Vágólapra másolva!
Milót nagy örömmel fogadta a Villa népe, a lányok a nyakába borultak, a fiúk elismerően ráztak vele kezet. A Villa legfiatalabb lakóját elsőként Szilvi pátyolgatta, majd Tommy körbevezette, Segal pedig hasznos információkkal látta el.
Vágólapra másolva!

"El sem hiszem, hogy nem az én szobámban vagyok!" - mondogatta Milo, miután kipakolta a bőröndjét és megkóstolta Szilvi marhahúslevesét. "Az volt a horoszkópomban, hogy januárban költözöm" - tette még hozzá széles mosollyal az arcán. A lányok gyorsan megtudakolták tőle, mikor született, majd egymást túlharsogva hüledeztek. "A gyereketek vagyok" - jegyezte meg Milo, aki boldogan nyargalászott Villa-szerte.

Forrás: RTLKLUB

Tommy megmutatta Milónak a Villa rejtett zugait, Segal pedig szárnyai alá vette az új fiút, órákig ismertette neki a Villabeli viszonyokat. Külön fejezetet szentelt Pandorának: "Ne feküdj bele az ágyába, mert akkor véged van. Nagyon jó teste van, de a lelkét valaki tönkretette." Milo mégis rögtön hallatta a hangját, sűrűn belekérdezett Segal monológjába, majd egy idő után meglátogatta a szaunába visszavonult rabokat. Míg Pandorával a piercing rejtelmeiről társalogtak, a többiek csendben figyelték a jövevényt.

Forrás: RTLKLUB

Ezek után Milo Ágica és Marcsi lelkizésébe csöppent a teraszon, de a lányok gyorsan témát váltottak, és inkább kedvenc zenéiről kérdezgették a megszeppent ifjút. Kisebb ténfergés után Milo aza stúdióban átélt izgalmak és a Villában rázúduló információmennyiség hatására csendes megfigyelővé alakult át a nappaliban.