Gyurcsány: Szigorú év vár az önkormányzatokra

Vágólapra másolva!
A következő költségvetési év már nem a megszorítások, hanem a szigorúság éve lesz az önkormányzatoknál - közölte a miniszterelnök pénteken Budapesten önkormányzati vezetők előtt. Gyurcsány Ferenc szerint  "nincs zöld, kék, vörös és narancssárga település", az önkormányzatok egyenlő eséllyel indulhatnak a fejlesztési pénzekért.
Vágólapra másolva!

"2007 egy kemény év volt, az önkormányzatok túlnyomó többségének a megszorítás éve volt. 2008 összességében, az önkormányzati szféra egészében már nem a megszorítás, hanem a szigorúságnak az éve, reálértéken, az egész év átlagában nagyjából a 2007-es pozíciókat tudják megőrizni" - fogalmazott a kormányfő az önkormányzatok napja alkalmából tartott rendezvényen, számok említése nélkül.

A miniszterelnök szerint ez az idei évhez képest előrelépés, mert eddig inkább szűkültek a források.Már 2009-től lehet "szakmapolitikailag értelmes nagyságú költségvetési mozgástér". Ez például azt jelenti, hogy el lehet indítani "értelmes és okos" programokat, hogy pályázati önerőalapra több jut, mint eddig - mondta a miniszterelnök.

A kormányfő szerint "ha van mozgástér", akkor mindent megtesz azért, hogy a kormánynak és az országnak egyetlen kiemelt célja legyen: megújítani a magyar iskolát és a közoktatást. Magyarország jövője azon áll vagy bukik, hogy a gyerekek megöröklik-e szüleik sorsát. Egy ország így nem bánhat erőforrásaival - hangoztatta, majd úgy vélte, vissza kell adni a pedagógusok presztízsét is. Mint mondta, a maga számára az "igazi nagy nemzeti sorskérdés", hogy mi történik a gyerekeinkkel.

Gyurcsány Ferenc ugyanakkor arra kérte a települési vezetőket, hogy teremtsék meg a szabályozás, az ellenőrizhetőség és az átláthatóság feltételeit. Mint mondta, ma több helyen gyakorlat, hogy több pénzt kérnek egy adott célra, hogy a fennmaradó összegből egy másik beruházást is elvégezhessenek. Mint mondta, "annyit és csak annyit" szabad kapnia egy programnak, amennyibe valójában kerül, hogy "maradjon másoknak is".