Katka: Kilenc pasival voltam

Vágólapra másolva!
Katka, Frenki és Leo az este nagy részét a szaunában töltötték és beszélgettek. Katka kendőzetlenül vallott szexuális életéről. 
Vágólapra másolva!

A szauna lakói unalmukban beszélgetésbe kezdtek, és mi is lehetne a nyolcvanharmadik napon a legizgalmasabb téma? Hát persze, hogy a szex.

Azt mondják, hogy a lányok nem szívesen tárgyalják ki a nemi életüket fiúk jelenlétében, vagy ha mégis, akkor igen nagyvonalakban. Katka az esti előadásával valószínűleg azt a statisztikai egy százalékot erősítette, akik igen nyíltan képesek vallani legintimebb dolgaikról.

Forrás: RTLKLUB

Új fotók

A két fiú feltette azt a kérdést, ami sokakat érdekelhet, hogy mégis hány férfihoz volt köze Katkának. Egy ilyen kérdésre több módon is lehetett volna válaszolni. Egy őszinte beszélgetés keretében akár csak egy számot is mondhatott volna, de a ceglédi lány először elgondolkodott, majd felemelte kezét és ujjai segítségével elkezdte számolgatni partnereit.

Ez így nem ment, úgyhogy új módszerhez folyamodott. Hangosan, dátummal, helyszínnel, teljes névvel valamint becenévvel jelölte meg exeit. Volt a sorban Krisztián, Laci, Gábor, Adrián, István és még sorolhatnának, de persze nem akarjuk.

Forrás: RTLKLUB

A két fiú vinnyogva röhögött és folyamatosan keresztkérdéseket tettek fel, hogy kivel milyen volt az ágyban. A megeredt nyelvű lány erre elmesélte különböző sikeres és sikertelen akcióit is, de ezt is úgy, hogy figyelt arra, hogy egyértelmű legyen mikor, kiről van szó.

Leo és Frenki már a térdüket csapkodták a nevetéstől, Katka még mindig büszkén mesélt hálószobatitkairól, és kijelentette: "Kilenc pasival voltam".

Frenki végül nem bírta tovább és megjegyezte: "És még vezetékneveket is mondasz. Te nagyon szőke vagy".