Bírságolhatnak a ki nem adott szabadságért

Vágólapra másolva!
Hétfőtől már bírságolhatnak a munkaügyi felügyelők azoknál a cégeknél, ahol a dolgozóknak nem adták ki szeptember 30-ig az elmúlt évről bent rekedt szabadságukat.  
Vágólapra másolva!

Mivel a munka- és pihenőidőre vonatkozó szabályok megsértése kiemelt "bűnnek" számít az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnél (OMMF), a bírság is magas, többszöri jogsértés esetén akár húszmillió is lehet - írja a Világgazdaság.

A munka törvénykönyve április elsejei módosításával tehát ügyelni kell azokra az új regulákra, amelyek a szabadság kiadására vonatkoznak. A szabadságnapokat mostantól mindig az esedékesség évében kell kiadni, kivéve, ha a foglalkoztató fontos gazdasági érdek miatt tartja azokat vissza. Ebben az esetben a következő év március végéig használhatók fel a megmaradt napok, illetve azok egynegyede.

Amennyiben a vállalaton, ágazaton belül kollektív szerződés szabályozza a szabadság kiadását, akkor hosszabb idő áll a felhasználásra, a tárgyévet követő év június 30-ig van erre lehetőség. Természetesen az is előfordulhat, hogy a munkavállalót gátolták olyan okok (például betegség), amelyek miatt nem sikerült hosszabb pihenőre mennie. Ebben az esetben a fennálló ok megszűnését követő 30 napon belül kell kiadni részére a szabadságot.