Fortyogó indulatok

Vágólapra másolva!
Üvegezés közben újabb kényes témák kerültek elő. A játéknak vége lett, de az indulatok nem csitulnak.
Vágólapra másolva!

A szembekötősdi után előkerült megint az üveg, a lakók a földön ülve őszintén válaszoltak a felmerülő kérdésekre. Marcsi a legtöbb kérdést azzal kapcsolatban kapta, mi történt tegnap este Milóval a takaró alatt. A lány nem válaszolt, ilyenkor a szabályok szerint inkább megszabadult egy-egy ruhadarabjától. Később bevallotta, egy csók azért elcsattant, de semmi más nem történt.

Katka elárulta, részegen már több lánnyal is csókolózott (de nem a Villában - a szerk.). Justinnal kapcsolatban így nyilatkozott: "Stuffolom magam, hogy úgy sem vár meg, meg úgyis megcsal. Félek, mi lesz, ha kimegyek. Magamat fogom elferdíteni olyan irányban, hogy lehet, hogyha kimegyek, fejbe verem."

Forrás: RTLKLUB

Ágicát arról kérdezték, élvezi-e a királynő szerepét. Válaszát - "Egyáltalán nem. Alig várom, hogy vége legyen" - kuncogás kísérte. A királynő szexuális irányba terelte a témát, Jennyt legmeghatározóbb szexuális élményéről kérdezte. Jenny elmesélte, élete első férfija megfürdette, majd az ágyra döntötte. Szilvi azt az emléket idézte fel, amikor Frenkivel a tengerparton, egy sziklán fényes nappal estek egymásnak.

Vacsora után elszabadultak az indulatok, többen a kiválasztásról elmélkedtek. Szilvi felkereste a mosókonyhában vasaló Leót és ráöntötte minden problémáját. A Villában az utóbbi napokban elhangzott, hogy ha Szilvi lenne a következő kiválasztott, Leót és Jennyt hívná ki párbajra. Szilvi és Leo ezt próbálta tisztázni.

Forrás: RTLKLUB

Szilvinek nem tetszik, hogy Katka és Jenny egyre sűrűbben keresi a társaságát, pedig Pandora idejében ugyanolyan ellenfélnek tartották Szilvit, mint az aktmodellt. Leo elmesélte, hogy ő is észrevette a változást és meg is jegyezte a lányoknak. Több sem kellett Szilvinek, rögtön megkérdezte a fiút, vajon a lányok közül választ-e valakit a következő kiválasztáson. Leo hebegett, habogott, Szilvi pedig feltüzelten távozott. Leo ezek után magában morfondírozott fennhangon: "Jaj, mit csináltam? Milyen barát vagyok? Kibeszéltem a háta mögött. El kell mondanom neki."