Csaba nem felejt

Vágólapra másolva!
Ki hinné, hogy Csabának még mindig szúrja a szemét, hogy annak idején a fekete ápolónő őt jelölte meg. Pedig... 
Vágólapra másolva!

Az este folyamán Marcsika csatlakozott a szaunázó fiúkhoz, és mintegy mellékesen odavetette Csabának, hogy legyen olyan kedves majd masszírozza meg. A lovász először azzal próbált meg kibújni a dolog alól, hogy azt mondta, hallotta amikor Leo megígérte, hogy megnyomkodja a hátát, de Marcsi csak kötötte az ebet a karóhoz, márpedig őt a fiú ápolja le.

Forrás: RTLKLUB

Friss képek

Na ekkor kibújt a szög a zsákból ugyanis Csabi azt mondta: "Nem úgy van az. Rám dobod a jelet, aztán meg masszírozgassalak?" Erre a szaunában üldögélő maroknyi társaság minden tagja meglepődött, és többen is mondták, hogy a jel az tényleg csak egy figyelmeztetés nem más, nem kell azt ilyen komolyan venni.

Az egyszerű modorú srác azonban a természet ölén nevelkedett, ahol - mint tudjuk - farkastörvények uralkodnak, tehát nem olyan könnyű őt betőrni. A fiúk sietve elhagyták a meleg helyzetet, és Csaba ott maradt Marcsikával.

A törékeny kislány elkezdte sokadszorra is megmagyarázni, hogy miért a fiút jelölte meg, és felhívta a figyelmet arra, hogy tényleg csak azt szeretné, hogy ne menjenek el egymás mellett.

Forrás: RTLKLUB

Mielőtt túldramatizálta volna a helyzetet hozzátette: "De ha te nem akarsz velem barátkozni, akkor nem fogok utánad rohangálni, hogy ugyan próbáljuk meg."

Erre a mélázgató Wyatt Earp felkapta a fejét és ennyit mondott: "Na látod ez tetszik". Ezzel a kis kurta mondattal pedig lezártnak tekintette a diskurzust, és magára hagyta a megsemmisült leányzót.