Drágul az olaj és az arany is

Vágólapra másolva!
Pénteken tovább drágult a kőolaj a szabadpiacon. A befektetői bizalom ezen a piacon is feltámadt hét eleji romjaiból, annál is inkább, mert csütörtökön az amerikai kongresszus hangadói támogatásukról biztosították a Fehér Ház 150 milliárd dolláros gazdaságösztönző tervét.
Vágólapra másolva!

Elemzők szerint kisebb-nagyobb árugrásokra ezentúl is lehet számítani, de az általános irányzatot fékezik a hosszabb távú kilátások. Az utóbbi időben az amerikai kereskedelmi minisztérium, az OPEC és legutóbb a múlt héten a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) egyaránt a kereslet korábban vártnál kisebb növekedését jósolta erre az évre, a világgazdaság bizonyosra vehető lassulása miatt. Az OPEC főtitkára a múlt héten a termelés "bármikori" növelését is ígérte, ha a piaci helyzet ezt szükségessé teszi, de szerinte a fogyasztó országok kereskedelmi tartalékai kényelmes szinten vannak. Az OPEC mindenesetre növelte az exportját már decemberben.

A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, márciusi határidőre péntek reggel hordónként (159 liter) 90,00 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) CME Globexen folytatódó elektronikus jegyzésében, 59 centtel drágább a csütörtöki New York-i zárónál. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, márciusi határidőre péntek reggel 89,75 dollár volt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében, 68 centtel drágább a csütörtöki zárónál.

Péntek reggel az arany unciája (31,1035 gramm) 914,50 dollár volt Londonban az azonnali piac vételi oldalán. Ez a legújabb árrekordja a dollár gyengeségére játszó spekuláció miatt, 7,50 dollárral drágább ugyanis mint csütörtökön. Utoljára január 14-én döntött rekordot, akkor 914,00 dolláron.