Vágólapra másolva!
Mérföldkő az idei év a Paksi Atomerőmű kis és közepes radioaktivitású hulladékainak végleges elhelyezésére szolgáló bátaapáti tárolójának építésében. Már az idén ide hozhatják Paksról az ilyen hulladékot tartalmazó hordókat.
Vágólapra másolva!

Hegyháti József, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit KFT. ügyvezető igazgatója elmondta már megvan az építési, környezetvédelmi, vízjogi, létesítési engedély, az utolsó simításokat végzik a technológiai és beléptető épületeken, s eljutottak abba a fázisba, amikor üzembe helyezik a telephelyet. Kora ősszel elhozhatják ide az atomerőműből az ott őrzött hulladékot tartalmazó első hordókat, s így ott már nem kell további ideiglenes tárolókat építeni.

Ezek a hordók még itt is a felszíni tárolóban lesznek 2009, 2010-ig, mert a földalatti tárolót a gránithegy gyomrában ezután alakítják ki. Mostanra elkészült a fogadóépülettől másfélszáz méterre lévő két, összesen 3.900 méter hosszú lejtakna, elérték azt a kőzetréteget, ahol kialakíthatják a végleges tárolótereket.

Ezután kötik össze annak két végét, majd építik a tárolót. Itt 40 ezer köbméter hulladékot tudnak elhelyezni, ennek fele üzemviteli hulladék, s a második húszezer köbméter az erőmű leszerelésekor kerül a tárolóba úgy, hogy egy-egy kétszer két méteres betonkonténerbe kilenc acélhordó kerül, majd az egészet kiöntik betonnal, s így viszik a hegy gyomrába. A Bátaapátiba hozott radioaktív hulladék útját, elhelyezését szigorúan ellenőrzik.

A tároló már most sok munkahelyet jelent a település lakóinak, így lesz ez később, az üzemeltetés során is, de ennél többet jelent majd a falunak a várható idegenforgalom. Már eddig tízezren jöttek megnézni az építkezést.