Ágica kiakadt

Vágólapra másolva!
Ágica rendesen kikelt magából, mikor meglátta a róla készült szabadrajzot. Szerinte egyáltalán nem mókás, hogy nem a valóságnak megfelelő formával ábrázolták őt. Később Tommyboy Pandorával együtt tartott kiselőadást a tánckultúráról.
Vágólapra másolva!

A nappali falán elhelyezett fényképtartók egyikébe szépen lerajzolták az újonnan érkezett lakót. Persze meztelenül. Az üzletasszonyt mélyen megrendítette, hogy Frenki sokkal nagyobb hasat rajzolt a képre, mint amekkorát egyébként visel a lány. Ezután a miskolci motorost is megrendszabályozta: "Te most kóstolgatsz? Gyere ki!"

Forrás: RTLKLUB

Segal finoman elterelte a témát a lányról, s úgy általában a verekedésről, valamint a kizárásról kezdett el beszélgetni. Eközben Szilvinek - metakommunikációját elnézve -elég nehezére esett nem helyre tenni Ágica műsorát. Inkább csak pislogott.

Forrás: RTLKLUB