, 21). Nem volt barátnőd addig? Nagyon zavart ez a dolog téged? Szerinted ciki manapság, ha valaki ennyi idősen még szűz? (Rebeka23)
Jáksó László: Zavarni zavart, de sosem bántam meg. Lánynál más a helyzet, gondolom, a fiúk belerángatják egymást abba, hogy a szeretkezést sportteljesítménnyel tévesszék össze. Nem ciki. Volt olyan barátnőm, aki 22 évesen veszítette el szüzességét, sosem sajnálta. Mindenki úgy éljen, ahogy az neki jó, míg nem okoz magának vagy másnak egészségkárosodást vagy egyéb zűröket. Ha vágysz rá, tedd meg, de óvatosan, ha nem, ne hagyd, hogy mások belevigyenek.

[origo]: Ha felajánlanának egy ingyenes műtétet az álladra, elfogadnád-e? (Lovagsi)
Jáksó László: Neked is hiába ajánlgatnák az érettségit.

[origo]: Laci, szerinted nem volt kicsit sok háromszor is becsengetni Mónikához hajnalban? Egy idő után már ez kicsit unalmas, nem? (Motoros16)
Jáksó László: Ha Te úgy érezted, akkor lehet. Mindenesetre több nem lesz.

[origo]: Ezt a "téren turistáknak hegedülős-dobolós-üvöltős" alakot Te találtad ki? Hatalmas ötlet, fetrengek a röhögéstől, ahányszor csak látom. (Canarino)
Jáksó László: Nem, létező formátum.

[origo]: Laca, én nem gyűlöllek! De tényleg nem! De ha a Verebes azt mondja a választások előtt, hogy ő nem megy el szavazni, és utána véleményformál, akkor dühös leszek! (boghi)
Jáksó László: Értem, írtam: mint véleményedet, úgy elfogadom és tisztelem. Nekem pedig az a véleményem, hogy Verebes éppannyira formál véleményt, amennyire saját apánk, barátunk, kedvesünk, vagy megulkuvásra hajlamosak esetén főnökünk vagy a szembejövő ismeretlen. Légy határozott, ha nézed, nézd műsorként, ha nem tetszik, tojd le, és arra szavazz, akire Te akarsz.

[origo]: Mennyire kötnek meg titeket a szerkesztők vagy bárki más abban, hogy mit mondhattok a Heti Hetesben? A minap Kéri László jelenlétében azt állította a felesége, hogy erős kötöttségek vannak politikai téren. Kéri nem tiltakozott. (Guest64763)
Jáksó László: Nekem furcsa lenne, ha Zita ilyet mondott volna. Nincs elvárás, nekem soha senki sem mondta, mi legyen az orientáció. Mondani bármit lehet, a vágás pedig nem cenzúra, hanem minden televíziós műsor szerkesztési eszköze.

[origo]: Szerintem király gyerek vagy, Laci!!! Nyílt és őszinte, ezt én nagyon értékelem. (Barney)
Jáksó László: Köszönöm, és ezt sem tudom másként fogadni, mint a Te véleményedet, akként örömmel vettem. Ahogy a negatív torzításokat, úgy a pozitívat sem érdemes benyalni, mert meghülyül az ember. Ha te szeretsz, örülök, nem gondolom, hogy mindenki kedvel.

[origo]: Milyen programokat írtál? (Guest98262)
Jáksó László: Városi televíziók számára képújság-programokat, hangeditort (szép szó), a Danubius némely nyilvántartó programját. Sokat.

[origo]: Laci! Ne légy szűk látókörű! A magyar átlagnak a tv az egyetlen szórakozása! Sokan nézik. Nem mindegy, hogy mit! Lehet hogy túllihegi az ember, nem tudom. (boghi)
Jáksó László: Biztosan túllihegi az ember. Nem jó, nem egy merő napfény ma Magyarországon élni, és nem gondolom, hogy ezért kizárólag a jelen vezetést terheli a felelősség, mielőtt politikai célt sejtesz a mondat mögött. Ahol viszont nehéz megélni, ott az emberek hajlamosak a keservet a bohócokon leverni. A realitás ez: ha a felmérések azt mutatnák, hogy a magyar lakosság zöme ausztrál countryt akar hallgatni bagzó macskákról készített klipek aláfestő zenéjeként, akkor a kereskedelmi adók ezt sugároznák. Mert kereskedelmi adók. S a magyar közvéleményben Te is benne vagy, akkor is, ha nem szeretnél oka lenni a jelenlegi helyzetnek.

[origo]: Ha nem a médiában dolgoznál, mit csinálnál? (Micky)
Jáksó László: Számítógépprogramokat írnék.

[origo]: Miért nem szerkesztesz inkább egy elgondolkodtatóbb, érdekesebb műsort? Nincs rá igény a kereskedelmi tv-knél? Apropó! Szerettem nézni pl. a színházi közvetítéseket. nincsenek ma már! (boghi)
Jáksó László: A színházi közvetítések és az elgondolkodtatóbb műsorok hagyományosan a közszolgálati médiumok feladatköréhez tartoznak, a világon mindenhol így van ez. Amint azt már írtam: a kereskedelmi adók azt sugározzák, amire sok a vevő. Amit kérsz, fontos, reális, de nem jótól kéred.

[origo]: Az anyuci típusú nőket szereted? (boghi)
Jáksó László: Mindenfélét.

[origo]: Van példaképed a szakmában? És ha van, ki az? (zsig)
Jáksó László: Sok példaképem van. Még az egyetemről Vitray Tamás, Horváth Ádám, Rangos Katalin, jelenlegi kollégáim közül is sokan, PÉLDÁUL AZ EGÉSZ HETI HETES STÁB, AMELYNEK TAGJAI OTT ÜLNEK A KÉPERNYŐ ELŐTT.

[origo]: Írd már meg a mailcímed, mert kunyerálni akarok valamit! (leonetti)
Jáksó László: jakso@danubius.hu

[origo]: Ha egy közszolgálat tévé (zárójelben, ugyanennyi gázsiért) áthívna, s azt mondaná, szabad kezet és pénzt kapsz egy műsorhoz, átmennél a kihívás miatt? Egy RTL klubos egyáltalán dolgozhat más tévécsatornánál? (Micky)
Jáksó László: Ugyanúgy, ahogy az egyik bank alkalmazottja nem dolgozhat kicsit a másiknak is, legalábbis egyszerre, úgy én sem. Persze ez ott természetes, nálunk meg az ellenség cselszövése. Kihívásért bármit vállalok, ami érdekel és amit értékelek, míg nem kell érte becsapnom, megbántanom másokat, jelen esetben kollégáimat. Hívtak már az MTV-hez is. Momentán a közszolgálati nem fizet, azoknak sem, akik ott dolgoznak. Ez is szempont.

Jáksó László: Na kedveseim! Én el, a Danubius messze van, megyek dolgozni. Köszönöm a kérdéseket, s minden mást is. Igazán. Amíg a véleményeteket írjátok, addig tisztelem minden betűtöket.