Elektronikus árverés nem csak adóügyekben

Vágólapra másolva!
A jövő év elejétől bevezethetik az elektronikus ingatlanárverést a bírósági végrehajtók által lefolytatott eljárásokban is. Az internetes rendszer bevezetése lehetővé válik a szélesebb körű hirdethetés, bővülhet ennek következtében a lehetséges vevői kör, így a követelések nagyobb mértékben térülhetnek meg.
Vágólapra másolva!

Az ingatlan végrehajtás szabályainak a 2009. januárjától hatályos átalakítása folytán az árverés magában foglalná az elektronikus ajánlattételt, de nem szűnne meg a szóbeli árverezési lehetőség sem. Az igazságügyi tárca által kidolgozott javaslat értelmében két fő szakaszra tagolódna az eljárás. Az árverési hirdetmény közzététele és az árverés napja közötti időszakban elektronikus úton lehet majd az ingatlanra vételi ajánlatot tenni. A második szakasz a jelenlegi előírások szerinti hagyományos árverés lesz, amely meghatározott helyen és időben zajlik, személyes licitálással.

Hosszabb távon természetesen az a cél, hogy az egész árverés kizárólag elektronikus úton bonyolódjon le. Erre azonban a törvénytervezet szakmai indokolása szerint csak akkor lehet áttérni, ha a rendszer előzetesen jelesre vizsgázik a gyakorlatban. A jövőben sor kerülhet továbbá az ingóárverések elektronizálására is, e körben azonban bizonyosan megmarad a jelenlegi rendszer is.

Végrehajtási eljárás keretében a jelenlegi szabályok szerint alapvetően háromféleképpen kerülhet sor ingatlanértékesítésre. Személyes részvétel mellett zajló árveréssel, írásbeli licitálást is lehetővé tévő nyilvános pályázattal, illetve előre meghatározott vevő részére történő - árverési hatályú - eladással. Az értékesítések döntő hányada az elsőként említett árveréssel történik, évente mintegy 2000-2500 ingatlant árvereznek el a bírósági végrehajtók - olvasható a polgári eljárások gyorsításáról szóló, kormányzati elfogadásra váró előterjesztésben. Viszonylag kevés esetben alkalmazzák az árverésen kívüli eladást, pályázati értékesítésre pedig a gyakorlatban alig-alig kerül sor.

Több részből álló számítógépes rendszer

Az árverés elektronikus lebonyolítását a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara által működtetett számítógépes keretrendszer teszi majd lehetővé, amely három részre tagolódik majd. Tartalmazza az árverezők elektronikus nyilvántartását, az elektronikus árverési hirdetmények nyilvántartását és a hirdetményekhez tartozó elektronikus licitnaplót.

A hirdetmények és a licitnapló a felhasználók számára a világhálón folyamatosan és ingyenesen elérhető lesz. Elektronikus vételi ajánlat megtételének első lépése az árverezők nyilvántartásába történő bejegyeztetést. Ezt követően a konkrét licitáláshoz szükség lesz arra is, hogy a végrehajtó az előleg befizetése és az egyéb feltételek igazolása alapján az árverező felhasználói nevét és jelszavát aktiválja.

Licitküszöböt is bevezetnek

A végrehajtási eljárás egyszerűsítését jelenti a gyakorlatban már működő licitküszöb bevezetése, azaz annak az összegnek a meghatározása, amellyel az ajánlatnak meg kell haladnia az előző vételi ajánlat összegét. Ez biztosítja a komolytalan vételi szándék kiszűrését. A licitküszöb összegét a végrehajtó állapítja meg a becsérték egy vagy két százalékában.

Az érvényesség feltétele továbbá, hogy a licit összege elérje a becsérték 50-70 százalékát. Fontos szabály, hogy az elektronikus vételi ajánlat visszavonását nem teszi lehetővé a tervezet. A rendszer alapszabálya ugyanis, hogy az újabb vételi ajánlat közzétételével az előző automatikusan az érvényét veszti. A visszavonás megengedésével pedig nem lehetne az ajánlat érvénytelenségét megállapítani.

Egyszerűsített értékesítés zálogjog esetén

Az egyszerűsített eljárás lényege abban rejlik, hogy a végrehajtás kizárólag a zálogként lekötött vagyontárgyra történik, az adós egyéb vagyona az eljárásba nem vonható be még akkor sem, ha a zálogtárgyból befolyt összeg nem fedezi magát a követelést. A zálogtárgy egyszerűsített értékesítése speciális végrehajtási eljárásként kerülhet be a törvénybe az eddigi közvetlen igényérvényesítési módokhoz képest. Az elmúlt évek során egyre több kivételt engedett a jogi szabályozás a zálogjog végrehajtási eljárásban történő érvényesítése alól. Ezt a bankok előszeretettel alkalmazzák is a hitelbiztosítéki szerződéseikben.

Az egyre nagyobb lakossági adósságállomány, a lakhatási feltételek védelme ugyanakkor azt indokolja, hogy az állam fokozza a szerepvállalását a gazdaságilag gyengébb fél védelme érdekében - olvasható az előterjesztésben. A versenyképesség megtartását ellenben a kevésbé bürokratikus, egyszerű és olcsó igényérvényesítés garantálja. Célszerű ezért a bírósági végrehajtás keretében is egy úgynevezett egyszerűsített behajtási lehetőséget biztosítani.