Segal keményít!

Vágólapra másolva!
Segal egy kis fedett pályás futkározás után, dacolva a hóeséssel, szálkásítani kezdte felsőtestét. A többiek ez idő alatt hasra gyúrtak, szájjal. A kívánságlistát állították össze.
Vágólapra másolva!

Remek Justin Timberlake számra ébredtek lakóink. Pandora és Tommyboy heves váll- és fejmozgatásba kezdett, persze még az ágyban. A többieket nem indította meg a fiatal szőkefiú zenéje: a kisujjuk sem mozdult.

Forrás: RTLKLUB

Miután Szelence kitáncolta magát és nyávogott egy kicsit, hogy miért nincs több zene, Segal vad üldözőbe vette a lányt, s futottak egy pár kört a nappaliban. Hogy miért a fedett pályás atlétika, azt ők sem tudták, de szemmel láthatóan jól esett nekik a reggeli testmozgást. Már éppen azon gondolkodtunk, hogy mi baj lehet Segallal, mikor - megnyugtatásunkra - éppen rázendített szokásos reggeli nótájára: Az a szép, aki reggel is szép...

Forrás: RTLKLUB

A miskolci motoros egy idő után azonban úgy döntött, hogy felveszi a harcot a zord idővel és a nehéz súlyokkal. Míg a többiek a nappaliban a kívánságlistát állították össze, Segal kőkemény volt. Később a többi fiú is csatlakozott hozzá.