Aggódó anyukák, szorongó szülők

Ez már a harmadik Való Világ, a műsorfolyam pedig hosszan hömpölyög, mint a Nílus. Az eddigi szériákban gyakran akadtak sokat mutatkozó szülők, gyermeküket teljesen félreismerő anyukák, túlzottan aggódó apukák.

Van olyan, mikor a kedves mama vagy az ambiciózus apuka olyan nyughatatlan, mint a Dow-Jones index, így a gyereket küldik valóságshow-ba. Önmaguk már nem jelentkezhetnek ilyesféle, exhibicionizmust igencsak igénylő játékra, így a céltalan, helyét kereső, munkájával elégedetlen vagy épp tanulmányait ímmel-ámmal végző gyereket küldik a castingokra.

Jenny maga jelentkezett, de nem tagadta, hogy anyuka erős nyomására történt ez. Édesanyja szerezte a szponzorokat, ő nyilatkozott minden bulvárlapnak, színes magazinnak, Fókusznak, Reggelinek, Delelőnek, tehát kihagyhatatlan eleme volt a játéknak. Szinte többet szerepelt a médiában, mint a lánya (gyakori panasza volt, hogy nem mutatják a gyereket). Hogy Jenny keveset szerepelt az összefoglalókban - főleg az első hónapban - az annak köszönhető, hogy jobbára némán gubbasztott a sarokban, mint egy zacskó retek. Ez nem az ő hibája volt, egyszerűen nem találta a helyét a nem éppen befogadó közegben.

A győri lányka - igen fiatal lévén - viszont erősen függött az anyukától, így a párbaj előtti javaslatát is megfogadta, kihívta Marcsit. Mivel a gyenge szereplőnek tartott ápolónő is megverte Jennyt, valószínűsíthető, hogy bárkivel ment volna a stúdióba, végül a Fésűk Forgatójával beszélgetett volna el Buci a végén, meghitten és szomorkásan, lágy zenei aláfestéssel. Persze nem hibáztatunk senkit, Jenny csak szót fogadott anyukának (ami rendes dolog, lássuk be), egy anya meg küzdjön a lányáért és mozdítson meg minden követ annak boldogságáért.