Szabó Miklós: A honfoglalás korában a kelták már nem voltak itt

Vágólapra másolva!
Szabó Miklós régészt láttuk vendégül a Csevegőszobában, aki rendkívül érdekes előadást tartott a kelta kulturáról és történelemről a Mindentudás Egyetemén. Az érdeklődők ez alkalommal is ebben a témában kérdezhettek a professzor úrtól.
Vágólapra másolva!

Szabó Miklós: Régész vagyok, elsősorban ókorral foglalkozom, ezen belül is egyik fő témám a kelta kultúra. Ez volt az előadásom témája a Mindentudás Egyetemén, különös tekintettel a kelták vándorlásaira, amelynek során a Kr. e. utolsó évezred második felében Írországtól a Fekete-tenger vidékéig egy rendkívül értékes kulturális örökséget alkottak.

Mi a véleménye Önnek a finnugor-magyar rokonságról? Történészhallgatóktól hallottam, hogy a professzoraik sem nagyon hisznek benne, a békesség kedvéért oktatják, valamint nem tudnak megegyezni, mi is az igazság. (flimo)
- Tudomásom szerint a finnugor-magyar rokonság nyelvészetileg megalapozott, de szeretném megismételni, hogy itt a keltákról van szó.

Engem a kelta kereszt 'története' érdekelne. miért tartják sok helyen önkényuralmi jelképnek? (krezilany)
- Ha az írországi keresztekre gondol, arra vonatkozóan semmi olyan információm nincs, hogy az önkényuralmi jelkép volna. Éppen eléggé meggyötörték őket az angolok. Az ókori kelta kultúrában a kereszt jelkép nem létezik.

Mit tanácsolna egy most kezdő történésznek? (Cherry_rosszkedv)
- Tanulja meg a történelmet alaposan. Utána válasszon egy témát, és annak a forrásait kutassa fel, például levéltárakban, múzeumokban. Az igazi szintézisek a forráskutatásból nőnek ki.

A kelták hagyományai és vallásuk mennyiben hasonlít az ősmagyarra? (SgtD)
- Egyáltalán nem hasonlít.

Csak a kelta történelemből tud válaszokat adni, vagy van esetleg valami más történelmi témakör is, amiben lehet kérdezni? (Urashima-sempai)
- A téma a kelták, a kelták története és a kelták kultúrája.

Miért pont a keltákkal kezdett el foglalkozni? (RRegi)
- Amikor 1963-ban az egyetemen végeztem, az egyik professzorom hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyarországon rendkívül gazdag kelta régészeti leletanyag van, és ezzel hosszú idő óta senki sem foglalkozik igazán behatóan. Innen indult a dolog, és azután felfedeztem a probléma sokrétűségét, és máig kitartottam mellette.

Hol volt a kelta "őshaza" Ön szerint? (kofanino)
- A történeti keltákra vonatkozóan nagyjából biztosan állíthatjuk, hogy a Közép-Franciaország és a Csehország közti területen helyezkedett el az ún. őshaza. Ami a korábbi eseményeket illeti, rengeteg feltételezés van, de ezekben én személy szerint nem hiszek.

Honnan indultak, s miként jutottak el a kelták Rómáig? (nemeti)
- Titus Livius szerint Franciaország középső térségéből indultak. A régészet valószínűbbnek tartja, hogy Champagne területéről vándoroltak Dél felé a kelta csoportok, amelyek az Alpokon keresztül jutottak el Itáliába. Komoly konfliktusaik voltak Etrúria területén, majd az Allia folyónál győzték le a római hadakat. A latin források is elismerik, hogy Kr. e. 386 táján a kelták elfoglalták Rómát. A híres történet, miszerint a capitoliumi ludak gágogása fölébresztette az őrséget, és ezáltal legalább is a város egy része megmenekült, igazában csak szépíteni próbálta a fejleményeket. Livius leírja, hogy Róma arannyal fizetett hadisarcot a keltáknak, hogy függetlenségét visszanyerje.
A római történetíró szerint a kelták hamis súlyokat raktak a mérlegre, hogy több aranyhoz jussanak, s legvégül a hadvezér még a kardját is rádobta a mérleg serpenyőjére, azt kiáltva: vae victis, azaz jaj a legyőzötteknek. Ebből mindenesetre nagy történeti közhely lett.