Suttogó veszekedés

Leo és Ágica ölelkezve aludtak, aztán félálomban még egy kicsit viccelődtek, puszilkodtak, egyszerre azonban az egész átfordult egy szörnyű rémálomba: suttogva veszekedni kezdtek.

Ugyanazt mondták egymásnak, mint máskor is, de fojtott hangon, hogy fel ne ébresszék a többieket. Aztán kivonulva a nappaliba, immár hangosan is folytatták az egymás mardosását.

- Két ember van mindenkiben, de nem tud kibontakozni - mélázott Leo. - Érzelmek, meg célok, miért nem érted, mi bajom van?
- Engem a sírba viszel, - így Ágica. - Ilyeneket mondasz, hogy mi csak ismerkedünk. De hagyjuk már abba, éhes vagyok.
- Ha most felállsz, végem van, ezt most komolyan mondom - fenyegetőzött Leo.
- Mi folyik itt, ezt nem értem - fogta a fejét a borsodi üzletasszony. - Szegény nézők...

- Azt sajnálom benned, hogy nem tudsz örülni - szólt hosszas hallgatás után a lány. - Azt nem tudom elképzelni, hogy csak a hivatásomnak éljek, és ne legyen kivel megosztani örömömet, aztán mire rendben lenne, akkorra már nem marad senkim. Te pedig pont erre hajtasz.

Válasz nem kapva otthagyta a magába roskadt fiút, és a hálóban felbontott egy hatalmas ajándékcsokit - Frenkivel.