Somos Zoltán az Eb-ről: drámák, bakik, orosz lányok

Vágólapra másolva!
Az MTV sportkommentátora pár órával a német-török elődöntő előtt chatelt az [origo] olvasóival. Úgy látja, hogy Fatih Terim az egyik legnagyobb edző manapság, valóságos ikon, ugyanakkor kissé sajnálja a portugálok és a hollandok kiesését. Úgy véli, hogy nincs meccs kommentátori hiba nélkül, hiába készülnek fel lelkiismeretesen minden alkalommal. A mostani mérkőzések közül a drámai horvát-török vége volt nagy hatással rá - és még sokakra, akik látták.
Vágólapra másolva!

Ön kiknek szorít? [AlExAnDeR PaTó15]

- Hivatalból sem lehet, de egyébként sem szurkolok külföldi válogatottnak, az a vágyam viszont már teljesült, hogy emlékezetes nagy meccseket hozott az Eb.

Semmi esélye a törököknek a B csapatukkal. Szerinted? [Zanetti4]

- Elvileg szerintem sincs, de ugyanezt gondoltam a horvátok elleni negyeddöntő 119. percében az A csapatukról.

Mely ország szurkolói közt voltak a legszebb lányok? [török pál]

- Lehet, hogy sokaknak meglepetést szerzek vele, de nem csak az Európa-bajnoki, hanem a Bajnokok Ligája-döntős tapasztalatom is az, hogy Oroszországban elképesztően szép lányok vannak. Az más kérdés, hogy hány mögött áll ott egy tisztességes milliárdos barát, aki miatt nem feltétlenül kell hosszan bámulni őket:)

Nem bánja, hogy magának kellett hazajönnie? Maga a legjobb! [hüjefoci]

- Először is köszönöm. Csak ideiglenesen jöttem haza, hiszen a csütörtöki orosz-spanyol elődöntőt én közvetítem.

Látott bunyót az Eb-n? [török pál]

- Hirtelen visszagondolva mérkőzésen nem, és szerencsére az általam látogatott helyszíneken a szurkolók is a jó értelemben vett szent őrültek közé tartoztak. Az egyik nagy öröm éppen az Eb kapcsán, hogy eddig felhőtlen a futballünnep.

Volt már tanúja meccs utáni verekedésnek? [bugabogi]

- Úgy látom, népszerű ez a bunyós témakör. Szerencsére eddig kimaradtam az ilyesmiből, és elnézést azoktól, akik számára ez inkább balszerencse lenne - én a játékra szavazok.

Ki nyeri meg az Eb-t? [tutu]

- A torna előtt csak annyit mertem tippelni, hogy a németek viszonylag könnyebb águkról bejutnak a döntőbe, jelenleg ez még bejöhet. A másik ágon óriási hiriget vártam, arra nem számítottam, hogy egy ennyire elegáns és szép focit játszó orosz csapat, spanyolok, hollandok, olaszok, franciák ágáról egyértelműen és jogosan bejut a legjobb négybe. Már nem merek tippelni.

Sokat kell utaznia a munkája miatt? [hahahahaha1234]

- Ebből a szempontból az Európa-bajnokságon szerencsés voltam, mert a bécsi és salzburgi helyszínek nem a legtávolabbiak. De ez az év valóban rengeteg utazást hozott eddig, és még hátra van az olimpia Pekingben!

Mikor juthat legközelebb ki Eb-re Magyarország? [majorc]

- Nem lett volna baj, ha valamelyik pályázatunk sikeres :-) Egyébként, pedig ha másban nem, reménykedjünk abban, hogy bolgárok, románok, lengyelek után egyszer már mi jövünk.

Melyik válogatott szurkolótábora szokta a legjobb hangulatot csinálni? [kris17]

- A horvátok elképesztő intenzitással imádták a csapatukat, plusz az az előnyük is megvolt a többiekkel szemben, hogy Bécsben rengeteg horvát él, aki csatlakozhatott az otthonról érkezőkhöz. Ennek a fanatikus tábornak a csalódottságát látni a törökök elleni dráma után volt az egyik legdöbbenetesebb élmény. Nekem személy szerint hosszú évek óta kedvenceim a svéd szurkolók, akik a világ minden pontján ott vannak bármilyen sporteseményen.

Mióta van a Telesport-nál? Hogy került oda? [hüjefoci]

- Három éve érkeztem a Duna Televíziótól, ahonnan Schulek Csaba főszerkesztő hívott át. Korábban vele a Duna TV-ben is együtt dolgoztam. A legnagyobb szakmai feladatok itt értek, ami nyilván annak is köszönhető, hogy a nem sport tematikájú csatornák közül mi foglalkozunk legtöbbet a sporttal.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A kollégáival milyen viszonyban van? [Andris@19]

- Sajnos a távoli helyszínek miatt az Eb-n dolgozó kollégákkal viszonylag ritkán tudtunk beszélni, de úgy gondolom, hogy teljesen normális a kapcsolatom minden kollégával. Nagyon fontos tudni, hogy egy közvetítés sorozatban rengetegen dolgoznak, nem csak kommentátorok és nem csak képernyőről ismerős emberek, ez az egész szerkesztőségnek és a televíziónak az egyik legnagyobb projektje.

Löw vagy Terim? Ki a jobb edző maga szerint? [Roscoe_ezo]

- Fatih Terim akkor volt utoljára válogatott labdarúgó, amikor a magyar válogatott egy hatost rúgott Isztambulban a törököknek. Hogy azóta milyen utat járt be a török labdarúgás és hova jutott, pontosan mutatja, hogy a benne dolgozó edzők micsoda minőségi munkát végeztek, így Fatih Terim is nem csak a török, hanem az egész európai labdarúgás egyik emblematikus figurája. Óriási pedagógus, és az már közhellyé vált az Eb-n, hogy nála senki nem fanatizálja jobban a csapatát. Hozzá képest Löw majdnem pályakezdő, de ne vitassuk el tehetségét, mert óriási elvárások súlya alatt egyelőre hibátlanul vezeti a német válogatottat.

Más nemzetek riporterei hogyan közvetítenek? Üvöltve, halkan? Mi a jellemző? [zsirkov]

- Nagyon eltérő iskolák vannak. A németeknél elkezdődik a mérkőzés, és onnantól olykor percekig hallgat a kommentátor, majd bemond egy nevet. A spanyoloknál, olaszoknál párosával kiabálják végig a mérkőzéseket, meg utána is még pár órát.