Újabb csúcsot hódított meg az olajár

Vágólapra másolva!
Az amerikai könnyű édes nyersolaj júliusi jegyzésára új rekordra, 135,04 dollárra kúszott, így ebben az évben már 40 százalékos drágulásnál tart. A piaci szereplők bizonytalanok abban, hogy meddig tarthat a trend, csak az tűnik valószínűnek, hogy a drágulás folytatódik.
Vágólapra másolva!

Az áremelkedés fő oka az Egyesült Államok nyersolajkészletének csökkenése volt, mivel korábban csekély növekedést vártak. A dollár folytatódó vesszőfutása szintén támogatta az árakat. Az elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy az elmúlt napokban erős nyersolaj iránti keresletnövelő tényező volt, hogy Kínában fokozódott a dízelolaj iránti igény, mivel egyes térségekben az erőművek szénhiánnyal szembesülnek és a földrengés sújtotta körzetekben is növekedett az erőművek dízelolaj iránti igénye.

A szakértők, a nap mint nap újabb csúcsokra emelkedő árak láttán azt kérdezgetik, mi az a tényező, ami elejét vehetné a további emelkedésnek. Az egyik ilyen technikai tényező a határidős piacokon a rövid és a hosszú távú jegyzések árkülönbsége, ami az ár mérséklődését valószínűsíti. A fordulatot jósolók azonban kisebbségben vannak, mivel a fejlődő világban folytatódik az olaj iránti kereslet emelkedése és egyes kitermelő országok gondjai, ilyen például Nigéria, sem látszanak enyhülni.

Az amerikai kormány energetikai tájékoztató hivatalának (EIA) adatai szerint a május 16-án záródott héten az amerikai olajtartalék 5,4 millió hordóval 320,44 millió hordóra esett a szakértők által várt 0,6 millió hordó bővülés helyett. A benzintartalék a várt 0,7 millió hordó emelkedéssel szemben 0,8 millió hordóval 209,41 millió hordóra hanyatlott. A fűtő- és dízelolajat tartalmazó, feldolgozott olajtermék-tartalékok az előrejelzésben várt 1,3 millió hordó növekedés helyett szerényebben, 0,7 millió hordóval 107,79 millió hordóra bővültek.