Támogatás az élelmiszeriparnak

Vágólapra másolva!
A magyar élelmiszeripari cégek fejlesztéseinek támogatására az uniós költségvetési időszak végéig, azaz 2013-ig mintegy 90 milliárd forint áll rendelkezésre - hangoztatta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten, a Trade Magazin által szervezett üzleti vacsorán.
Vágólapra másolva!

Az agrártárca irányítója hozzátette: az élelmiszeripari cégek közül csak a legnagyobb vállalkozások nem kaphatnak a támogatásból. Egy-egy projekt megvalósítására mintegy 400 millió forintos maximális támogatást lehet kérni. Ez 40-50 százalékos támogatással számolva mintegy egymilliárd forint értékű beruházás megvalósítását teszi lehetővé. A miniszter beszélt arról is, hogy a magyar mezőgazdaság tavaly igen jó évet zárt, mivel az ágazati nyereség elérte a 150-160 milliárd forintot.

Az agrártárca irányítója utalt arra, hogy a növénytermesztés az agrárium sikerágazatává vált, ám az állattenyésztők a magas takarmányárak miatt és más körülmények okán is nehéz helyzetben vannak. Főként a sertés- és a baromfitartók nem tudnak lépést tartani a fejlődéssel. Ez a két ágazat gyakorlatilag veszteséges.

Futó Péter, a Magyar Gyáriparosok Szövetségének (MGYOSZ) elnöke, az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségének volt vezetője arról beszélt, hogy az élelmiszeripar gyakorlatilag nincs alkupozícióban, amikor az általa előállított termékeket a kereskedőknek, elsősorban a nagy üzletláncoknak kívánja értékesíteni. A magyar cégek ugyanis gazdasági súlyuknál fogva nem tudnak érdemi tárgyalásokat folytatni a nagy üzletláncokkal. Az élelmiszeripar átlagos, forgalomarányos nyereségszintje 2-3 százalékos. Mindez azt jelenti, hogy a múlt évben az egész iparágban 40-50 milliárd forint profit képződött mintegy 1900 milliárd forintos árbevétel mellett.

Az MGYOSZ elnöke beszélt arról is, hogy az általa irányított szervezet várhatóan egy hónap múlva ismerteti meg a nyilvánossággal a szakértői által kidolgozott adóreform-tervezetet. Ennek lényege, hogy az élő munka jelenlegi járulékterheit radikálisan csökkentenék. Jelezte ugyanakkor azt, hogy a költségvetés csak a fogyasztási típusú adók emelésével juthat érzékelhető bevételekhez, ezért megfontolandó, hogy a 20 százalékos áfakulcs felső határát ismét 25 százalékra növeljék.

A szakember szerint az adóreform elkerülhetetlen, de ezt csak átgondoltan lehet végigvinni. Éppen ezért - utalt Futó Péter az általuk kidolgozandó adóreform-tervezetre - az MGYOSZ a Pénzügyminisztérium nyilvános adataival kalkulál.