Egyedül nem megy

Vágólapra másolva!
A mai napon tovább folytatódik az egy nadrágban való létezés. Ez fele annyira sem vidám dolog, mint ahogy kívülről látszik. 
Vágólapra másolva!

A lakóknak alig van ma kedvük kikelni az ágyból, hiszen senki nem teheti azt amit akar, mert alkalmazkodnia kell gatyatársához. Leo például hosszú percekig várta - erőteljes arcrángatások közepette -, hogy Anett végre befejezze a szöszmötölést a fürdőszobában.

Forrás: RTLKLUB

Erotikus hódítás

Frenki és Katka meg akarták igazítani fekhelyüket, de ez sem volt olyan egyszerű. Hogy gyorsabban menjen Frenki át akart lépni az ágy másik oldalára. Igen ám, de ezzel az ártatlannak gondolt lépéssel magával rántotta szőke párját.

Ágica is nyaforgott társának: "Tommyboy veled aztán meg vagyok áldva. 85 óráig mosod a fogad, 80 óráig eszel és 90 óráig fürdesz." Indián most már csak úgy hajlandó Marcsikával közlekedni, hogy mögötte áll és minden lépésnél zaklatja az ápolónőt, aki ezt már kissé unja. "Jól van már! Én már nem bírom, kanos vagyok" -magyarázza viselkedését a rocker.

Forrás: RTLKLUB

Jenny és Milo összebújva fekszenek, Leo és Anett ugyanezt csinálja összebújás nélkül. A közgazdász elutasítóan néz maga elé, úgyhogy cserfes párja nem nagyon mer hozzászólni.