Benda Viki: Néha a legjobb szülőnek is elszakad...

Vágólapra másolva!
November 23-án, Benda Viki, a Babázó gyerekpszichológusa volt az [origo]Vendégszobájának a vendége. Vikinek 3 gyermeke van, a legkisebbel jelenleg otthon van gyed-en, a nagyobbak 11 és 13 évesek, így több korosztály problémáiban is érintett.
Vágólapra másolva!

- Egyre több gyermeket kezelnek hiperaktivitással. Van a gyógyszeres kezelésen kívül megfelelő gyógymód? [Ide a pacalt]
- A hiperaktivitást nagyon gyorsan rásütik egy-egy gyerekre és sokszor az az érzésem, hogy idejekorán kapja ezt a diagnózist. A hiperaktivitásra iskolás korban, az alsó osztályokban derülhet fény, addig nem beszélhetünk hiperaktivitásról. Ennek megfelelően a kezelése iskolás kor előtt főként a szülőknek a türelmén és a találékonyságán múlik.
Gyógyszeresen sem kell kezelni, az extrém esetektől eltekintve. Javaslom, keress olyan szülőket, akik hasonló cipőben járnak, hogy legyen kivel megbeszélni a problémákat, és érezd hogy nem vagy egyedül ezzel a problémával. Ha pedig már iskolás korú gyerekről van szó, léteznek különböző fejlesztő műhelyek vagy terápiás módok amikkel kezelhető a jelenség.

- Egyáltalán, mi a hiperaktivitás? [Adri émi]
- A hiperaktivitás a figyelem és a koncentráció zavara, ez főként teljesítményhelyzetben nyilvánul meg. Ezért is kell ahhoz már iskolába járnia a gyereknek egy-két évig, hogy ez biztonsággal megállapítható legyen.

- 13 éves a lányom, erősen kamaszodik... felesel, stb... mi a helyes szülői magatartás ebben az esetben ? :) [Philip37]
- A kamaszkor egy olyan időszak amikor a szülők részéről nagy megértésre van szükség, mert ilyenkor a fiatalban egy olyan folyamat kezdődik, aemlynek során a szüleiről le akar válni és alaphelyzetben mindent elutasít, amit a szülők mondanak. De egy 13 éves lány még inkább a kiskamasz korban van, úgyhogy ő még egy kicsit visszafogható ezen a téren.
Azt javaslom, hogy próbáljon olyan helyzeteket találna, teremteni, amikor spontán beszélgetni tud a lányával pl. főzés közben , vagy meghívni őt egy cukrászdába, közös programra, és ekkor ott igyekezzen ráhangolódni, csak rá figyelni, és ilyenkor kezdeményezni beszélgetést. Konfliktushelyzetben ugyanis hajlamos a szülő prédikációkba meg kioktatásba bocsátkozni, amit a kamaszok hevesen elutasítanak, és az ekkor elhangzott szó, olyan mint a falra hányt borsó, abból nem értenek meg semmit.

- A gyerekek hány éves korukban kezdenek el maszturbálni? Hány éves kor az ideális kor erre? Megfelelő-e Magyarországon az erről szóló felvilágosítás? [justin]
- Nagyon változó, hogy mikor kezdenek el maszturbálni, egész kis korban, akár 1 évesen is észreveheti a szülő, hogy a gyerek ingerli a nemi szervét, de ez a kezdet elhúzódhat egészen kamaszkorig. Szerintem nem elégséges a felvilágosítás Magyarországon, mert sokan tabu témának kezelik, és sok szülőben szégyenérzést vált ki ha felfedezi, hogy a gyermeke maszturbál, ezért nem is tud vele bizalmasan elbeszélgetni erről.

- Mi a véleményed a fiatal meleg fiúkról? [<>]
- Semmiképpen nem ítélem el, szerintem nagy szerepe van a médiának abban, hogy milyen képet fest a melegekről. Sokszor az az érzésem, hogy igyekszenek vonzóvá tenni magát a melegséget. Egyre gyakrabban találkozom magukat melegnek valló lányokkal, akiket igazából nem gondolok annak, és szerintem csak azért bocsátkoznak azonos neműekkel való kapcsolatba, mert divatosnak tartják. Szerintem ilyen idős korban a fiatalok nagyban befolyásolhatók, és a kérdezett esetben inkább az idősebb férfiaknak van felelőssége egy-egy ilyen kapcsolatban.

- Kislányom karácsonykor lesz 2,5 éves. Nappal már nem használunk pelust, éjjelre viszont viszakerült, mert kellet. Gond ez, vagy még nyugodtan várhatunk? [muki65]
- Nem, ez teljesen természetes, az éjszakai szobatisztaság akár 4 éves korig, vagy még tovább is ráér, nyugodtan adjatok rá pelenkát, hogyha kéri, majd eljön az az idő amikor száraz marad, és akkor már nem kell. Nyugodtan rábízhatod a kislányodra a kérdést.

- Nem tudod miért olyan sok mostanában a kábszeres? [14Bia14]
- Nehéz kérdés. Biztosan sok minden szerepet játszik benne. Ami hozzám eljut, azokból azt vonom le, hogy hiányzik a gyerekkori szerető családi légkör, sok a válás, a gyerekek csapódnak ide-oda, hiányzik a biztos erkölcsi értékeken alapuló baráti társaság. Igy könnyen elcsábulnak és könnyen rossz irányba terelhetők.
Másik fontos dolog, hogy nem tudnak nemet mondani a fiatalok egy-egy helyzetben, amikor megkínálják őket kábítószerrel, ami fakadhat a szocializációból is, ugyanis a gyereknek nagyon kevés lehetősége van arra, hogy megtanuljon nemet mondani.
Pedig a szülők és a tanárok is megtaníthatják ezt, például azzal, hogy megteremteik a lehetőségét annak, hogy kifejezhesse önálló akaratát, ne kelljen vakon engedelmeskedni a felnőtt tekintélyének. Például, ha vendégségbe megy a család, akkor legyen alkalma visszautasítani azt az ételt, amit nem akar megenni, ne kelljen udvariaskodnia a szülei elvárásának megfelelően. Vagy még általánosabb példát mondok: ne kelljen kölcsönadni a játékait, ha nem akarja.

- Egy 12,5 éves fiú gyermekkel kell-e a szexualitásról, maszturbációról stb. beszélni, ha ő nem kérdez? [Teminé]
- Ha észreveszi a szülő, hogy maszturbál a gyermek, akkor mindenképpen kell vele beszélgetni, akkor is hogyha nem kérdez, mert jobb, hogyha ilyen tartalmú beszélgetéseket szüleivel folytat, mintha osztálytársaival, barátaival tenné. Teremtsenek rá alkalmat, amikor felteheti a kérdéseit, mert biztosan vannak benne kérdések, csak nem meri megkérdezni szüleit. Eéőfordulhat, hogy a barátai már felvilágosították, de akkor is érdemes "kikérdezni", hogy mit tud erről a témáról. A szexualitással kapcsolatos félelmek főként a szülőkből eredeztethetők, a szülőknek kell leküzdeniük magukban, hogy tabuk nélkül tudjanak beszélgetni.