Egy kis flörtöléstől még senki nem esett teherbe

Vágólapra másolva!
Dr. Grád András, a Félrelépők kézikönyvének szerzője tíz évet dolgozott bontóperes bíróként, ennek köszönhetően már több mint ezer házasság felbomlásának volt szemtanúja. Gyakorlati tapasztalatát és pszichológiai ismereteit összevetve egészen érdekes válaszokat tudott adni olyan kérdésekre: mi az oka a legtöbb félrelépésnek, mit tegyünk, ha rájövünk, hogy párunk hűtlen hozzánk, megelőzhetjük-e azt, hogy megcsaljanak, vagy hogy hány félrelépést lehet megbocsátani.
Vágólapra másolva!

- Mi az oka a legtöbb félrelépésnek? (bruti)
- Többféle okra vezethető természetesen vissza, de a leggyakoribb már maga az elhibázott párválasztás. Ennek is persze több oka lehet, például előfordulhat, hogy a felek a szerelem első hevületében kötnek házasságot, anélkül hogy megismernék a másik valódi énjét. Amikor aztán lekerül a rózsaszín szemüveg az illető orráról, lehet, hogy kiderül, hogy egészen más személyt szeretett volna társául.

- Egy csók félrelépés? (Sinenighter)
- Jó kérdés! Attól függ, mi következik utána, a születésnapi torta felszeletelése vagy egy ágyjelenet. :-)

- Milyen mértékben ihlették saját tapasztalatok, illetve ismerősök történetei a könyvet? (ceszti)
- Bontóperes gyakorlatomból merítettem elsősorban, de természetesen az ismeretségemben bekövetkezett hasonló eseteket is feldolgoztam. Saját tapasztalatokról azért nem szoktam beszélni, mert ha azt írnám, hogy soha nem léptem félre, akkor azt gondolnák a népek, hogy miért írok akkor könyvet a témáról. Ha meg azt írnám, hogy rengeteg félrelépés áll mögöttem, pillanatok alatt belekerülnék a "szenya alak" skatulyába.

- Hol a határ a barátságos viselkedés egy harmadik személlyel szemben és a megcsalás között? (ceszti)
- A megcsalás szerintem nem feltétlenül jelent a szó vulgáris értelmében vett szexuális kapcsolatot. Egy kapcsolat elhidegülését az is jelezheti, ha egy másik emberrel kerül valamelyik fél akár csak plátói szerelembe.

- Léteznek-e tipikus hűségesek és tipikus félrelépők? Avagy lehet-e a kutyából szalonna? (ceszti)
- Senki sem készül kicsi gyermekkorában félrelépőnek, a tipikus, hogy a kapcsolat előrehaladtával fokozatosan érik meg erre az igény. Természetesen vannak olyan személyiségszerkezetű emberek, akik ingerkeresőbbek, ők nyilván hajlamosabbak lesznek az ilyesmire.

- Ön szerint a válásban mennyire játszik szerepet a félrelépés? (eliska)
- Mint bontóperes bíró, tanúsíthatom, hogy az esetek legalább felében szerepel a félrelépés a perben. Másfelől viszont nagyon nehéz eldönteni, hogy ezek a félrelépések vezettek-e a házasság megromlására, avagy egy ellehetetlenült kapcsolat vezetett ide. Például, ha valamelyik házastárs huzamosabb időn át megtagadja a szexuális kapcsolatot a társától, nyilvánvaló, hogy az előbb-utóbb másutt próbálja kielégíteni természetes vágyait.