Egy kemény nap

Vágólapra másolva!
Lakóinknak ma komoly élményekben lehetett részük. Egy háromfordulós hegyi túrán voltak, ahol remekül érezték magukat.  
Vágólapra másolva!

Korán reggel szólt az ébresztő, és játékosaink megtudták, hogy elhagyják a Villát, de ekkor még nem sejtették, hogy miben lesz részük.

Busszal vitték őket Mogyorósbányára, ahol a sziklák láttán már világos lett számukra, hogy nem egy egyszerű kirándulás résztvevői.

Forrás: RTLKLUB

Új képek

Két csapatra osztották őket. A piros csapat tagjai Ágica, Tommyboy, Katka és Frenki voltak, míg Csaba, Leo, Anett és Milo a kék csapatot erősítették. Marcsika volt a túravezető és a játékmester.

Az első feladat sziklamászás volt. Mindkét csapat minden tagjának biztosító kötél segítségével fel kellett másznia egy sziklán, úgy, hogy közben meg kellett szerezni a repedésekben eldugott, névre szóló borítékokat.

Úgy tűnt, hogy ez Tommyboynak volt a legnehezebb, hiszen a vasfiú 58 percig időzött a 25 méteres sziklafalon, miközben összes csapattársa megelőzte, holott ők később indultak.

Milón is kifogtak a sziklatömbök. Többször rosszul koordinálta be a kapaszkodópontokat, ezért előfordult, hogy lecsúszott a lába a biztos támaszt nyújtó peremekről, és mint egy ingaóra, ide-oda himbálódzott. Végül, kis késéssel ő is sértetlenül feljutott.

Forrás: RTLKLUB

A leggyorsabb Frenki volt, aki a maga hét percével elsőként ért a csúcsra. Akármilyen gyorsan is mászott a teherfuvarozó, nem tudta behozni azt a hátrányt, amit Tommyboy szerzett, így hát az első forduló a kékek győzelmével zárult.

Ezután próbára tették a lakók tájékozódási képességét. Ezüstszínű pöttyöket helyeztek el az erdő fáin, amelyeket meg kellett keresni. Az ezek által jelzett úton kellett haladniuk a végállomásig, melyet egy x jelölt a hegytetőn. Ebben a játékban a pirosak bizonyultak jobbnak.

Forrás: RTLKLUB

Végül le kellett ereszkedni, a körülbelül 25 méter mély Jankovich-barlang felső kürtőjén keresztül az aljába. Első látásra félelmetesnek tűnt a mélybe nézni, ezért a lányok közül többen kijelentették, hogy nem tudják megcsinálni. A csapat érdekében azonban legyőzték félelmüket és nekiindultak

Utoljára Marcsi maradt, aki miután leereszkedett, a barlang aljában hirdette ki a végeredményt, miszerint az összesített időt tekintve 65 perccel a kékek nyertek, mintegy 15 perccel megelőzve a pirosakat.