Frenki kipakol

Vágólapra másolva!
Frenki a VillaNővérnek bevallotta, nem képes egy fedél alatt élni Szilvivel, akit lassan meggyűlöl. Marcsi és Ágica viszont kedvenc lakói közé tartozik.
Vágólapra másolva!

Valamilyen szinten számítottam rá, hogy ez lesz Szilvi és én közöttem, de nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan, és hogy ennyire eldurvul az egész. Itt nagyon nehéz átélni egy szakítást. Nem csak én vagyok a hibás, de én is, mert én hülye még bíztam benne, hogy ez a kapcsolat rendbe jöhet.

A hiba már kint megtörtént, itt bent a tizedik nap körül volt egy nagy vitánk, azóta rossz minden. Nem tetszett neki, hogy nem vele beszéltem meg a problémáimat, de ez rá is igaz, ő is menekül a "barátnőjéhez", ha valami baja van. Nekem nem tetszik, ha a hátam mögött másokat próbál befolyásolni ellenem. Ezért mondtam a többieknek, hogy amíg nem ismerik meg az érem másik oldalát is, addig ne ítélkezzenek felettem.

Forrás: RTLKLUB

Szilvi a kedvesség-tesztben nekem tízest adott, de tudtam, hogy igazából csak ötöst adott volna. A kiválasztásnál is úgy viselkedik, hogy ha szíve szerint engem akarna kiküldeni, akkor sem fogja rám dobni a jelet. Mert azt mutatja kifelé, hogy ő mindent megtesz értem. A tűz parázslik bennünk valahol még, de eljutottam arra a szintre, hogy már nem hallgathatok a szívemre, csak az eszemre.

Ha kint lennénk, sokkal könnyebben viselném a helyzetet. Annyi sok jó dolog volt köztünk, hogy akármennyire harcolunk egymással, akkor is szeretem. Nem tudom, konkrétan mi tetszik benne, de még mindig tetszik benne valami. Már nem látom szépnek. Gyűlölöm, hogy ha bajban van, azt mutatja, hogy minden rendben. Már kezdem meggyűlölni, pedig nem akarom.

Forrás: RTLKLUB