Baby Gabi: Én erre tettem fel az életemet

Vágólapra másolva!
Gyerekkori álmát ugyan valóra váltotta Baby Gabi azzal, hogy énekesnő lett, de mint a Vendégszobában kifejtette, a sikert nem elérni, hanem megtartani nehéz. A Megasztár kicsit megnehezítette a dolgát a pályán, de azért takarítania még nem kell. Az is kiderült, hogy a Baby Sisters újjáalakulása nem rajta múlik, és hogy büszke a Playboyban megjelent fotósorozatára is.
Vágólapra másolva!

Mikor jelenik meg a következő lemezed? [bohéméle_02]
- Most jelent meg februárban, a következő majd jövőre.

Kivel szeretnél egy új számot közösen készíteni? [Baxxter]
- Az új lemez egy duettalbum, amelyen sok kedvencemmel énekelek. Pl.: Csipa, Abaházi Csaba, Szandi, Fenyő, Zoltán Erika, Bognár Évi és még nagyon sokan.

Kefírrel fogsz még énekelni? Amúgy milyen embernek tartod Kefírt? [guffy]
- Kefír jó fej, sokat buliztunk együtt, de több dal nincs egyelőre tervben.

A húgom nagyon szeret téged. Nem tervezed, hogy pörgősebb számokat énekelj? [medica]
- Van sok pörgős számom, csak nem biztos, hogy ismeritek.

Régen hallottam felőled, külföldön élek, talán ezért. Érdekelne, mi az, ami most foglalkoztat, és mit hallgatsz legtöbbet mostanában? [neostar]
- Nagyon sokat dolgozom, járok fellépni és promotálom az új lemezt. A legtöbbet Mike Oldfieldet hallgatok.

Mikor jössz Debrecenbe koncertezni? [GabiA.C.A.B.]
- Most voltam két hete. Nem tudok arról, hogy mostanában mennék, de a közelben biztos leszek. Bővebben megtudhatod a honlapomon a fellépések menüpont alatt.

Téged mi segített a pályád elindulásában? [jozsimicer]
- Inkább "ki" segített! Pintácsi Viki, Szandi nővére. Nála vokáloztam, és úgy találtak meg engem a Baby Sisters-es csajok. Egyébként nyolcéves korom óta vagyok színpadon, tehát nekem ez tényleg gyerekkori álmom.

Miután felfedeztek, már simán ment minden? [nikkancsbaba]
- Soha nem megy semmi simán, a sikert nem elérni, megtartani nehéz. Már tíz éve csinálom, és sokat nélkülöztem a sikerért. Azóta nem volt normális karácsonyom, szilveszterem, és sorolhatnám.

Ahogy mondtad, nem vagy a családoddal, ez a hátránya az éneklésnek. És mik az előnyei? [jozsimicer]
- Szeretnek az emberek, és ez enyhíti azt a hiányt, amit egy gyermek tölt be. Most még! És nem mellékes, hogy gyerekkori álmom vált valóra, és azt csinálhatom, amit szeretek. Ez nagyon ritka!

Nem tervezitek, hogy újra összeálltok a Baby Sistersszel? [gye.rek]
- Nem tervezzük. Évi Norvégiában él, Klárit pedig már nem érdekli ez az egész. Rajtam nem múlna, de már úgysem lenne olyan, mint régen.

Aláírod, hogy ezen a pályán öt-tíz évnél nem nagyon érdemes tovább tervezni? [petey t]
- Nem! Én erre tettem fel az életemet, nem tudnék mást csinálni, gyerekkorom óta erre a pályára készültem. Akinek ez az élete, nem tudja abbahagyni.

Fesztiválszervező vagyok. Mit szólnál egy felkérésre unplugged, tisztán akusztikus koncertre? Nincs a terveid között valami elképzelés ezt illetően? [neostar]
- Élő koncertek lesznek, de sajnos manapság a fellépések sem úgy mennek, mint régen. Kevés van, és azt is nehezen fizetik ki. Sajnos ez így alakult az egész országban.

Nem gondoltál rá, hogy stílust válts? Jóindulatú kérdés! [nikkancsbaba]
- Nem! Jó ilyen nyálas zenét játszani, szeretik az emberek! :)

Meg lehet élni az éneklésből? [Dyfish.]
- Még nem kell takarítanom.

A pénz boldogít? [fergie_88]
- Nem, de jó, ha van!

Mit szeretnél még elérni az életben? [fergie_88]
- Boldogság, család. Másra már nem vágyom.

Gondolkoztál már azon, hogy filmszerepeket is elvállalj? [nikkancsbaba]
- Igen, de még nem kaptam meg a tuti szerepet. Várok még vele.

Milyen szerepeket vállalnál el szívesen? [nikkancsbaba]
- Mondjuk a Cry Baby című filmben vagy a Dirty Dancing-ben simán szerepelnék, tehát zenés legyen.

Voltak már cikis helyzeteid kamerák előtt? [nikkancsbaba]
- Nem emlékszem ilyenre.