Milyen az ideális Villalakó?

Vágólapra másolva!
A fentebb nevezett egyén többféle szempont alapján azonosítható be. Az első és legfontosabb természetesen, hogy Önöknek, mint nézőknek milyen az a bizonyos ideális VillaLakó. De még itt sem állunk meg, hiszen más tetszik a mi drága és szeretett nyugdíjas nézőinknek és más az éppen cseperedő, a felnőttkorba éppen csak belekóstoló VV rajongóknak. Mi azért most teszünk egy bátor kísérletet és alább megpróbáljuk vázolni az igazán tökéletes VillaLakót, mint olyat.
Vágólapra másolva!

A Villában lakni, azért valljuk be, nem piskóta dolog, hiszen Lakóinkat teljesen elszakítjuk addig megszokott és megszeretett környezetünktől. De ez még nem minden, mert összezárjuk jó néhány olyan emberrel, akiket bizony nem Ő választott. Ebben a környezetben kell megfelelniük elsősorban egymásnak és nem sokkal lemaradva természetesen Önöknek, mert mint azt már minden gyerek tudja, ebben a játékban tényleg Önök döntenek.

Forrás: RTLKLUB

Az ideális VillaLakó már a beszavazó show-ban megcsillogtatja humorát, talpraesettségét. Könnyed, vidám, nem szorong és tekintetéről csak úgy sugárzik az a huncut nyerni akarás, amit a nézők általában észre is vesznek és már nyúlnak is a telefon után...

Bent a Villában mindig a dolgok vidám oldalát nézi, magát mindig igyekszik jó színben feltüntetni. A kiadott feladatokat rendre elvégzi, nem bújik ki semmi alól. Sőt, inkább a bevállalósabb fajtából való, néha mindenre rátesz egy lapáttal, talán még arra is, amire nem kéne...

Forrás: RTLKLUB

Az ideális VillaLakó egyben ravasz is, hisz viselkedése nem kis mértékben tudatos. Ez esetben ügyesen kell lavírozni, hiszen az ember könnyen áteshet a ló másik oldalára és a szerep amit játszik nem tűnik természetesnek. Volt ilyen, nem is egy és ez inkább a VV2-re volt jellemző, hiszen a szaunás Villa lakói már láttak egy szériát, tudták, illetve azt hitték, hogy tudják, hogyan kell szerepelni a kamerák előtt. Egy-két ember próbálkozása bebukott kicsivel a finis előtt...