Ingyen is lehetünk szupertevék

Vágólapra másolva!
Hogyan válhatunk SzuperTevévé? Miért lett fizetős a datolya? Többek között ezekre a kérdésekre is válaszolt olvasóinknak Juhász Balázs, a TeveClub nevű online tevenelde vezetője.
Vágólapra másolva!

Honnan jött a TeveClub ötlete? (ikork)

- A TeveClub 10 évvel ezelőtt, egy egyetemi újság hasábjain indult, és még nem sok köze volt az internethez, mostanra egy kicsit kinőtte magát.

Mióta vezeted a TeveClubot? (Nikiiii)

- Az első újságcikk 1994. december másodikán jelent meg, azóta.

A TTC mellett mással is foglalkozol, vagy ez már főállássá vált? (ikork)

- A TeveClub az általam vezetett cég egyik fő tevékenysége.

Hányan dolgoztok a TeveClubon? (Star13)

- Nyolcan.

Kinek az ötlete volt a tevenevelde? Esetleg fűződik a megalakulásához valami történet? (anchor)

- A TeveClubon eleinte vicces történetek jelentek meg, de ezt nem tudtam naponta frissíteni. Ki kellett találnom valamit, ami nem igényel napi
törődést. Kicsit persze elszámítottam magam, mert most az egész munkám a TeveClubról szól. :)

Mik azok a robottevék?? Ha mindenkit kizársz, aki ilyet használ, miért hallani a karivezetők fórumán mégis neveket? Ezek csak vádaskodások? (tranceman)

- A robottevék a nem emberek, hanem számítógépes programok által "gondozott" tevék - ezeket kizárjuk, mivel embereket akarunk szórakoztatni, nem gépeket.

Mi az oka annak, hogy új arculata lett a TTC-nek? (Csokee)

- A TeveClubnak az utóbbi négy évben változatlan az arculata, azóta csak kisebb kényelmi módosításokat végeztünk rajta.

Mit gondolsz, jobb az új TTC, vagy a régit jobban szerették? (kisvica)

- Az újat szeretik jobban, sokkal több felhasználónk van mint korábban.

Szoktatok figyelni a felhasználók részéről felmerülő panaszokra, javaslatokra, ötletekre? (Nem sok visszajelzést szoktunk kapni.) (Motyok)

- Szoktunk figyelni, rendszeresen "közvéleménykutatunk" - válaszolni sajnos nem mindenkinek tudunk, 180 ezer teve van a farmon.

Az újítások ötletei hogy születnek? (ikork)

- Egy kreatív stáb találja ki az ötleteket.

Hány nyelvű TeveClub van a magyaron és a németen kívül? Az AtomChatnek miért lett ez a neve? A chaten lévő adminisztrátorok kötődnek a TeveClubhoz? (hu)

- Jelenleg három nyelven létezik TeveClub. Az AtomChat név viccesnek tűnt, azért hívjuk így. Az adminisztrátorok részben kötődnek hozzánk.

Ha nem lehet magyar IP címről belépni a német teveklubba, akkor el fogom veszíteni a német tevém? (Motyok)

- A német nyelvű oldalt a német anyanyelvűeknek szánjuk.

Szerintem nem köthető az anyanyelv lakóhelyhez. (Motyok)

- Tapasztalat szerint a magyar felhasználók magyarul beszélnek a német TeveClubon, és ezzel elijesztették a német látogatókat. Alighanem te sem szívesen játszanál egy olyan oldalon, ahol nem érted, mit beszélnek a többiek.

Mennyivel emelkedett a látogatottságotok azzal, hogy az [origo] alá kerültetek?
(zsirbufe77)

- A nézettség folyamatosan nő, de részleteket sajnos nem mondhatok.

Törekedtek a TeveClubon tapasztalható kultúra - helyesírás, nyelvhasználat, erkölcs - javítására? Mint egy népszerű oldal, gondolom nektek lehetne hatásotok ezekre. (Motyok)

- A magunk részéről igyekszünk helyesen írni, de 180 ezer teve adatlapját, levelezését nem tudjuk (és persze nem is illene) átnézni, javítgatni.

Írtam levelet nektek a TeveClubbal kapcsolatosan, de válaszra se méltattatok. Miért nem irtok vissza? (Star13)

- Lehet, hogy azért, mert a válasz benne van a TeveClub súgójában.

Azt hallottam,vége lesz a TTC-nek! Ugye ez csak vaklárma? (Ragogumee)

- Mi még nem hallottunk róla.