Kiszervezi a kerékbilincselést Terézváros

Vágólapra másolva!
A VI. kerületi önkormányzat másfél év alatt legalább 19 ezer kerékbilincs felszerelését adná vállalkozásba. A bírságot azonban továbbra is a közterület-felügyelet szabja ki értesült a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Kiszervezné a kerékbilincsekkel kapcsolatos fel- és leszerelési munkákat a terézvárosi önkormányzat. Az erre szóló közbeszerzési felhívást a napokban tette közzé a helyhatóság, amelyre május 5-ig lehet ajánlatot benyújtani. A magánkézbe adás természetesen nem érinti a bírságolást, az továbbra is az önkormányzat felügyelete alatt zajlik majd.

A tevékenységhez már ma is szervesen kapcsolódik a Centrum Parkoló Kft. - tudta meg a Napi Gazdaság az önkormányzattól. A cég biztosítja ugyanis a bilincseléshez szükséges eszközöket, vagyis a kerékbilincseket és az autókat. Így a Centrum kiegészíti a közterület-felügyelet munkáját, amelynél jelenleg öten foglalkoznak kerékbilincsek fel- és leszerelésével. A kiszervezés után a felügyelet továbbra is ellátja a szükséges feladatokat, vagyis alkalmazottai lépnek fel a jogsértő cselekmények elkövetőivel szemben, szabják ki a helyszíni bírságokat, kezdeményezik a feljelentéseket.

Az önkormányzat a tervek szerint 2008. június 1-jétől 2009. szeptember 24-ig szóló szerződést köt a nyertessel. A beszerzés értékét előzetesen nettó 150 millió forintra becsülik. Ez abból a kalkulációból ered, hogy a maximális bírságot alapul véve (ez 14 400 forint) a tenderben meghatározott másfél év alatt legalább 19 ezer bilincselés történhet.

A közbeszerzési felhívás szerint a pályázóknak rendelkezniük kell legalább száz kerékbilinccsel, három, GPS-rendszerrel vagy egyéb útvonaltervezővel ellátott gépjárművel és egy digitális fényképezőgéppel. A terézvárosi önkormányzat emellett bilincselési tapasztalatot is elvár: legalább ötezer bilincs fel- és leszerelését - olvasható a Napi Gazdaságban.